Elmentünk ma A.-val autót venni. Szerinte ugyan nem szabad ilyen gyorsan és hebehurgyán, de szerintem meg egy hét vagy hónap múlva is ugyanúgy át tud majd verni a kereskedő, ha úgy akarja, nem leszünk jobban kiképezve, ha még hússzor átolvassuk is az interneten az autóvásárlással foglalkozó riogatásokat, akkor sem. Amit a múlt héten kinéztem (a netről), az a következő napon már nem volt fenn, aztán találtam még egyet, aminek másnapra csak hűlt helye volt - szóval, én úgy gondoltam, hogy ha nem lépünk gyorsan, pont mindegyik autót elviszik majd az orrunk elől, pedig nekem elég határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen
színű autót szeretnék.
Pirosat. Világ életemben egy kis piros autóra vágytam. Úgyhogy még lesz miért élnem, mert ez, amit végül is
megvettünk lefoglalóztunk, az szimpla ködszürke, ilyet akartam volna legkevésbé, mert ez nem elég feltűnő. Ezt úgy értem, hogy nem látszik eléggé, mert beleolvad a színe az útba, a ködbe, a sötétbe, de akár a tóba is, ha netán belehajtanék a Balatonba. Na, mindegy, majd dekoráltatok rá vidám színes csillámpónikat.
Elmentünk egy próbakörre. Én vezettem, mellettem
a mindig rettegő A., hátul a kereskedő embere, aki azt volt hivatott ellenőrizni, hogy nem akarjuk-e ellopni az autót (nem akartuk, ha akartuk volna, nem fényes nappal megyünk oda és nem hagyjuk a bejáratuk előtt a saját kocsinkat), és aki egyetlen fontos kérdésemre sem tudott válaszolni (pedig csak ilyen egyszerű kérdésem voltak: ez mi? ez miért világít? ez mit jelent? ezt hogyan kell értelmezni/ beállítani?) - sőt, még a kevésbé fontosakra sem.
Kikanyarodtam tehát az udvarból jobbra (a kereskedő azt tanácsolta, balra menjek - de annak aztán semmi értelme sem volt, mert abban az esetben induláskor és érkezéskor is nagy ívbe balra kellett volna ki- és bekanyarodnom egy meglehetősen forgalmas főúton, én meg nem akartam már az első métereken összetörni az autót) - szóval, kikanyarodtam. Fura volt, mert noha az autó ugyanaz a márka, csak kicsit újabb kiadás, mint a régi kocsim, azért csak másképp látszott minden belőle, másképp gyorsult, másképp, másképp, másképp minden. Azért a KRESZ csak ugyanaz volt ebben is, így amikor láttam, hogy jobbról nem jön senki, mentem szépen egyenesen. És az a nagy fehér autó is a lassítás nélküli továbbhaladásról döntött, aki nekem balról jött és még egy háromszögű tábla is azt jelezte neki, hogy adjon elsőbbséget a merőleges úton érkezőknek, például nekem. Nem volt egy centi a két autó közt, ahogy megálltam - de az a fél centi ott volt, nem ütköztünk össze. És erre mit mondott A. és a kereskedő embere? Nem, nem azt, hogy a barom majdnem összetörte a még meg sem vett kocsit, hanem hogy én túl sportosan vezetek. Aha, harminccal. Mert egy olyan övezetben jártunk. És hogy milyen mázlim van. Hétfőig még
hízlalják elkészítik a magyar papírjait (a német Christina Barbara Müller garázsban tartott, dohányzásmentes, gondosan szervizelt kis kocsijáról beszélünk - csak azt nem értjük, hogy az első biztonsági övek mi a fenétől olyan redvásak - de majd kifertőtlenítem) - nekem meg kell egy téli gumikészletet vennem, mert ezen csak nyári van. Jaj, remélem, legalább annyira meg tudom majd szeretni, mint a régit!
(a régi
roncsot otthagytuk a szerelőnél
aki a halál beálltát megállapította - nekem tényleg olyan volt elhozni belőle a cuccokat (a láthatósági mellényt, tetőcsomagtartót, zsebkendősdobozt, üléspárnát), mintha egy meghalt rokon holmijával távoznánk a kórházból)
Az a lényeg!!!! (mármint hogy a fék működik)
VálaszTörléshát, igen, akkor is csúnya lett volna egy karambollal indítani, ha nem én vagyok a hibás
TörlésRemelem jol fog mukodni a tobbi resz is. Ez nem volt egy szivmelengeto elso talalkozas.
VálaszTörlésna, igen, én is valami felszabadultabbra számítottam :) nem vagyok gyakorlott autóvásárló, sőt, vezetni is még csak nagyon kevés fajta autót vezettem - de tanulékony vagyok :)
TörlésRemelem jol fog mukodni a tobbi resz is. Ez nem volt egy szivmelengeto elso talalkozas.
VálaszTörlésNaaa, de jo. En asszem nem tudnek igy autohoz ragaszkódni, de majd meglatjuk, amikor (ha) eladom az enyemet.
VálaszTörlésén sem tudtam, hogy ragaszkodom :)
TörlésMég szerencse, hogy igy alakult, és nem lett baj - akarki hibaja, persze jobb, ha a másé...
VálaszTörlésÉn is mindig ragaszkodom az autokhoz, de csak kicsit - idövel már annyi auto vezettem, hogy nem is tudom mennyit...
na ja :) én nem vagyok olyan bátor (nem a ragaszkodáshoz, a rengeteg vezetéshez :))
Törlés