Kirándulás Hipochondriába, pihenő a Mikulásnál

Én - mint minden gyakorló hipochonder -  mindig rendesen elolvasom a használati utasításokat, tudom, hogy a köhögés elleni szirup látványos és kézremegős delíriumot okozhat,  a kézápoló kenőcs allergiát, bőrpikkelyesdést és trombózist, a lázcsillapító fejfájást, agyvérzést és lázat, a cukorkának látszó torokgyógyszer mellékhatása a torokfájáson kívül májkárosodás és kettőslátás. És szemcseppel sosem nem vezetek a magasban, pláne terhesen nem, mert beleszédülök önnön mélységeimbe. A hőmérőtől, ha nem vigyázok,  szúrt sebet és higanymérgezést szenvedhetek, a fájdalomcsillapító azonnali halált hozhat rám - és aztán már nem is fáj semmi. Ez mind OK, az ember az egészségéért ne sajnáljon beáldozni egy keveset.

De már a hajfestékek is kezdik. Azt mondja, hogy minden egyes hajfestés előtt 48 órával pamacsoljam be magam a fülem mögött háromóránként, azt le ne mossam, ne dörzsöljem, ne hivalkodjak vele, aztán ha 48 óra elteltével nem fáj, nem viszket és nem is lyukadt ki, akkor nekiállhatok hajat festegetni, de vigyázzak, ha valaha is kapcsolatba kerültem a fekete hennával (az meg mi a fene?), akkor várhatom a fekete halált. De hát annyi mindennel megdobáltak a fiúk annak idején, ki tudja ma már, nem keveredett-e valamelyik fűcsomóba, hógolyóba, békanyálba vagy békaszájba egy kis fekete henna is akár. Ha a szemembe fröccsen, megvakulok. Mindehhez kifejlesztettek egy nagyon csúszós, szembefröccsentés nélkül gyakorlatilag alig működtethető flakonkészletet, amelynek a kézből csúszkálás mellett további előnye, hogy csak fektetve tárolható. Úgy kifolyik. Ezért - nyilván céges brain storming keretében - kitalálták, hogy félhold alakban perforálják az egész cucc dobozának oldalát, hogy oda beállítható legyen a tubus. Apró gond, hogy akinek a kádja szélén nincs egy 20x20 cm-es üres, száraz, sík felület, az elbukta az ügyet. Én persze, hogy igen. Búvárszemüvegben kéne megoldanom. És ha mindez készen van, valódi méhviasszal (csúúúúúúúszik!!!!!) ápolgathatnám a talán csokoládé színű hajamat, ha az ötletes, kemény műanyagból ácsolt, stilizált méhkaptár alakú kis dobozkából ki lehetne préselni a nedűt. Nem könnyű. És utána muszáj volt hajat mosnom, mert büdös. Vagyis mézillatú. Mézszagú. Nekem büdös. És ragacsos.

Úgy látom, két opcióm van, vagy öregasszonybőrben élek tovább, veszek fekete fejkendőt, görbe botot, ragasztok egy kis bajuszkát, mert az még nem nő magától, megszokom, hogy a gyerekeim dédikének szólítanak, talán még a buszon is átadják a helyet az udvariasabb nyugdíjasok. Vagy vállalom a kockázatot, hogy havonta egyszer meghalok egy kádnyi vörös iszapnak látszó hajfestékben, aminek csokoládé színűre kéne színeznie a hajamat. Nagyon meg kell szenvedni a szépségért. És most retteghetek folyamatosan, mert azt írják, egyáltalán ne nyugodjak meg attól, hogy már használtam ezt a festéket (de még nem is használtam) és nem lettem allergiás, mert szerencsére bármikor kiüthet a festék hólyagos felpuffadás, nehézlégzés, fulladás, kóma és halál képében. A kényeztető megoldás, mert megérdemlem.

Ha már csokoládé meg kényeztetés: a Mikulás - akiben igenis mindhalálig hinni fogok - idén olyan csokoládét (nem hajfesték színűt, hanem fehéret) hozott nekem, ami úgy olvadt szét a számban, mintha egy fehér selyemkendővel simogatták volna a szájpadlásomat, az ínyemet, de még a torkomat is. Ó, jaj! Egy perc alatt elfogyott. Mert igazán, tényleg, valóban, komolyan nagyon-nagyon jó volt!