A múltkoriban már írtam egy vidám posztot a macska felhasználhatóságáról az időjárás megállapítása tekintetében. Most a macska egy másik, egy kevésbé örömteli oldaláról szeretnék szomorúan beszámolni. Ez is az idővel kapcsolatos.
Mivel ma Á. nem ment iskolába, ezért nem kellett 5.30-ra beállítanom az órát. Tegnapi esténk megkoronázásául mondtam V.-nek, hogy ma kivételesen én fogom elvinni iskolába, mire V. tapsolni kezdett örömében és ezt mondta: jaj, de jó! jaj de jó! akkor apa végre egyszer aludhat tovább és kipihenheti magát! Hát, ez is egy érvényes nézőpont - gondoltam - bár én magamat többnyire jobban sajnálom reggelente, mint a 6.30-kor kávéval ébresztett A.-t. De hát nem véletlenül szól közhelyek sokasága az apák és leányaik varázslatos kapcsolatáról. És örülök, hogy ez nálunk is így van.
Beállítottam tehát immár az órámat 6.30-ra, olvastam még néhány oldalt a könyvemből, odébb görgettem V.-t, aki önhatalmúlag másfél méter szélességben vette igénybe a nagyágyat, aztán békésen elaludtam abban a tudatban, hogy délelőtt 6.30-kor én is kipihenten fogok ébredni.
Reggel pontosan 5.30-kor valaki arcon nyalt, aztán a selymes szőrű fejével orrba bokszolt, aztán mind a négy mancsával ugrálni és táncolni kezdett rajtam, mindehhez vidáman dorombolt. Viszont amikor megpróbáltam lelökdösni az ágyról, keserves nyávogásba kezdett és tíz hegyes körömmel kapaszkodott belém. Inkább felkeltem tehát, minthogy tovább kínozzak egy szegény állatot, aki már vagy nyolc órája nem evett egy falatot sem. Ha már felkeltem és reggelit adtam a macskának, megfőztem a mi kávénkat is, meg V. kakaóját, meg kipakoltam a mosogatógépet, meg beraktam egy mosást... és örömmel konstatáltam, hogy a macska jóvoltából nem veszett kárba egy percem sem, reggel fél nyolcra végeztem a házimunkák egy részével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése