Ne tudom érdemben cáfolni. Mire őhozzá eljut a hangom, már tényleg csak az üvöltés marad.
Reggel (9-kor) frissen sült sajtos-kolbászos pizzácskákkal ébresztettem, ágyba vittem (nemcsak neki, V.-nek és A.-nak is. A tészta tegnapelőttről maradt, jónak láttam megsütni végre... jó is lett). Á. dörmögött valamit, félálomban kinyúlt a tányérért, behúzta mindenestül a takarója alá, és a fal felé fordult. Én lezuhanyoztam, felöltöztem, megbeszéltem a nővel, hogy akkor most indulunk a polcokért (a használtáruoldalon túrtam). V. lejött, mondtam neki, hogy mi elmegyünk, kb. másfél óra múlva jövünk. Akkor volt tíz.
Fél tizenkettőre megjöttünk a polcokkal, én kivittem a komposztdobozt a kertbe. Láttam, hogy erősen érik a szomszéd körtéje - aminek ránk vonatkozó következményei is vannak, mert a fa egyik (a legdúsabban termő) ága a mi kertünkben van. Nagyon finom illatos körte, kár lenne róla lemondani. Összeszedtem a hullott körtékből mintegy két kilónyit, de még maradt bőven a dzsumbujban. Bejöttem és megkértem a még mindig pizsamában lévő gyerekeket, hogy szedjék össze a többit. Belengettem, hogy vegyes gyümölcslevest főzök (az nálunk nagyon menő dolog). Jó - mondták. Ebből arra következtetek, hogy hallották, amit kértem.
Kimértem a polcok helyét, elpakoltam, hogy A. tudjon majd fúrni. Levittem a szennyest, szétválogattam, egy adagot beraktam a gépbe, beindítottam. Kipakoltam a mosogatógépet és be is - beindítottam azt is. Áttöröltem az újonnan vett polcokat. Felfelé jövet beszóltam a szobáikba (kedvesen): halló, srácok, hogy áll a körteprojekt? Nem kaptam választ. Hahó! - próbálkoztam ismét. Semmi. Bekopogok, benyitok. Előadom a mondandómat (a két ajtó közt állva). Már mondtad - mondja Á. Igen, tudom. És mikor számíthatok a munkátokra? - kérdezem szelíden (calcuttai Teréz anya hozzám képest véresszájú kápó). Már mondtam, hogy jó - néz rám Á. azzal a nézésével, amikor arról akar megbizonyosodni, hogy a gyengeelméjű anyja legalább nagyjából érzékeli maga körül a világot. Szeretném, ha mihamarabb megtennétek! - mondom halk határozottsággal.
Mindjárt egy óra - V. most jelentette be, hogy felszedte a körte egy részét. Betelt a kosár? - érdeklődöm. Nem - mondja. Akkor miért nem szedted a többit is össze? Mert az igazságtalan lenne, hogy csak én szedem (ő is tud úgy nézni, hogy biztos legyek abban, hogy totál hülye vagyok)
Á. még nem ér rá körtét szedni. V. viszont akkor sem gyűjt többet, ha megígérem neki, hogy Á. mindenképpen ezzel egyenértékű
És az ilyen ügyek naponta minimum hússzor, negyvenszer, kétszázszor ismétlődnek.
Tehetetlen vagyok. Frusztrált. Feszült. És üvöltök.
Jó, mindjárt, egy perc, jó mindjárt, egy perc, jó mindjárt , egy perc....És nem, nem egyszer, nem háromszor, hanem százszor mondom, kérem és végül üvöltök és én érzem rosszul magam attól is. Ez van itt is, kár lenne cserélnünk:)
VálaszTörlésJó, de nálatok mikor kezdődött az üvöltözés?
VálaszTörlésA mesélő :D :D "kár lenne cserélnünk"
Egy gyerekkel nem kell üvölteni szerintem, csak majd ha kamasz lesz - akkor sem kellene, csak hát hiába kérsz bármit szépen - , kettővel , hárommal, néggyel pedig akkor kezdi el az ember, ha ölik egymást, vagy ha annyira jól szórakoznak, hogy attól nem hallják meg az emberi hangon való kommunikációs próbálkozásainkat, na akkor mész át állatba.
VálaszTörlésEgyetértek, sosem kéne :( ez nem a "fényezem magam" írások közül való. Nem tudom... valahogy folyamatosa lettem egyre türelmetlenebb. Nem vagyok büszke rá.
TörlésMert ha azt mondanátok, hogy ohhh, már 4 éves koruk óta fittyet hánynak a körteszedésre és azóta üvöltötök, akkor megnyugodnék.
VálaszTörléshát... én úgy emlékszem, ők akkoriban motiválhatóbbak voltak én meg türelmesebb - de azért ne hasonlítsuk össze a helyzetünket, én nem egyedül neveltem őket és A. eléggé főnyeremény jellegű apa nekik és pasi nekem :)
TörlésA másféléves kor után a négy éves kor a következő legkeményebb próbatétel. Akkor elég sokat csökken a cukiságfaktor:) Aztán egy keveset még hat körül, majd a 13 éves kor körüli nehézségek jönnek... szóval a négyéves kor kemény, főleg bizonyos gyerekeknél / nekem is van olya/ ...
TörlésJól van. Akkor nem vagyok ezzel egyedül. Voltak pillanatok a nyaralás közben (is), mikor teljesen az agyamra mentek. És igen, a wifi létkérdés volt esténként, főleg a "kicsinek". Arról meg már ne is beszéljünk, hogy hányszor kell szólnom... Áhhh! Ez van itt is. ;-)
VálaszTörlés