V.-t napok (hetek?) óta figyelmeztetem, hogy rakja el végre az általam már rég szépen összehajtogatott ruháit (na, ilyen D.-éknél valóban nem fordulhat elő). Sokat eltett, de egy kupac mindig ott maradt. Szülinapi buliba készülvén azt mondom neki, nem indulunk, amíg az utolsó szálig el nem pakolta a holmiját. Ezzel a zárómondattal megyek zuhanyozni. Amikor kijövök, a ruhakupac mozdítatlanul hever korábbi helyén, V. a szoba közepén áll, ölében Cirókával. Már épp állati dühös fejet vágok, amikor V. ezt mondja:
Ne haragudj, de ellenállhatatlan vágyam támadt! - és magához szorítja Cirókát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése