Amikor hazaértem, Á. kitörő örömmel fogadott - mert ha itthon vagyok, akkor ő elmehet végre edzésre - és el is ment. És V. is elment edzésre,bár a következő négy napon körülbelül húsz edzése lesz a japánnal, de biztosan nem akar majd előtte leégni.
Én meg egyedül maradtam itthon a rossz kazánnal, a félig főtt vörösboros marhapörkölttel (amit itthon hagytam A.-nak, hogy hagyja főni, míg puha nem lesz, és amit ő egy óra múltán elzárt.
És láttam, hogy a macskakaja szét van kenve a földön, a konyhaszekrény oldalán Hencidától Boncidáig folyik a frissen facsart vérnarancs leve, hogy a tűzhely ragad, hogy az asztal vastagon be van terítve kenyérmorzsával
Feltettem tehát vissza főzni a marhapörköltet, megtisztítottam és feltettem főni répákat és zellert meg borsót a franciasalátához, összekevertem gyorsan egy meggyes-mákos piskótát, félpercenként leállítva a habverőt, nehogy akkor csengessen
Úgyhogy a japánnak (nevezzük eztán Miyagonak) azt adtuk be ráutaló magatartással, hogy mi nagyon kemény
Miyago nagyon kedves fiatalember - viszont egyáltalán nem beszél angolul. Nem csak annyira nem, mint én, de annyira sem, mint V. Tud köszönni, ezt meg is tette - de a legeslegalapvetőbb kérdéseket sem nagyon érti, csak szépen mosolyogva bólogat. Azt értette, hogy éhes-e, mondta, hogy igen - és tényleg éhes lehetett, mert mindenből sokszor vett és meg is ette. A tarhonyát is. (ami mellesleg életem legpocsékabb tarhonyája volt, mert újfajtát vettem, mivel a múltkor kukacos volt, amit venni szoktam - ez nem volt kukacos, de a neve dörzstarhonya, ami nem tudom, mit takar, de nem pirult meg rendesen, csak egyes szemek égtek oda - ráadásul megfőni is különböző ütemben főttek a szemei) Viszont amikor megjelent az asztal körül a fekete cicánk és megkérdeztem, hogy ő, Miyago szereti-e a macskákat (Do you like cats?) akkor azt felelte: Oh, yes, I'm red cat in my home. Pardon? - udvariaskodtam nevetgélés helyett - de megismételte még lassabban: Oh, yes, I am red cat in my home. It's lovely! - mondtam én nagyon meghatottan.
Miyago ivott mézes körtepálinkát - de a kitett gyümölcsökön nagyon-nagyon csodálkozott. What is it? - kérdezte a körtére (Alexander típusú barna), majd az almára is (gyönyörűen aranyló Golden) - majd ma félbe vágva is tálalok belőlük, mert úgy tűnik, így ijesztőek számára. Apple? Pear? Really?
Aztán este tízkor elvittük még sétálni a környékre - nem annyira a mi kedvünkért, mint az övéért, hiszen vagy 12-13 órát ült a repülőn. Hálás közönség volt, nagyon tetszettek neki a kis házak, a kertek, a kivilágított templom - és különösen az, hogy a jó félórás sétánk alatt összesen két autó ment el mellettünk. Megmutattuk neki az iskolát, a buszmegállót, a könyvesboltot, a pékséget (a buszmegállót leszámítva mind zárva voltak, persze) - tetszett neki minden (vagy legalábbis úgy csinált)
Reggelire füstölt szárazkolbászt evett, sonkát, sajtot, kiflit, további mákos süteményeket, meg kicsi és drága joghurtokat, két kávét - igazán udvarias vendég, na mindent, de mindent szeret, amivel kínáljuk! Délelőtt pedig elmentek A.-val és V.-vel az Országházba, ami tegnap már a
Ma vacsorára franciasaláta lesz fasírttal és többféle palacsinta - valamint állítólag eljön a gázszerelő is.
Imádnivaló jelenség lehet ez a Ti Miyago-vendégetek. Elképzeltem vörös cicaként - biztos czuki is! :-)
VálaszTörlésNe haragudj nagyon, de végighahotáztam az olvasott történéseket.
...és most mi lesz? Ugye gyorsan meggyógyulsz?!
(((Hogy visszaestél, azon szörnyülködöm, a többin nevettem csak - mostanában nem sikerül átvinni írott szövegbe a gondolataimat- Jaj.)))
TörlésPironkodom, mert én is nagyon nevettem, mert azért a hidegtől és a betegségedtől eltekintve ( tudom, hogy nem lehet eltekinteni, de akkor is, szóval sajnállak meg minden) minden szép és jó, főleg ha még a buszmegálló és a tarhonya is tetszett a ti japánotoknak, aki remélhetőleg nem csak udvariasságból eszik meg mindent ( eszik ki benneteket a vagyonotokból) :)
VálaszTörlésLovely! :)
VálaszTörlésNagyon röhögtem én is, ez egy csuda japán, ha zokszó nélkül megette a tarhonyát! Ő az almától és körtétől ijed meg, úgy látszik. :)
VálaszTörlésKíváncsian várom, mit szólt a palacsintához. :)
Neked jobbulást!