2015. június 29., hétfő

Micsoda szerencsés kislány!

Ugye, a többség pont ezt gondolja, ha valakiről kiderül, hogy már elmúlt tizenkét éves, amikor életében először hányt. V. persze nem így gondolta: remegett, sírt, nem és nem és nem akart hányni - nagyon rosszul volt, és talán egy kicsit még rosszabbul attól is, hogy megpróbálta mindenáron visszatartani. Csakhogy a rosszullét nem múlt, sőt erősödött, az egyre növekvő és sürgető álmosság egyre nyűgösebbé tette - de mindhiába próbálta, nem tudott elaludni, szenvedett. És szenvedtem vele én is - próbáltam rábeszélni, hogy engedje kiürülni a gyomrából a nap folyamán összehabzsolt dolgokat (olyan vendégségben voltunk, ahol évek óta tartó próbálkozásom ellenére is az egekig magasztalják azt a jó gyereket, aki sokat eszik, aki mindenből eszik, aki repetát kér, aki édességet csen - és V. nagyon szeret jó kislány lenni)

Ó, milyen iszonyat nehéz rábeszélni a hányásra valakit, aki sosem próbálta még ki a rosszulléttől való megkönnyebbülésnek ezt a módját! Végül belátta, hogy nincs más megoldás. Vagy csak nem feszült annyira ellene a természetes útnak. Mostanra elaludt végre.

4 megjegyzés:

  1. Szegénykém! Remélem már túl van rajta! Nekem vannak hányós és hasmenős gyerekeim ( nem most! ) , kinek ez, kinek az megy jobban, de hányni ezerszer rosszabb mindennél, nekem is nehéz ügy :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nyugodtan aludt, már egyszer mosolyogva ébredt, de most még mindig alszik, szerintem minden OK :)

      Érdekes, hogy nekem a hányás egyáltalán nem borzasztó, gyakorlatilag bármikor, különösebb rosszullét nélkül is képes vagyok rá - és mindig iszonyatos megkönnyebbülés. Nyilván szórakozásból nem szoktam - de annak idején azért ha az iskolából nagyon el akartam jönni, kb. öt percembe került :) A hányinger meg az émelygés - na, azok borzalmasak - de azok pont elmúlnak (nálam és az én tapasztalataim szerint) a hányással (aki nekem barátom - de OK, nem gusztustalankodok itt tovább nektek :) )

      Törlés
  2. Én a hasmenéssel vagyok így, mindig örülök neki:)

    VálaszTörlés
  3. Nekema hányás hozzátartozik az életemhez. Gyerekkoromban, az volt feltűnő, ha egy hónap eltelt nélküle (már betegnek gondoltak ha nem). Elég volt egy falattal többet ennem, mint amennyit kívántam..vagy ki tudja mitől.
    Ha vicces lenne a helyzet azt írnám, hogy kelleltt volna főznöd egy kis gyümölcslevest, biztos attól hányt volna (lásd előző posztodat)

    VálaszTörlés