A szívem a helyén van, még a fejem is a helyén van... csak sajnos teljesen üres

(Á.-t ott alvós szülinapról hozták délre a munkahelyemre)

(...)
én:  és mit ettetek?
Á.: goffrit, gumicukrot, tortát, hamburgert, zserbót, sokféle csokoládét, pogácsát, epret, cseresznyét, ropit...
én: huh, elég, ne is sorold... akkor most nem vagy túl éhes, igaz?
Á.: túl éhes nem vagyok, de azért tudnék enni
én: rendben, akkor elviszlek ebédelni

(...)

én: a menü jó lesz, ugye?
Á.: a levest nem biztos, hogy kérem
én: mindenképp ki kell fizetni, nézd meg, milyen
Á.: hát, jó
én: jónapot! két menüt kérünk és egy desszeretet!

(...)

én: látom, mindet meg bírtad enni!
Á.: hát, igen...
én: és most jóllaktál?
Á.: hát, nagyjából... azért még sok érdekes desszert van itt...
én: majd legközelebb kipróbálhatsz valami mást

(mintegy másfél óra múltán az irodámban)

Á.: szomjas vagyok
én: főzök teát
Á.: és valami ennivaló nincs?
én: nincs... elég sokat ettünk... és.... úristen!
Á.: mi úristen? mi történt?
én: basszus, nem fizettünk, azt hiszem, nem fizettünk...
Á.: nem fizettük ki az ebédet?
én: azt hiszem, ez a helyzet... vagy te emlékszel? fizettünk?
Á.: nem tudom... szerintem nem...
én: jaj, nem fizettünk! ezt nem hiszem el! eljöttünk fizetés nélkül!
Á.: jaj! most mi lesz?
én: hát, visszamegyek
Á.: és mit mondasz?
én: hogy hülye vagyok és simán eljöttünk fizetés nélkül
Á.: és akkor mi fog történni?
én: kifizetem utólag

És pontosan így is történt, Visszarohantam, elnézést kértem, a fejemet még mindig megülő hőségre hivatkoztam, és utólag kifizettem az ebédet.