De ha nem is honorálnak pénzben, legalább ki volt tűzve mára egy évzáró díszebéd - amit ezidáig minden évben egy (most kapaszkodjatok meg jól!) valódi étteremben fogyasztottunk el - idén azt a szigorítást hozták, hogy csak a gittegylet által
2015. december 17., csütörtök
Ingyen valami? Mondjuk munka?
Dolgozom szakértőként egy bizottságban, amit az egyik nagy magyar gittegylet működtet - amikor felkértek és elfogadtam, még évekkel ezelőtt, akkor persze még nem a nagy magyar gittegylet alá tartozott az ügy, hanem valamelyik peremterületi sóhivatalhoz - azóta meg itt ragadtam. Mondhatnám, hogy becsületből, de talán inkább a szánalom szó rá a megfelelő - hogy azok ottan (a mindenkori sóhivatalon kívüli kiskecskék) megbíztak azzal, hogy én képviseljem őket a magasságos gitten csámcsogók színe előtt - és ugyan a hatáskör gyakorlatilag nullára redukálódott, na de mégis... a maró cserben hagyhatom-e a kiskecskéket, amíg a testükre van nőve a cserzendő bőröcskéjük? Szóval, csinálom. Már nem nagyon lelkesen, de becsülettel. Fizetnie a nagy magyar gittegyletnek kellene, nincs nagy pénzekről szó - de azért az idei munkám utáni számlám a negyedmillió környékén állna (így jól hangzik, mi? de ez az összeg leánykori nevén csak havi húszezer, annál meg több munka van ám vele). De nem is fizetnek - és a múltkoriban a magasságos gitten csámcsogók egyik vazallusa (a málé tekintetű főpohárnokné aszony) meg is mondta, hogy szerinte (de mivel önálló gondolatok tiltva vannak neki, szóval úgy értette, a gittegylet szerint) jobb is lenne, ha ezentúl társadalmi munkában látnánk el a szerepünket (nyilván lesz majd róla hamarosan törvény is, mert a jelenleg hatályos még arról rendelkezik, hogy aki dolgozik, annak fizessenek érte) - és azt is világosan megmondta, hogy visszamenőleg (értsd most decembertől a tavalyi decemberig) már nincs módja a nagy magyar gittegyletnek kifizetni semmit - úgyhogy társadalmi munka lett belőle, noha nem így akartam, mert nem tudok momentán olyanról, aki társadalmi munkában marhaszeleteket és báránycombot adományozna nekünk a karácsonyi vacsorához (pláne még minden más egyebet is/sem). Pedig saltimbocca-t akarok - de erről majd egy másik posztban írok.
De ha nem is honorálnak pénzben, legalább ki volt tűzve mára egy évzáró díszebéd - amit ezidáig minden évben egy (most kapaszkodjatok meg jól!) valódi étteremben fogyasztottunk el - idén azt a szigorítást hozták, hogy csak a gittegylet általmár jól megrágott gittet rághatjuk tovább számunkra kijelölt ellenőrzött ketrecben hivatali szobában kaphatunk ebédet. Ja, meleg ebédet mégsem, de pogácsa meg kávé azért lesz. Ja, az sem, ugyanis tegnap sms-ben lemondta azt is a minisztérium gittegylet azzal a cinikus dumával, hogy nagyon köszönik az egész évi áldozatos munkánkat és talán majdjövő januárban kezdhetjük az évet egy díszebéddel kis hideg kávéval - ha marad az idénről valami, ami már a disznóknak sem kellett (nincs kétségem afelől, hogy vannak bizottságok, testületek és osztályok, ahol nálunk alkalmasabb szakértők politikailag megbízhatóbb talpnyalók munkálkodnak különféle ügyeken - szóval, lesz, akinek lesz idén is ingyenebédke a többhavi fizunak megfelelő jutalomkereten felül). Mondhatnám, hogy így jár, aki az ördöggel szerződik cimborál - de az igazság az, hogy tavaly december óta nincs érvényes szerződésünk, mert minden hónapban csak hitegettek vele, hogy lesz (így nincs is mire hivatkozni, ha a fizetségünkért sírnánk) - és bár minden alkalomról készült jegyzőkönyv, meg jelenléti ív három példányban és minden hónapban több ízben is fényképes igazolványainkkal fedezve magunkat beléptünk a nagy magyar gittegylet szigorúan őrzött területére - ez nem elég bizonyíték ahhoz, hogy fizetésre bírjuk magasságos gitten csámcsogók pénztárnokát. Örüljünk, míg meg nem szüntetnek, gondoltuk egy darabig (és húztuk tovább ingyen az igát) - de igazából már nem vagyunk mások, mint avítt, rongyos papírmaséfigurák a Magyar demokrácia című elavult előadás díszlettárában (az előadást meg levették rég a színről, bár néha a műsorfüzettel még gyűjtenek további előfizetéseket valami nagyon másra)
De ha nem is honorálnak pénzben, legalább ki volt tűzve mára egy évzáró díszebéd - amit ezidáig minden évben egy (most kapaszkodjatok meg jól!) valódi étteremben fogyasztottunk el - idén azt a szigorítást hozták, hogy csak a gittegylet által
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
huh, de szomorú ezt még olvasni is
VálaszTörlésleírni is, átélni is - és hát ez csak egyetlen példa a nagyon sok hasonlóból, hogy hogyan morzsolódnak szét napról napra a demokrácia által létrehozott intézmények - először csak csorbul a funkció, kihúzzák mögülük a pénzeket, aztán a szakembereket is - majd kimutatják, hogy nem működik a dolog és megszüntetik
TörlésÜdv a klubban, kedves Martine! Gondolom, nem vigasz, de én is egy hasonló vagy ugyanannál a gittegyletnél vagyok szakértő, csak egy másik területen. Nos, az én gittegyletem egyoldalúan megváltoztatja - felsőbb gittrágók egyetértésével - a velünk kötött szerződését, elvárja a szinte ingyen szakértést főmunkaidőn túl heti kb.30 órában. Valamint legyünk hálásak, hogy a saját munkaeszközeinket használhatjuk, koptathatjuk. Elvárják a szakértéssel kapcsolatos utazásokat 100 és több száz kilométerekre a MAGYAR /NEMZETI tömegközlekedéssel, ESETLEG hajlandók annak megtérítésére 50%-os jeggyel. Mehetünk persze saját autóval is, de egy kanyi fillér megfizetése nélkül 2016-tól. (Az idei alkalmankénti költségtérítésünk még egyátalán nem érkezett meg, és lehet, hogy nem is fog...2015-ben tehát a saját zsebem terhére jártam szakérteni.)Hazaérhetünk éjjel, vagy másnap a szakértésből- gittegyletnek nem számít, de azért a munkánkat végezzük el a főmunkahelyen teljes állásban töretlenül, jó kedvvel és a lehető legnagyobb gondossággal. Persze a szakértést szintúgy, amit úgy osztanak be, hogy karácsonykor, új évkor, húsvétkor, szabadság idején is dolgozzunk a határidős feladatokon. (Állítólag van a főmunkahelyemen munkaidő-kedvezményem, de még sincs, mert a közvetlen gittegylet úgy gondolja, nem jár, meg amúgy sem csinálja meg senki, ami az én dolgom.) Ezenkívül az ősszel nagy fityekkel beharangozott "hatalmas" fizetésemelésünket, a vezetői pótlékom ( és persze más vezetők pótlékának is )drasztikus, indoklás nélküli (indoklás: CSAK!!! )lecsökkentésével "kompenzálták". Ezt persze elfelejtették a sajtóban nagydobra verni..."Fizetésemelés" után így a netto 2000 forinttal keresek kevesebbet, mint az emelés előtt...Wtf??? (Évek óta olvasó vagyok itt, bocsánat, hogy így első kommentben ennyire negatív voltam...De most éppen az én hócipőm is NAGYON tele van a gittegyletekkel...:((( )Mit mondhatnék még? Meddig leszünk ilyen jó bolondok??? Amúgy Neked és kedves családodnnak, valamint a többi kommentelő és nem kommentelő blogolvasóknak is (CSAKAZÉRTIS) nagyon boldog ünnepeket kívánok! Gyöngyvirág
TörlésKedves Gyöngyvirág! ezeket olvasva összetehetem a két kezem, hogy én csak nagyon érintőlegesen és nagyon külsősként vagyok ebben a rendszerben benne - de persze rémes, hogy bárki is lehet ilyen helyzetben (és hát azért külsősként is tapasztalok, hallok, látok ezt-azt - semmi sem tetszik belőle) Ti magatok fizetitek az útiköltséget és még csak nem is utalják vissza azonnal?????
Törlésén is csakazértis minden jót: karácsonyt, új évet, egyéb boldogságokat kívánok neked! és hogy legyen hová lépned innen?
Nem, nem utalják azonnal...és később sem. Elméletileg 2015-ben még járna szakértési alkalmanként 10000FT költségtérítés tőlük, de a kb.4000 szakértőtársból 1000-ről bizonyosan tudom, hogy egy fillért nem kaptak szeptember óta velem együtt. Nekem konkrétan 40000 Ft-tal tartozik a gittegylet (van akinek 80000-rel), de az új szerződést már most alá kellene írnom 2016-ra, mely úgy rendelkezik, hogy csak tömegközlekedés hányadát térítik majd valaha egyszer...talán...Köszi a jókívánságot, van azért egy fő munkahelyem... (Amiből még mindig nem lehet megélni:( )
VálaszTörlésMódosítanék: európai/ polgári módon megélni.
VálaszTörlés