2015. február 14., szombat

Mit ettek a japánok?

A japánok néhány perce elhagyták szerény, fűtetlen hajlékunkat, így ismét használható a lenti, mosógépes fürdőszoba. Jó is lesz, eléggé felgyűlt a mosnivaló, hiszen mostanság triplaruhát használunk. Amíg zúg a gép, kiteszem a múlt heti mosást fregolistul a napra, hátha most odakint egy-két óra alatt teljesen megszáradnak - akkor lesz újra hová teregetni.

A másik japán, aki csak tegnapról mára aludt nálunk (mert A. tegnap éjjel kifejezett kívánságukra diszkóba vitte őket), még kevésbé beszél angolul, mint Miyago - egy kis segítségért fordulva Miyagohoz azt mondta nekem: good morning, my name is Vili - majd meghajolt és azt is mondta: thank you. A. szerint korábban négy nap alatt mondott összesen ennyit.

És végül mit ettek? Miyago mindent megevett és mindent dicsért - ha levonjuk a kötelező udvariasságot, akkor is az a tapasztalat, hogy szinte nem volt étel, amiből ne kétszer vett volna. Volt vörösboros marhapörkölt tarhonyával, mákos-meggyes piskóta, franciasaláta natúrszelettel, túrós, almás és meggyes rétes, töltött káposzta tejföllel és hideg meggyleves - valamint reggelenként gyümölcsös joghurtok (epres, meggyes, aszalt szilvás), különféle sajtok, szárazkolbász, sonka, vaj, teljes kiőrlésű kenyér/kifli, kávé, teák, almalé, narancslé, víz. Látom, hogy a meggy kissé felülreprezentálva szerepel - de mi tényleg szeretjük és neki is bejött, sőt, a hideg meggylevesből háromszor is szedett - és minden ételt lefényképezett. (ja, és voltak városnézés közben a Trófeában, ahol szusit is kóstoltak, azt mondták, teljesen rendben van - valamint teljesen odáig voltak a nyírségi gombóclevestől - helló, Nyírség, örüljetek!)

Nem hozott viszont semmi kis japán izécskét ajándékba (csokit, csipszet, képeslapot) - ami miatt csalódott vagyok (tudjátok, az öt szeretetnyelv - na, én ott a lesajnált ajándékfüggő orientált vagyok)

Mosogatni való is van mára sok - mégsem mondhattuk, hogy ne fürödjön soha senki, így viszont csak lopott óráimban, maradvány melegvizek jutottak csak az edényeknek.

Délután jön a szerelő - ne szidjátok őt, kedves és jó és mi nagyon bízunk benne! (mi másban bízhatnánk?) Igyekszünk persze szárazon tartani a puskaport is - és melegen a lábunkat.

3 megjegyzés:

  1. Minden jó, ha jó a vége? :) Biztosan nagyon nagyon jól főzöl! Szép, hosszú, meleg éjszakát Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenesetre általában szívvel-lélekkel főzök - és nagyon örülök, ha ízlik másoknak :)

      Meleg még mindig nincs :( a szerelő hétfőn este jön ismét, akkorra beszerez valamit, ami talán segít. Ma napoztam jó másfél órát a kertben, amíg szélcsend volt, biztos, hogy melegebb volt, mint bent :)

      Törlés
  2. Nagyon vartam mar ez a posztot :)) a japanok etkezeserol!

    VálaszTörlés