Szélnél sebesebben

értem haza - hiszen a Balatonnál már hűvös szél fújt és erősen borult volt az ég, amikor indultam. Amúgy megdöntöttük (sic) a melegrekordot - 28 fok. Elég jól jött aztán a télen sosem tapasztalt erejű fűtés a buszon. Bár nyilván egyszerűbb az amúgy is meleg levegőt továbbforrósítani, mint a hideget, pláne a nagyon hideget.

A vonatra felszállt egy nő a lányával és egy nagyon édes képeskönyvkutyával (beagle). A kutyát az ölükben hozták fel, aztán letették az ülés elé, majd sopánkodtak egy sort, hogy nem hoztak neki vizet - majd a nő váratlanul  előkapott egy wc illatosító flakon - legalábbis a szaga alapján csak erre tudtam gondolni - és alaposan befújkodták magukat, a lány és ő is. Fullasztóan borzasztó volt - és amúgy is dühös voltam rájuk amiatt, hogy nem gondoskodtak a vízről - úgyhogy átfutott a fejemen, hogy úgy állok bosszút, hogy amikor majd felhív valaki, annak elmesélem, hogy ilyet még sosem láttam, hogy valaki bolhairtóval fújja be a ruháját - és hogy az milyen szörnyen büdös (ööö... fáradt voltam nagyon, nem mindig vagyok ilyen hülye és gonosz lelkű).

Aztán az egészből nem is lett semmi, mert egyrészt senki sem telefonált rám, hogy boldogan panaszkodhassak neki  az irritáló szagról, aztán  szag el is párolgott egy idő múltán (bár addig komolyan fulladoztam a flakon bűzétől) - ráadásul amikor a nő és a lánya megkérdezték tőlem, hogy hová megy ez a vonat és én válaszoltam nekik, már nem is utáltam, inkább sajnáltam őket, mert olyan nagyon szerencsétlenül ücsörögtek ott azzal a cuki kutyuval, aki vagy nagyon-nagyon jól nevelt volt, vagy egyszerűen elájult a szomjúságtól, de egész úton meg se nyikkant.

Aztán még arra is rájöttem, miközben bambultam ki a vonaton, hogy én egyrészt imádok vonatozni, a vonaton sosem érzem magam idősebbnek tizenhétnél, bámulok ki az ablakon, futnak a mezők, a felhők, tavaszi illat csap be az ablakon - másrészt az is eszembe jutott, hogy ma délután olyan nagyon-nagyon jó volt dolgozni, tapsvihar, kézcsókok, sokan elkérték a névjegyemet (általában sem vagyok  rossz - ha már a dicsekvés részénél tartunk - na de ma tényleg annyira jól sikerült minden) - szóval, hogy mit gonoszkodok én, amikor ilyen sikereket aratok? Úgyhogy mire hazaértem újabb két-három óra múlva, már elég szelíd voltam... amire nagyon nagy szükségem is volt, mert a vidám üdvözlésből felnézve mosatlanok, szennyesek, szemetek tárultak elém festői összevisszaságban. Megmondtam, hogy biztosan nem fogom egyedül rendbe tenni a nagy vendégség előtt - főzök, tortát is sütök, de takarítani csak családi összefogással és támogatással vagyok hajlandó.

Még a holnapi munkanapot kell túlélnem - este viszont nagyon izgi programok következnek!