Van egy vadiúj hobbim, nevezhetjük extrém sportnak is, állati izgi: amikor az én szerény elővárosi vonatom megáll a nyílt pályán és mellé ér egy gyors, akkor át kell szállni egyikről a másikra. Tegnap megcsináltam, hát komolyan, isteni érzés volt, ahogy ugrottam le, aztán ahogy fel a gyorsra (az meg régi típusú, nagyjából köldökmagasságban kezdődött a lépcső) és azzal utaztam tovább... mintha újjászülettem volna! Micsoda élmény! Jó-jó, azért tegnap még volt hozzá egy kis külső segítség (de hát ez volt az első alkalom, a beavatásom). Pezseg a vérem, micsoda nyár!
És hát képzeljétek, én megint beleszerettem az éjjeli Budapestbe, komolyan, olyan a nappali szutyok Pest után, mint egy kaleidoszkóp, kívülről nem látsz semmit, egy jellegtelen cső az egész, de ha belenézel! Atyaég, hogy én mit hagyok ki minden éjjel! Csillogás, édes kertek, zugok, lampionok, tömeg, sodródás, zenék, fények, korianderes - lime-os lecsó, hamburger (mint az éhes disznó a makkal, én még azzal is álmodtam) - minden forró nyári estét sajnálni fogok, amit nem egy (két, sok) romkocsmában fogok eltölteni. Merengve. Én többnyire egyáltalán nem irigykedem a gyerekeim gyerekkorára, pláne fiatalságára (ti. hogy épp most van vagy hogy majd hamarosan eljön) - de annyira szívesen lettem volna tegnap nagyon fiatal huszonéves (egyébként állandóan, én erről nem tudok leszokni, még akkor sem, ha gáz).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése