A hivatalos évnyitó már megtörtént, szerintem legfeljebb 15 perces volt. Tetszenek a sallangmentes iskolák. És nemhogy el nem késtünk, de egyenesen másodikként érkeztünk az osztályba. Mert az eggyel korábbi vonattal jöttünk el. Nem hiszem, hogy hosszan ilyen stréberek tudnánk lenni, de most jól jött, hogy kidobott az ágy az izgalomtól, hogy vajon mi lesz (mi is lenn? persze, mindenki volt ötödikes, mindenki ment új iskolába... de mégis nagy a drukk, pláne bennem. Á.-n nem látszott más, csak a fehér ing okozta sokk). Sikerült a legjobb helyre ülni (mármint arra, ami szerint
ünkem a legjobb), viszonylag előre, ablak mellé. Az öltözéke miatt nem kellett volna éjszakákat átaggódnom, a nagy gimnazistákat elnézve nincs kőbe vésve a dress code. És az igazi gimnazisták mellett az én húmárötödikes nagyfiam megint olyan kicsinek tűnt - sőt, az új osztálytársak közül is van nem egy, aki legalább egy fejjel magasabb nála, jellemzően inkább lányok - hogy szívesen elbőgtem volna magam a meghatottságtól. De nem hagyom, hogy nyolc évig emiatt csúfolják, így visszatartottam és bólogattam okosan, mint a többi anyuka - apuka. Akik szerintem éppúgy izgultak, mint én, de ők sem mutatták.
És V. bizony nélkülem indult ma iskolába, nélkülünk állta végig az évnyitót, és egyedül fog hazamenni délben. Egyedül készítette ki a ruháit - amit ő gondolt felvenni - egyedül pakolta be a holmiját, címkézte fel a füzeteit és mondta meg hajnalban Á.-nak, hogy honnan vegye elő a szép cipőjét.
Nem tudom, hogyan szerelték belém ezt a hatalmas könny
zacskótzsákot, de folyton kinyílik és patakzani akar. Az allergiára fogom természetesen. Mert jól emlékszem még arra, amikor ennél cikisebbet, szánalmasabbat és nevetségesebbet el sem tudtam volna képzelni, mint hogy valaki sír egy évnyitón. Egy évnyitón??? Minek??? Hahaha - bruhhaha. Hüpp-hüpp-hüpp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése