2015. május 20., szerda

A gyárban

A gyárban az ismert szavak egészen mást jelentenek és találtam egészen újakat is, de sajnos azokat nem sikerült megjegyeznem. Például a robotok hideggyűrűt ültetnek a nyákra. Más robotok villanófény alatt megmérik a pasztatelítettséget. És sok más vicces dolog is van ott. A bejáráskor köpenyeket kellett  viselni állig begombolva, meg úszósapkaszerű hajhálót, meg vékony fémdróttal ellátott cipővédőt. Kesztyűt csak a dolgozóknak - de mi nem is nyúlhattunk semmihez. Sajnos fényképezni és  jegyzetelni sem volt szabad (pedig én amúgy bármikor milliméterhűen  felskiccelek egy ilyen robotot egy kisebb társaságban eltöltött lassú séta közben). Biztatóan rámosolyogtam a dolgozókra, meg visszaintegettem, mintha magam lennék Kimirszen. Megkérdeztem, engem is be tudnának-e tanítani a végtelenül monoton munkák valamelyikére. Állítólag igen (én kétlem), de amennyiben mégis, akkor is tiszta elvesztegetett idő lenne, mert én nem bírnék napi tizenkét (!) órán át megfelelő helyekre kis izéket illesztgetni szorgalmasan, keményen - és pláne selejt nélkül, mert biztos vagyok benne, hogy másutt járna az eszem - aztán meg igyekeznék este szétinni, hogy mégis történjen valami impulzív a napban. Érdekes volt, tényleg. De én azt hiszem, egyáltalán nem szabadna embereknek gyárakban dolgozniuk. Persze akkor nem lenne olyan sok kis precíziós cuccunk, amiket nyilván felhasznál az emberiség - na, de komolyan! - én el nem tudom képzelni, hogy az első munkanapom után én ide másnap is visszamenjek. Azt hiszem, inkább választanám az utcaseprést ágseprűvel, vagy az ároktakarítást (na jó, halott állatok ne legyenek benne), vagy mást, ahol emberi dolgok történnek. Szinte bármit egy ilyen mesterséges levegővel befújt csarnokban, a fátyolos, szürkés neonfényben folyton zúgó gépek helyett. Itt tölteni el egy életet! Van persze fluktuáció. Egyik gyárból ki, a másikba be. Nem mondom nekik (nyilván nem), csak csodálkoznának vagy megsértődnének, de nagyon-nagyon sajnálom őket.

1 megjegyzés: