Ez a levél érkezett
ma a céges e-mailemre:
T. Cim
Porfalussy Vendelné
vagyok. Pécselyvárkony Örökös sor 27. 3/8 SZ alatt lakom. Csalás
áldozata lettem. Megismerkedtem egy Afganisztánba szolgáló, de
nyugdíjba vonuló Amerikában, Marylandban élő katonával, aki
jelentős összeggel megkárosított közvetett úton.
Szeretnék
érdeklődni -mivel a levelezés megszakadt, találkozás nem jött
létre - tudnának e valamilyen formában segíteni hogy
visszakaphassam a pénzemet mely közelítí a 6 millió Ft-t.
Természetesen bizonyítékaim vannak CD és papír formában,
megfelelő nevekkel, telefon számokkal, melyek utolérhetetlenek
lettek.
Tisztelettel kérek
segítséget jogorvoslat formájában.
Tájékoztatást
kérnék telefon szám, más elérhetőség tekintetében, hogy
okmányaimat be tudjam nyújtani.
Segítséget
megköszönve
Pécselyvárkony,
2016.január 11.
T:06 50 1256487
E mail címre kérnék
választ, sokat nem tartózkodom otthon
(Persze, ti nem
tudhatjátok, de én igazából nem egy magánnyomozó vagyok, mint
azt a levél sejtetni engedi és a cégünk sem foglalkozik
ilyesmivel - sőt, mondhatnám úgy is, hogy nagyon nem. Mégis, honnan találhat rá
valaki ezzel a problémával a mi cégünk (amúgy korántsem triviális)
mailcímére?)
Neki nem tudok
segíteni, de legalább ti óvakodjatok a hamis házasságszédelgőktől!
külön gyönyörű, ahogy a holnapi címmel van aláríva!
VálaszTörlésNa, ez fel sem tűnt!
VálaszTörlésporfalussy vendelné mint egy jókai regényben
VálaszTörlésTalán tréfa?:) Vagy valaki mégis magánnyomoz nálatok...
VálaszTörlésnem hinném - a nevet, címet természetesen én változtattam meg teljesen valószínűtlenre
Törlés