Üvöltök

Mert te velem csak üvöltözni tudsz! - vágja a fejemhez (üvöltve) Á.

Ne tudom érdemben cáfolni. Mire őhozzá eljut a hangom, már tényleg csak az üvöltés marad.

Reggel (9-kor) frissen sült sajtos-kolbászos pizzácskákkal ébresztettem, ágyba vittem (nemcsak neki, V.-nek és A.-nak is. A tészta tegnapelőttről maradt, jónak láttam megsütni végre... jó is lett). Á. dörmögött valamit, félálomban kinyúlt a tányérért, behúzta mindenestül a takarója alá, és a fal felé fordult. Én lezuhanyoztam, felöltöztem, megbeszéltem a nővel, hogy akkor most indulunk a polcokért (a használtáruoldalon túrtam). V. lejött, mondtam neki, hogy mi elmegyünk, kb. másfél óra múlva jövünk. Akkor volt tíz.

Fél tizenkettőre megjöttünk a polcokkal, én kivittem a komposztdobozt a kertbe. Láttam, hogy erősen érik a szomszéd körtéje - aminek ránk vonatkozó következményei is vannak, mert a fa egyik (a legdúsabban termő) ága a mi kertünkben van. Nagyon finom illatos körte, kár lenne róla lemondani. Összeszedtem a hullott körtékből mintegy két kilónyit, de még maradt bőven a dzsumbujban. Bejöttem és megkértem a még mindig pizsamában lévő gyerekeket, hogy szedjék össze a többit. Belengettem, hogy vegyes gyümölcslevest főzök (az nálunk nagyon menő dolog). Jó - mondták. Ebből arra következtetek, hogy hallották, amit kértem.

Kimértem a polcok helyét, elpakoltam, hogy A. tudjon majd fúrni. Levittem a szennyest, szétválogattam, egy adagot beraktam a gépbe, beindítottam. Kipakoltam a mosogatógépet és be is - beindítottam azt is. Áttöröltem az újonnan vett polcokat. Felfelé jövet beszóltam a szobáikba (kedvesen): halló, srácok, hogy áll a körteprojekt? Nem kaptam választ. Hahó! - próbálkoztam ismét. Semmi. Bekopogok, benyitok. Előadom a mondandómat (a két ajtó közt állva). Már mondtad - mondja Á. Igen, tudom. És mikor számíthatok a munkátokra? - kérdezem szelíden (calcuttai Teréz anya hozzám képest véresszájú kápó). Már mondtam, hogy jó - néz rám Á. azzal a nézésével, amikor arról akar megbizonyosodni, hogy a gyengeelméjű anyja legalább nagyjából érzékeli maga körül a világot. Szeretném, ha mihamarabb megtennétek! - mondom halk határozottsággal.

Mindjárt egy óra - V. most jelentette be, hogy felszedte a körte egy részét. Betelt a kosár? - érdeklődöm. Nem - mondja. Akkor miért nem szedted a többit is össze? Mert az igazságtalan lenne, hogy csak én szedem (ő is tud úgy nézni, hogy biztos legyek abban, hogy totál hülye vagyok)

Á. még nem ér rá körtét szedni. V. viszont akkor sem gyűjt többet, ha megígérem neki, hogy Á. mindenképpen ezzel egyenértékű szívatásban munkában fog részesülni. Inkább majd megcsinálja a söprés felét is - de annak a második etapja illeti őt, úgyhogy elkezdeni nem fogja. (nyilván tényleg hülye vagyok, ha nem értem)

És az ilyen ügyek naponta  minimum hússzor, negyvenszer, kétszázszor ismétlődnek.

Tehetetlen vagyok. Frusztrált. Feszült. És üvöltök.