úgy értem, más bajok.
végül is nem olyan vészes, csak Á. kapott hármast. matekból. igen. szerencsére nem ő volt a hibás. hanem? hanem a tanár (az áldott jó tanár úr), aki vacak körzőt adott neki. a tanár?????? hogyhogy már megint a tanár úr körzőjét használod, amikor nem rég (nem tudom, mikor, de a blogban a Szerintetek van körzője? című bejegyzést kell alapul venni, mert aznap) adtunk neked egy új körzőt. az már nincs meg (ezt nem hiszem el, ezt egyszerűen nem bírom elhinni, és még nem is szólt), de egyébként is vacak volt az is. mondja Á.
úgyhogy a Mikulás körzőt hoz majd neki, az hétszentség. többet. és csak azt. esetleg még radírt és vonalzót. ha nem az én gyerekem lenne, azt képzelném, sosem törődtek vele a szülei. sapkából a múlt héten hármat hagyott el, egy ma meglett. a vadonatúj negyvenes cipőjének a fűzője árvalányhajként terül szét a földön, ahol jár. nem ő a hibás persze ebben sem, hanem az, hogy nem lehetett bekötni (mert???? - mert nehéz, mondja), így szétjött. úgy értem, ezer szálra.
nem vállal valamelyikőtök bérnevelést? fizetni mondjuk nem tudnék érte, mert szeptember óta még egy kanyit sem utalt az oep (a munkahelyem szerint azért, mert túl bonyolult a tb-nek, hogy kórházban és itthon is voltam beteg), de valahogy megegyezünk.... mondjuk kiválogatok egy vagonnyi összeöntött babot, borsót és lencsét. tudom, hogy macerás és sokáig tart, de legalább lesz látható eredménye.
Dehogy kell nektek nevelő!
VálaszTörlésCsodás a fiad, csak rájár a rúd, Te mindent jól csinálsz! de ezt Te is tudod.
rájár, persze .... de ő hadonászik a rúddal :D
TörlésŐ egy meg nem értett zseni, de hogy már te sem érted meg? :) Amúgy nagy szerencséje, hogy nem ide született, szóval nem véletlen, hogy hozzátok vitte a gólya :D Innen nézve aranyos, onnan meg iszonyatosan nehéz lehet....
VálaszTörlésúgy látom, Thea elfogultabb nálam :)))
Törlésvalamit nyilván nem csinálunk jól - pedig igyekszünk
Tenyleg a korzon mult? Hat, sajnos akkor is o a hibas, remelem ezt erzi valahol. Esetleg adhatnatok kozvetlenul a tanaranak a korzot. :-) A sapkakkal nyilvan az a gond, hogy tokeletesen egyutt tud elni az elhagyas kovetkezmenyeivel.
VálaszTörléshát, szerkesztési dolgozat volt.... de nem láttam, mert nem találta... jó ötlet, beküldök egy tucat körzőt a suliba :)
Törlésigen, szokott kapni másikat (tavaly karácsonyra némileg nevelési célzattal kapott 8 sapkát, hogy legyen mit elhagyogatni) - de azt nem hagyhatom, hogy megfázzon
Nem utálja a sapkákat és azért felejti el őket? Növesszétek meg a haját :)
VálaszTörlésnem, nem utálja, bármit képes elhagyni - a hosszú hajat viszont utálná, már 3 centinél szól, hogy zavarja
Törlés