Víg napokat élünk

Előre szólok, hogy legérdektelenebb bejegyzéseim legunalmasabbja következik, arról fogok írni, hogy mit csinálunk, amikor annyira semmi sem történik, hogy nem írok.

Hát, vígan vagyunk. Úgy bizony. Pedig nem csinálunk semmit. Reggel sokáig alszunk, én például akár kilencig is. Aztán kávézunk, kakaózunk, egy idő múlva reggelizünk is. Aktuális sláger náluk a szardínia, most ezt imádják nyakló nélkül, naponta. Én magamnak paprikát sütöttem, mert én meg azt. Aztán ők kimennek a térre, vagy a kertbe, többnyire labdázni. Én meg sütök és főzök. Nem muszájból, örömből. Ennek megfelelően tobzódunk a sokféleségekben. Mindenkinek kívánsága szerint készítettem mindenfélét. Ami nem fogy el, azt lefagyasztjuk későbbre (a többségük nemcsak jól fagyasztható, hanem a felmelegítés után finom is). És sütök. Meg csináltam birsalmasajtot is. Nem a klasszikusat, amihez sok cukrot ajánlanak, hanem egy teljesen cukormenteset. Csak a birsalma. Nem túl dizájnos, de nagyon finom. Idén (szerencsére) nem termett közel sem annyi birsünk, mint tavaly, szerintem legfeljebb 10-15 kiló, így viszont megvan az az örömöm, hogy szinte mindet fel tudom használni. És meg is esszük, mintha csak tervezett rost- és pektinkúrán lennénk, pedig nem, csak nem lehet abbahagyni a kóstolgatását. Sütni almás pitét sütöttünk. Meg rétest is. Mert annyi reszelt alma lett, hogy a pitetésztába nem fért bele (a pite tésztáját Szilvi (hopp, egy név, viselője egyértelműen pozitív szereplő az életemben!) barátnőmtől tanultam, ő meg a nagymamájától, és az a különlegessége, hogy én ugyan mindig is imádtam az almás pitét, de sosem sikerült pont olyat sütnöm, amilyen a kedvencem. Mióta viszont Szilvi elárulta ezt a receptet, nem tudok betelni a saját sütésű pitékkel, akkor sem, ha ez aztán dicsekvés a javából). És nem én reszeltem az almát, hanem a gyerekek. Kint is voltunk. Többször is összesöpörtük a lehullott leveleket, aztán megint. És most megint ugyanannyi van. Távcsövön madarakat figyeltünk. Mindennap kosaraztunk, futottunk, gyalogoltunk, ők fociztak is. Meg voltunk kirándulni a szép őszi erdőben. És filmet néztünk jól összebújva. Aztán én külön is. Megáll az idő. És napoztam minden nap, legalább két-három órát. Alibiből könyvvel a kezemben, de igazából most csak színleltem az olvasást és szívtam magamba a napsütést. Mostam és teregettem is sokat, még a napra, mintha csak azt képzelném, hogy ha most kimosok mindent, tavaszi nem kell. Dehogy képzelem. Pedig jó lenne! És szekrényt is rendeztem, mert a múltkoriban panaszolt gondom, hogy túl kicsi a szekrényem, meghallgatásra és orvoslásra talált, kaptam még két polcnyit. Nem lesz elég, de örülök neki és igyekszem mihamarabb telerakni. Zenét is hallgatok. Amikor a gyerekek a téren vannak, üvöltetem és énekelek vele én is. Most persze megint több gyerek van nálunk, mint az én kettőm, de szeretem, ha itt vannak. Olyan jó itthon.