Mi lett a gondosan kiválasztott alapozómmal?

Hát, semmi.
Mert amikor autóztunk az esküvő városa felé, azt mondtam a mellettem ülő (és vezető) A.-nak, hogy jaj, azt sem tudom, a szemfestékemet eltettem-e. Mire ő rám sem pillantva (de hát tudjuk, épp vezetett) azt mondta, hogy ennek őszintén örül. Mire én megkérdeztem, mi baja a szemfestékemmel. Mire ő azt mondta, hogy rettenetesen öregít. Mire én (látványosan, hogy vezetés közben is észlelje) majdnem szívinfarktust kaptam. Hogy nehogy már az öregítsen, hogy egy kicsit kipödröm a szempillámat és áthúzom a szemöldökömet (talán nem ezek a kozmetikai szakszavak vonatkoznak a szempillaspirál használatára - de értitek, ugye?) Mire A. azt mondta, hogy ő nem a spirálra gondolt, mert az szerencsére tényleg nem látszik, hanem a színes festékekre - merthogy én festéket mondtam. Amiben igaza van, tényleg alulképzett vagyok a sminkművészetekben is. De persze, befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy A. öregnek láthat, és ha a cseppnyi szemhéjfestéktől (évente nagyjából hétszer) így viszolyog, akkor mit tenne, ha tudná, hogy az egész arcomat ellepő alapozásra (púderozásra?) készülök, így a csodálatos pórusösszehúzó, arcfeszesítő és ránctalanító púderemet sem nem említettem, hogy egyáltalán létezik, sem elő nem vettem, mert semmiképp nem akartam, hogy a nálamnál sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimhez képest A. még öregebbnek lásson.

Aztán nem tudom, mi lett volna ha - de hajlok arra, hogy jól döntöttem, mert A. azt mondta a nálam sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimre, sőt, az ő náluk is sokkal fiatalabb (igaz, nem feltétlenül szebb) apai ági unokatestvéreikre is, hogy én azoknál mindnél sokkal szebb vagyok - és ezt bizonyítandó táncolt is velem (ez kicsit félreérthető így - igazából nálunk A. szeret és tud is táncolni, én meg nem - de vele mégis szeretek hogy ne kelljen neki mást felkérni, például a nálam sokkal szebb (és fiatalabb) unokatestvéreimet), úgyhogy én végül is úgy éreztem (tessék, királylányság kívánságra), hogy végül is nagyon szerencsés vagyok, mert noha nem vagyok olyan szép, mint a sok unokatesóm (vagy az ő távolabbi unokahúgaik), mégiscsak nekem jutott a legjobb pasi, de komolyan.

És atyaég, hogy milyen finomakat ettünk! Aztán még estig bóklásztunk a városban a gyerekekkel és egyéb kedves gyerekes rokonokkal (A. nélkül, mert ő már reggel elhúzott edzésre, hogy még szoborszerűbbé tegye nekem a testét) és estére haza is értünk. És éhesek lettünk - mert a sok finomság mulandó - de nincs itthon semmi, csak önmagukban ehetetlen alapanyagai a valamiknek. Majd holnap.