Hazahoztam az új autót. Mindenki bőszen villogott rám
üdvözlésképp az úton. Nem örültem, hogy rendőri ellenőrzésre lehet számítani az útvonalon, mert még nincs elsősegélydobozom, sem háromszögem, és benzinnel is csak az első benzinkútig láttak el - de én a másodiknál akartam tankolni. Rendőrt végül sehol sem láttam, utolsó
leheletemmel csepp benzinemmel begurultam a kútra - és a hatalmas üveges ajtóban megláttam, hogy a bal első lámpa nem ég. Akkor hát ennek szólt a sok villogás - köszi kereskedő! (aki elmondta, hogy a fődarabokra van egy év garancia, de az olyan apróságokra, mint kiégett izzó, persze, hogy nincs - csak azt felejtette el mondani, hogy ez az állapot máris fennáll) Tudom, tudom, minden elindulás előtt csekkolni kell mindezt, meg egyforintossal (vagy húszfilléressel?) az autógumi kopottságát is - azt sem néztem, meg, csak hogy nyári (amúgy új és nagyjából kopásmentes), úgyhogy szerdán megyünk patkoltatni (még az ilyen olcsó használtautók is kurvadrágák ám, én igazán nem akarok túl gyakran káromkodni, de basszus, az átíratás is iszonyú sok volt - még jó, hogy egy ideje már akartam új kocsit és volt rá elrakva pénz - mert nyilván a biztosító által fizetett összeg az új kocsit (nyeretlen tízéves, de nekem új) nemhogy nem fedezi a biztosító, de még a járulékos költségeket is csak alig). És igen, bosszant, hogy az az ember, aki összetörte a régit, minden bizonnyal egyáltalán nem is gondol már rá, hogy mennyi pénzbe és mennyi rengeteg utánamászkálásba kerül nekem az, hogy ő kicsit elbambult. És nem kért bocsánatot. Az új autó egyébként
büdös idegenszagú, én nem szoktam ilyen bolti autószagosítót használni, mert szerintem azok is büdösek - de valamit muszáj lesz vele csinálnom, mert így nem tudom még megszeretni. De félni már tudok, hogy ellopják az iszonyatdrága kisautómat innen a ház elől is akár - mert a régi kormányzár
persze, hogy nem jó rá, pedig én azt hittem, az univerzális. Tudom, még attól is ellophatják - de nekem megnyugtatóbb, ha rajta van, mint ha nincs. Most akkor ülhetek egész éjjel az ablakban, hogy nézzem, ott van-e még (de nem fogom látni, mert sötét téli ködszínű)
Amikor Á. hazajött, már majdnem koromsötét volt (de még nem teljesen), kérdeztem, látta-e az autót.
Igen - felelte - integettem is neki.
Integettél? Hogyan? - hatódtam meg a kamaszkori infantilizmustól (ami amúgy Á.-ra nem jellemző).
Hát, így (és mutatja, hogyan szokott integetni)
És, hogy tetszik? - kérdeztem
Micsoda?
Hát az új autó
Miért, itt van az új autó?
De hát most mondtad, hogy integettél is neki
Apáéknak integettem, találkoztam velük, mikor mentek edzésre
Ja... de itt az új autó a ház előtt, nem nézted meg?
Nem, nem láttam (mondom én, hogy láthatatlanná tévő köntös színe van)
Itt áll pedig (a házunk előtt nem szoktak más autók állni, az falun nem szokás)
Jó, akkor most megnézem (lepillant az ablakból) szép... kár, hogy sötétben nem látszik jól
:) Nekem mindig olyan szórakozott professzoros, ahogy így írsz róla! :)
VálaszTörlés