Fejlesztők figyelmébe

Értem én, hogy a fejlesztő fejleszt. Értem, hogy az a dolga. Értem, hogy az élteti. Értem, hogy a fejlesztés maga jelenti a fejlesztő létjogosultságát. Értem. És nem vagyok ellene a változásoknak. Sőt. Sok tekintetben nagyon is változáspárti vagyok. Hogy mást ne mondjak, többek közt abból élek, hogy figyelemmel követek változásokat és változástalanságokat, és ezeket megpróbálom harmóniába rendezni egymással. Változtatások útján. Úgyhogy tényleg, igazán, komolyan mondom, hogy értem, hogy fejleszteni kell.

De talán nem lenne muszáj ész nélkül. És nem lenne muszáj l'art pour l'art sem. Fejleszteni biztosan érdekes és jó, biztosan benne van a próbálkozás és az újat létrehozás gyönyöre. De talán nem lenne muszáj minden létrehozott új dolgot ráoktrojálni a felhasználóra. Függetlenül attól, hogy az adott fejlesztés valóban jó-e, hasznos-e, szükséges-e. Hogy okoz-e - ha gyönyört nem is - de legalább örömöt a felhasználónak is. Aki mezei. Aki másban lel gyönyört és örömöt, ezt csak használni szeretné. Lehetőleg hosszan ugyanazt. Ami ugyanúgy is nézne ki hosszan. Nem kéne mindennap újratanulni, mert a mezei felhasználó más dolgokkal foglalkozik nap mint nap, más dolgokat szeretne újratanulni, mert más dolog érdekli és élteti. Ezt csak felhasználni szeretné.

Hoznék egy jól érthető példát. Például az autók azok elég régi dolgok, de elég modernek is. Úgy értem, használjuk őket mindmáig. Sokat változtak az elmúlt mondjuk 130 év alatt, nagyon sokat. Sok tekintetben bonyolultabbak is lettek. És specifikálódtak. És változott a megjelenésük. Hogy a sebességükről, meg a kényelmi funkciókról külön ne is beszéljek. De azért mind úgy néz ki nagyjából, mint egy autó. Amiket ma az utcán látunk, azok nagyjából követik a felhasználók igényeit. És a felhasználók megváltozott igényeit is. És időnként megjelenik egy-egy agyamentebb design, vagy valami nagyon egyedi. Aztán azokból nem lesz szériagyártás. Mert a plebs nem a nagyon különlegeset keresi, hanem a nagyon megfizethetőt és a nagyon használhatót. A megtanulhatót.  És a tanultak alapján alkalmazhatót. Mert a felhasználó felhasználni vágyik. Gyorsan megtanulni a használatot, és utána használni. Nem lenne jó minden napot azzal kezdeni, hová is került a visszapillantó, a kormány, hogy merre néznek az ülések, hogy vannak-e benne ülések egyáltalán, hogy ma mit is kell tankolni bele, hogy milyen új tulajdonságai lettek tegnap óta, amikre nem számítottam. És amik nem biztos, hogy ma is illeszkednek a régi vázhoz. Az nem lenne jó, ha minden nap így kéne beülni az autóba. Az olyan nyugis dolog, hogy itthon a bal oldalon elöl ül a vezető, hogy az autó kerekeken gurul, hogy van benne gázpedál, fékpedál, hogy van neki átlátszó ablaka, meg nem átlátszó teste, meg egyéb ilyen szokványos dolgok. Én állatira nem értek az autókhoz. Nem nagy dicsőség, tudom,  de nem is érdekelnek jobban annál, mint amennyi a napi (dehogy napi!) biztonságos működtetéshez kell.

Erre vágyik a számítógép-felhasználók nagy része is. Szerintem. Az a része, amelyik rész nem találja örömét abban, hogyha mindennap keresgélheti és mindennap másutt találja meg a kilépés gombot. Vagyis én erre vágynék számítógép felhasználóként is. És irtóra bosszant, hogy a folyamatosan jövő napi frissítések áthelyezik a gombokat, átrajzolják az ikonokat, megszüntetik egyes alkalmazások felismerhetőségét és használhatóságát, megváltoztatják a dolgok kinézetét, és nap mint nap bizonytalanságban tartanak. És nem dönthetem el, kell-e a változtatás, mert a változtatás jön. A kutyát nem érdekli, jó volt-e valami úgy, ahogy volt. Mert voltak (vannak) épp úgy jó dolgok. De minden változik szinte naponta. És sosem lehet tudni, miért nem működik rendesen semmi,  és hogy mi változott már megint. Nagyon sok, máshonnan aztán hiányzó időt vesz el a folytonos igazítgatás, hogy működjön mégiscsak. Utálom. Nagyon-nagyon utálom. Rettenetesen. Borzasztóan.

Olyan szintre jutottam utálkozásban, hogy teljesen megrondulok már tőle, sírok, vicsorgok. Meggyógyultam, most szeretném kipihenni az elmúlt heteket.  De ehelyett utálkozom. Utálom ezt is.