járatlan úton bátraké a szerencse

V. már nagyon rég (tavaly óta? akkor csináltam utoljára) szeretne szilvás gombócot enni. De valahogy elmaradt - nem a szándék hinyzott, hanem a megfelelő szilva. Jártunk piacon nem egyszer, de mindenütt a nagy szemű, lédús, zöldes-lila szilvákat árulták, a rendes, szilva alakú, apró szemű, tömött, zamatos (netán muskotályos) mélykéket sehol - márpedig ha dinnyét rakunk a gombócba, akkor az túl nagy lesz...

Tegnap két fuvar közt (Á.-t vittük) beszaladtunk a piacra - és egyetlen néninél találtunk megfelelő szilvát (nem besztercei, ahhoz képest ízetlen, de apróbb szemű és  kékebb, mint a többi). Megkóstoltuk, megvettük, hazahoztuk. Ma este kilencre jutottam el oda, hogy készen álltam gombóckészítésre (a krumplit már reggel megfőztem, de V. a szilvát csak estére magozta ki - én arra rá sem értem - viszont mire végeztem a napi penzummal (7,5 km sikerült) és hazajöttem, megmosta és kimagozta mindet). Nem volt szívem hagyni, hogy hiába dolgozzon, nekiálltam hát: krumplit törtem vajjal, hozzáöntöttem azt a kis lisztet, ami még volt a polcon, majd kimentem egy újabb kiló lisztért. Hiába, egy dekányit sem találtam. Az összelisztezett krumpli köretként már nem jó, ráadásul arra nagyon számítottam, hogy V. reggel milyen szépen mosolyog majd, ha meglátja a gombócokat, így végigvettem, mit használhatnék liszt helyett. Kiejtettem a zabpelyhet, a kókuszlisztet, a zsemlemorzsát (és voltak egyéb dolgok, amik eleve fel sem merültek, mint pld. zöldpaprika, uborka, stb) - maradt a búzadara.

És képzeljétek: a gombóc jó lett! Csak néhányat főztem meg, a többit rájuk hagyom (én két napra el) - de az a néhány kifejezetten finom!