Írjak-e még a macskáról?

Írok, bár megérdemelné, hogy ne írjak, de csak magammal tolnék ki (azt meg már mégsem, vagy legalábbis nem így), szóval az a büdös dög (a kismacska mérgesvagyok kori neve) sajnos nem érzékelné eléggé a haragomat, ha így fejezném ki, hogy bizony, erős az én haragom.

Miatta kellett ma mezítláb és szandálban jönnöm, pedig esős hideg van. És hogy miért nem vettem cipőt?Hát azért, mert A. reggel pontosan nyolc óra negyed másodperckor odaállt az ajtóba és azt mondta, hogy "nyolckor akartunk indulni", és úgy nézett rám, mintha miattam késnie kéne valahonnan. Á.-t vittük ki a buszhoz, mert háromnapos osztálykirándulásra utazott, és így is közel húsz perccel korábban értünk oda, mint a szükséges. Mert A. jeges mondatára gúnyosan azt feleltem, hogy már készen vagyok, csak a cipőmet kell felvennem, és úgy terveztem, hogy fél percen belül már az autóban ülök. De ahogy elővettem a szép piros cipőmet, valami elég penetráns csapta meg az orromat, és ilyen büdös cipőm nekem nem szokott lenni. Elég elkeseredett fejet vághattam, de A. csak annyit mondott, tegyem túl magam végre (végre???) a dolgon, mert különben itthon hagynak. Úgyhogy lehúztam gyorsan a zoknimat, felvettem a szandálomat (végül is nyár van) és peckesen kivonultam az ajtón. A pulóverem nélkül - de ezt csak később realizáltam, amikor már felvettem volna.

Ez pedig akkor volt, amikor A. mintegy húsz perccel a szükséges idő előtt kitett minket a kocsiból a buszállomáson azzal, hogy ő megy is rögtön dolgozni. Szerencsére azért egy-két osztálytárs fagyoskodott már a placcon, így az ott lévő szülőkkel elröhincséltük a hideg szelet. A busz beérkezésekor én előrelátóan megkérdeztem Á.-t, hogy megpuszilhatom-e nyilvánosan (inkább ne! - volt a válasz), így nem blamáltam őt sem azzal, hogy próbálom megpuszilni, meg magamat sem azzal, hogy látványosan nem hagyja.

Miután a gyerekek felszálltak, mi még egy darabig tipródtunk ott, volt, aki integetni akart, más csak megvárni, míg rendben elindul a busz (ööö... ez a hülye én vagyok, tudtam, hogy az integetés reménytelen ügy, de nem volt szívem elindulni, míg a busz nem indult el... hiába ciki, ennél még nagyobb cikiségekre is képes vagyok). Az egyik kisfiú még a busz indulása előtt felállt a székéről és kiszaladt a busz nyitott ajtajához. Anyukája meghatottan hajolt közelebb hozzá még egy puszira, amikor a kisfiú ezt mondta: és mondd meg apának, hogy töltsön a telefonomra pénzt, mert lefogyott! - ezzel a mondattal visszarongyolt a busz belsejébe. Az anyuka nekünk bevallotta, hogy ennél romantikusabb búcsúra számított - de legalább volt min röhögnünk a metró felé menet.