Megvártuk a tanítás végét, aztán kivettem egy nap szabit és a V. által meghívott kislányokat (összesen tíz gyereket) elvittem a városba lövöldözni. Ez volt V. vágya. V. egy héttel korábban szétosztotta a meghívókat az egész napra vonatkozó pontos programleírással, tudnivalókkal és az én telefonszámommal.
A bulit megelőző napon még nem tudtam, hányan jönnek el - mint V. mondta, Timit és Lolát nem biztos, hogy elengedik velünk. Mert? - kérdeztem
Előző este kilenc körül hívtak - hogy tényleg egyedül kísérem-e a gyerekeket. Mondtam, hogy terveim szerint igen - de ha van kedvük jönni, szívesen látom őket. És nem lesz baj? - aggódtak. Milyen bajra gondoltok? - firtattam. Hát, hogy a gyerekek nem fogadnak szót. Vagy hogy elvesznek. Vagy valami más. Mondtam, hogy szerintem minden valamirevaló anyuka meg tudja beszélni a saját tizenéves kislányával, hogy figyeljenek az úton, ha nem akarnak elveszni. V. például ügyesen közlekedik akár egyedül is. Jó-jó, ők nem is úgy gondolták. És azért mi bátrak vagyunk, hogy elengedjük V.-t. Azok, hát. Az ebéd pedig hideg meggyleves lesz és spaghetti bolognai szósszal, mondtam. Jaj - rémült meg az anyuka. És az nem veszélyes? Öööö.... micsoda? - értetlenkedtem (de tényleg). A hideg meggyleves... nem attól sokan szoktak kórházba kerülni? Elvégeztem egy gyors stresszoldó gyakorlatot, aztán visszafojtottam a röhögésemet is és kedvesen megnyugtattam Timi anyukáját, hogy mindent V.-vel kóstoltatok meg legelőször. Hálásan köszönte. Ja, nem. De azért végül elengedte Timit.
(és jó tíz nappal később azt mondhatom: minden gyereket,
2. Játszótér
Elmentem kocsival bevásárolni. A játszótér mellett elhaladva a játszótéri kisházból V. és a barátnői integettek ki vidáman, Á. a haverjával távolabb focizott. Nekik is integettem, bár nekik feleslegesen. Bevásároltam. Hazafelé láttam, hogy V. még mindig a téren van Jankával. Lassítottam, megálltam, letekertem az ablakot. V. és Janka odaszaladtak, a játszótér magas drótkerítésén belül, attól mintegy három méterre (ajtó csak a túloldalon, az minimum száz méter). Az autóban ülve a nyitott ablakon át megkérdeztem a lányokat, ettek-e, jól érzik-e magukat, meddig maradnak. Vidáman válaszolgattak. Valahol a kérdések és válaszok közt félúton csatlakozott a lányokhoz két kisfiú is, ovis formák. Szájtátva nézték a nagylányokat, időnként belekuncogtak a beszélgetésünkbe. Homokozóvödör és kislapát volt náluk. Kisvártatva a bokrok közül (nem mondom, hogy mögül, mert a bokrok legmagasabbika sem éri el a hetven centit) nagymama kinézetű vén sárkány tört elő, és kénköves lángot lehelve felém rám rivallt: mit akar maga azoktól a gyerekektől? És villámgyorsan elhúzta a kisfiúkat a
Szerencsére a kisfiúktól semmit sem akartam. A lányoktól azt akartam megtudni, mikor jönnek haza. Majd ha
Na, ott legalább résen vannak a nagyik. :)
VálaszTörlésHát, azért szerintem kicsit túlreagálta a nagyi a dolgot - mintha kizárólag bulvárlapokon és krimiken szocializálódott volna :D Még jó, hogy ki nem hívtam a rendőrséget, hogy egy eszét vesztett nő a szemem láttára ragadott el két kisfiút a játszótérről :)
Törlés1. Ilyen szülők még az én időmben sem voltak. ( Igaz, mi kisvárosban nőttünk fel.)
VálaszTörlésMi lesz ezekkel a kislánykákkal, szegénykék mire lesznek önállóak? Főleg: most belekóstoltak a szabadság ízébe, eztán milyen nyomorúság lesz a gúzsbakötő szülő mellett, ill. általa folytogatva élni.
2. Ilyen nagyik viszont igen. Brrrrrrrr
mondjuk olyan gyerekek már ezer éve is voltak (amikor még tanítottam), akik soha nem mentek be a városba külkerületből, vagy max. néha kocsival - így külön kirándulásokat szerveztünk "metrózzunk!" "mozgólépcsőzzünk!" - meg egyáltalán, sétáljunk a belvárosi részeken céllal - na, az akkoriban 20 körüli gyerek volt és azokkal is vidáman tudtam közlekedni :D
TörlésA szülők tényleg furák tudnak lenni, bár a hozzánk jövő gyerekek szülei egész jó fejek voltak:) A nagyi meg nem baj, hogy résen volt, bár azokat a gyerekeket már rég elvihetted volna ha akarod, szóval kicsit későn kapcsolt a drága... tegnap ezt néztem a Spektrumon http://www.spektrumtv.hu/TitleDetail.aspx?ScheduleId=5150895 Szíria: a háború gyermekei. szerencsések vagyunk:( Nagyon megviselt.
VálaszTörlésgyűjtök egy kis lelkierőt, aztán megnézem
Törlésszerintem az ilyen típusú hiszti (mármint a nagyié) csak ártani tud :( félelmet gerjeszt a gyerekekben és hiteltelenné is válik egy idő után, hiszen nem történik semmi (és rendszerint nem történik)
amúgy ha akartam volna, se tudtam volna ártani: másfél két méteres kerítés túloldalán álltak, a kerítéstől két-három méterre - én kint ültem egy autóban (nem sötétített az üvege, 3 ajtós - abba még beszállni sem könnyű hátra, nemhogy tuszkolni) - a kerítésen a játszó út felőli oldalán nincs kapu, mindkettő minimum 100-150 méter... szóval, hiszti volt ez a javából :(
cukrosnéni:) - vagy inkább Cuki néni?... Hülye volt és kész a nagyi és biztos lelkiismeretfurdalása volt,hogy elbóbiskolt a padon.
VálaszTörlés