Karate

Azt álmodtam, hogy amíg A. Brüsszelben van, én húztam fel a karateruháját, ami nem is volt annyira durva és kemény, mint korábban elképzeltem. Okozott némi gondot a nadrág foszladozó madzagjának megkötése, meg az, hogy nem volt nálam fehér trikó, amit a kabát alá kellett volna felvennem, de végül is mindkét nehézséget megoldottam. A felső rész alá mégsem kötöttem magamra egy levélmintás asztalkendőt, mint ahogy azt először próbáltam, mert féltem, hogy ha a hátamon kötözöm meg, akkor a nagy bog a kabát alól csúnyán kilátszik majd - meg amúgy is, ha háton kell feküdni, a nagy csomóval a gerincemnél nem fogok tudni - így egyszerűen egy fehér melltartót hagytam magamon (és reméltem, hogy nem látszik ki a csipke). Levettem a sálamat is, bár kicsit fájt még a torkom - nem vettem viszont le a meleg meggypiros gyapjúzoknimat. Aztán bementem a terembe, kerestem egy helyet magamnak (tömve volt, így nem volt egyszerű a helyzet, hogy fehér öves rangomnak megfelelőt találjak) és elkezdtem én is csinálni a többiekkel a formagyakorlatokat. Bár elfáradtam, egészen jól ment minden, sőt, még azt is meg tudtam tenni, amiről azt hittem, hogy a legnagyobb nehézséget fogja jelenteni, vagyis odaálltam a mester elé, fejet hajtottam és azt mondtam: os!