Nagyon igazságtalan a világ

Folytatjuk ámokfutásunkat az ideális munkatársunk utáni kétségbeesett hajszát. Eddig ugye megvolt Krisztina, a tökéletes - most már van mellette egy Dorottya és egy Katalin is - ők is tökéletesek. Elég nehéz lesz közülük választani, de mi még feljebb tettük a lécet, újabb és újabb jelölteket hallgatunk meg teljesen feleslegesen - mert felvenni csak egyet tudunk és akarunk.

Gondoltam, hogy felhívom F. figyelmét a döntéselmélet korlátozott racionalitást taglaló fejezetére - de azt hiszem, nem érdekelné, nagyon szeret tobzódni saját felelősségteljes szerepében, amikor nagy komolyan meghallgatja a jelöltet elmondja, milyen is minálunk dolgozni - ha nem tudnám, hogy a fele sem igaz, azonnal idejönnék én is.

Szomorú vagyok, mert látom, hogy milyen sokan keresnek munkát és a többségről azonnal kiderül, hogy sehová hozzánk nem lesz jó - de azok közül is, akik jók lennének (az eddigi három tökéletesen felül) csak egyet tudunk felvenni - és sajnálom, hogy van, aki évek (!) óta keres munkát és nekem kell megmondanom neki, hogy bocs, de ez sem nem jött össze. Azzal vigasztalom magam, hogy talán nem mind érezte vegzálásnak, hogy behívtuk, talán valakinek ez is újabb erőt ad a további kereséshez (mert sokan azt mondták, még be sem hívták őket sehová az évek (!) alatt) - nem akarom magam nagyon sajnáltatni, mert hozzájuk képest istencsászárkirály vagyok a sorsomat tekintve - de nem való nekem ez a kiválasztós szerep.

És most tényleg vérzik a szívem (és könnybe lábadt a szemem is). Járt nálunk egy pasi (összességében jóval kevesebb férfi jelentkezett, mint nő) - egy többdiplomás (különféle és egyenként is piacképes diplomák), sokféle plusz képzettséggel rendelkező, több nyelvvizsgát is magáénak mondható negyvenes férfi - nulla munkatapasztalattal. Egy-két hónap gyakornokság, meg közmunka. Már a megjelenésén is látszik, a beszédén is hallatszik, hogy valami nem oké vele. Valami olyan probléma, ami a tanulásban nyilvánvalóan nem akadályozta őt - és ő tanult becsülettel. Valami olyan problémája van, ami a valóságérzékelését, a kommunikációját, az érzelmeit kuszálta össze, tette korántsem átlagossá. Nagyon nagy lelke van, nagyon vehemens, nagyon őszinte - és láthatóan nem alkalmazható. Nemcsak hozzánk nem, sehová, ahol többek közt embnerekkel is kell foglalkozni. A problémája nyilván (?) nem elég súlyos vagy jól definiálható ahhoz, hogy ellátást kapjon utána - de nyilvánvalóan alkalmatlanná teszi őt a normál viszonyok közti munkavállalásra. Élnek a szülei, eltartják (még talán majd hagynak is rá valamit) - és mi lesz vele később? Mert nem rajta múlik, hogy manapság az uralkodók nem alkalmaznak éles nyelvű, okos, de alkalmazkodni nem tudó, az udvar népéből mindig kilógó udvari bolondokat. És közben nemcsak látom, mondja is, hogy ő úgy szeretné ezt az állást. Nem számít a pénz, eljön ingyen is - mondja - mert szerinte nagyon jó, amit csinálunk.  Csak sajnos ingyen sem alkalmas. Majd értesítjük - mondom.