Miért? Jó korán kelni?
És a válasz: igen.
De nem a mindenki által ismert tényezők miatt mondom ezt, mert igaz, hogy egészséges dolog, meg látszik a napfelkelte, meg a hajnali sötét félhomály, na, az nagyon, meg hosszabb így a nap, meg nem pállik bele az ember a paplanjába, mikor már a hasára süt a nap, meg aranyat lelni mindenképpen nagyon oké. De nekem mégis nem ezek miatt jó. Mert ezek miatt annak jó, aki korán is fekszik le, az meg nekem valahogy nem nagyon sikerül, pedig nagyon próbálom. És én bizony piszkosul álmos vagyok minden hajnalban. Mégis jó.
Azért jó, mert Á. reggelente még olyan szelíd kezesbárány, hogy hozzám bújik a vonaton és kézen fogva jön velem az iskoláig. Nem én fogom meg a kezét, hanem ő az enyémet. És beszélgetünk, meg hallgatunk nagyokat kettesben. Mesél az iskoláról, meg tegnap végigmutogatta a Képes Sport minden rovatát (hétfőnként adok neki zsebpénzt, amit ő szerdánként erre költ), és esélyt latolgatott, és olyan rettentő tájékozottnak tűnik a sportok szinte mindegyikében, és olyan türelmesen magyaráz. És hol ezt, hol azt mond az iskoláról, nem akkor, amikor megkérdezem, hogy mi volt, mert akkor azt mondja, hogy semmi különös, hanem akkor, amikor a buszhoz sétálunk, vagy amikor várunk a vonatra, vagy amikor veszek neki még egy kiflit, mert éhes. Mondjuk az nem olyan jó, hogy mióta elkezdődött az iskola, képessporton kívül mást nem olvasok, mert eddig főleg utazás közben volt rá időm, de amit már megírtak könyvben, az meglesz harminc év múlva is, amikor Á. feltehetően nem velem fog reggelente vonatozni, úgyhogy az olvasás elnapolva.
V. pedig A.-val kettesben készülődik utánunk egy órával, elsétálnak a sulihoz, aztán A. van otthon, amikor V. hazasétál, és látom, hogy ők is szeretik ezt.
ó, a Képes Sport nagy idők tanúja. Apukámnak több évfolyamnyi bekötött Képes Sportja van a hatvanas évekből, és féltékenyen őrzi őket. Az öcsém is lapozgatta őket sokat, amikor annyi idős lehetett, mint most Á.
VálaszTörlés(Nekem pedig jólesik arról olvasni, hogy van olyan gyerek, aki a zsebpénzét újságra költi, és el is olvassa, amit vesz.)
:) én meg a nyaralásunk előtt azt sem tudtam, hogy létezik ilyen újság, de muszáj volt valamivel betömni Á. száját a strandon, mert ott mi hárman szerettünk lenni, ő meg nemigen, és ezt az újságot (a lejárt számokat) árulta a bácsi 100 forintért, vettem neki egy kazallal - és rászokott és másnap már a friss számot követelte :) úgyhogy azóta kap zsebpénzt is, mert végre kiderült, hogy fagyin kívül is tudná mire költeni :D
VálaszTörlésNagyon jó, hogy így ketten-ketten lehettek egy kicsit, én is hiányolom ezt a mi életünkből és a gyerekek is, de azért ha adódik rá alkalom, élünk vele :)
VálaszTörlésNégy gyerekkel biztosan nehezebb - de azért irigykedem ám a négy gyerekre :)
TörlésKedves Martine!
VálaszTörlésV. hogy van? Hiányzott a suliból?
Hiányzott két napot, aztán ment kettőt, de még mindig nem teljesen OK, bár a dokinéni sem talált semmi különöset, csak olyan bágyadt, levert, fáradékony :( a láz elmúlt szerencsére :)
TörlésTalán a hétvégén sikerül maradéktalanul meggyógyulnia!
TörlésKívánom Neki!