Veszélyesen élni

Odáig jutottam magam ajnározásában a mai napon, hogy a már korábban említett hatalmas bátorságommal nekiálltam (többek közt) hagymát vágni is (egyrészt a durva függést okozó hagymalekvárról karácsony óta nem tudok lejönni, másrészt a két hét elteltével még mindig követett vegán étrendbe illeszthetőnek ítéltem). Összevágtam hát három nagyobb fej vöröshagymát (ugyanolyan jó, mint a lila, amiről kezdetben azt képzeltem, csak abból az igazi) és elkezdtem könnyezni, de úgy hullott a könnyem, mint a záporeső. Ennek már több órája, de még mindig folyik a könnyem, sőt, már az orrom is, sőt, már fázom is. Ide vezet a túlzott bátorság. Vigyázzatok a hagymavágással!

Új korszak (szavakba burkolt reklám)

Csak mondom (na jó, igazából ujjongok, mert végtelenül merésznek, sőt, egyenesen bátornak érzem most magam, olyannak, aki a kellő önbizalomnak és kezdeményezőkészségnek nincs híján, meg akinek helyén van az esze, meg aki olyan talpraesett, szóval, most igazán jól érzem magam), szóval, azt mondom, hogy tegnap (meg tegnapelőtt) elkezdtem az új élethez (úgy értem, új munka) szükséges önálló működésemet teljesre kiegészítő tevékenység gyakorlását. Jaj, de izgi! Az ügyfél másnap is eljött... és azt mondta, erre gondolt, amikor jelentkezett, sőt, ez jobbnak tűnik, mint amire jelentkezett. Én nem mondom, hogy nem fáradtam rongycsomóvá estére - de ha ebből tényleg meg lehet élni, akkor ezt (az eddig is szeretett dolgokkal együtt) szeretni fogom. És akkor talán rövid időn belül búcsút inthetek az energiáimat feleslegesen szipolyozó rendszernek.

Lapszemle

Addig is, míg én nem írok, megmutatom, miket olvastam (persze, választhattam volna ezek helyett mást is):

http://subdimension.tumblr.com/post/80287884386/kozmuki-vagyok-termeszetesen-van-hosszabb-nevem

http://444.hu/2014/03/21/boldogtalanok-vagyunk-rettegunk-mindenkit-utalunk-es-lassan-kicsuszunk-a-fejlett-orszagok-kozul/

http://nol.hu/belfold/nyilvantartasuk-szunetel-1451655

http://nol.hu/belfold/csuszik-lefele-a-kozeposztaly-1451637

http://magyarnarancs.hu/elso_valtozat/uj-intezetet-89263

http://derrickesharry.blog.hu/2014/03/23

Andosa és Stanley

Két idegen, akiket egymás mellé ültetett a sors. Vagyis A. és én. Fákat ültettünk ugyanis. Egy szilvát (már van szilvafánk, de imádjuk, nálunk sok fogy belőle) és egy rózsaszín virágút, aminek a címkéjén az szerepelt, hogy őszibarack - itthon néztem meg a neten: nektarin. Jó lesz, csak maradjon meg és teremjen!

Igazából málnatőért mentünk, mert a néhány szálnyi folytontermő málnánk kiszáradt, márpedig szeretjük, ha mindig van a kertben szedegetni való gyümölcs. De a málnatő darabja ugyanannyiba került, mint a gyümölcsfák darabja, úgyhogy úgy döntöttünk, málnát majd veszünk máshol máskor, most pedig fát. Ha rajtunk múlna, mindenféle gyümölcsből lenne a kertben két-három fa - de kicsi a kert, így muszáj valahogy választani. A mai választás teljesen érzelmi alapú volt - a csoffadt, csúnyácska fák közül azt a kettőt hoztuk el, amelyek a szimpla életjelenségek kimutatásán túl (azt sem mutatott mind) virágoznak is épp - és ők ketten szépen virágoztak: Stanley fehéren és Adosa rózsásan. Kiválasztottuk a helyüket, A. jó nagy gödröt ásott mindkettejüknek, azokat feltöltöttük érett marhatrágyával, beleállítottuk mindkettőt saját gödrébe, visszaszórtuk a földet, jól meg is tapostam és bőven elláttuk őket vízzel. Azt hiszem, minden megtehetőt megtettünk... mostantól pedig drukkolunk nekik!

(muszáj lesz vennünk még egy nagy szemű, édes meggyet, mert ami van, az egy nagyon későn érő savanyúcska meggybokorrá nőtt csak hat év alatt és egy sárgabarackot is... meg a málnatöveket és egrest, az is nagyon jól fogy)

Engedjétek főzni a gyerekeket!

Én nem mondom, hogy az első adag cukrozott uborka, vagy a csokireszelékkel kevert liszttel töltött paradicsom finom lesz, de azokat is túl kell élni. Aztán előbb-utóbb meghozza édes, zamatos, valódi gyümölcsét is a várakozás.

Ma például megint önállóan sütöttek Pettson és Findus szakácskönyvéből almás-mandulás süteményt, míg mi A.-val a kertben játszottunk ( na, jó, metszettünk ésgereblyéztünk), külön nekem pedig készítettek saját kezűleg gyúrt mézes marcipánnal töltött almát (mert én épp egy 30 napos vegán kihívásnak teszek eleget, ez volt a hatodik nap és jó így)

Délután pedig színházba mentünk és megnéztük ezt: http://kolibriszinhaz.hu/repertoar/kampokemp/ - Hogy milyen? Nagyon trágár - ezt a gyerekközönség nagyon díjazta. Az enyémek is (a legkisebbek közé tartoztak a nézőtéren - és nem indokolatlanul) - Á. miközben hangosan nevetett nézett rám a szeme sarkából, hogy vajon én mit szólok. Vicces előadás - vagyis sok okot ad a nevetésre, legalábbis a felszínen. Ha ezzel lehet elérni, hogy az amúgy igencsak fontos téma előkerüljön, én nem bánom. Aktuálisnak biztos, hogy aktuális, még akkor is, ha itthonról én nem hallottam efféle gyerek vagy kamasz átnevelő táborról, mint amilyenek Amerikában például léteznek. Sok mindenről beszélgettünk utána - remélem, a beszélgetést követően biztosak abban, hogy én SOHA nem folyamodnék efféle módszerekhez.

 Előtte meghívtam őket fagyizni, utána pedig gyrost enni, itthon pedig hatalmas tábortűzzel ünnepeltük a tavasz beköszöntét.

Nem állítom, hogy ne lettek volna zökkenők a nap folyamán (például amikor ebédkor kiderült, hogy Á. még mindig/már megint nem tud késsel-villával enni, vagy amikor kiderült, hogy V. a havi bérletét az iskolában tárolja, és így a már megvett bérlet árának felét kell ismét elkölteni csupán egynapi közlekedésre) - de összességében nagyon-nagyon szép nap volt ez a mai.

Nézzetek ki az ablakon!

Aztán menjetek ki gyorsan! Ilyen tavaszt! Minden egyszerre virágzik, minden csupa harsogó zöld, meg napsárga, meg éjlila, és babarózsaszín és csipkefehér és minden illatos, de olyan balzsamosan, boldogan illatos, hogy menten szerelmes lesz tőle bárki! Menjetek szerelmesnek lenni!

Azt hiszem, baj van a biológiaoktatással (is)

Utazom a buszon, déli egy óra körül jár, felszáll egy csapatnyi tizennégy-tizenöt év körüli fiú és lány. A lányok inkább idősebbnek néznek ki, a fiúk közül van, aki fiatalabbnak - amúgy átlagosnak tűnnek, semmi kirívó. A beszélgetésükből (nem fogják vissza magukat, egy cseppet sem kell hallgatózni) az derül ki, hogy egy suliba, talán egy évfolyamba is járhatnak. Valahogy szó kerül arról, hogy kinek hány unokatestvére van - kinek ennyi, kinek annyi, az egyiknek nagyon sok.
1.lány: és mind első unokatestvéred?
a fiú: mi az, hogy első? mind unokatestvérem
2. lány: az anyád testvérének a gyerekei az első unokatestvérek
1. lány: meg apád testvéreié is
2. lány: te hülye vagy! azok másodfokúak!
1. lány: igen?
a fiú: miért, mi az, hogy első meg másodfokú?
2. lány: csak anyád testvérének a gyerekei elsők, az apád családja alacsonyabb rangú
fiúk - lányok vegyesen: de miért? hogyhogy?
2. lány: baszki, nem anyád a legközelebbi rokonod?
1. lány: és apám?
2. lány: apád alsóbbrendű, ezért az ő rokonai csak másodfokúak
1. valaki: miért, baszki, az apám nem annyira rokonom?
2. valaki: baszki, nem az ő hasából jöttél
fiúk-lányok vegyesen: tényleg... ez igaz... hű, tényleg... nahát...
2. lány: anyádból örökölsz kétharmadot, apádból csak egyet
valaki: akkor azért elsőfokú az anyád testvérének gyereke
2. lány: hát ezt mondom, hogy csak az az elsőfokú, mert az jobban hasonlít. Apád rokonai meg kevésbé hasonlóak vagy egyáltalán nem, azok csak másodrangúak...

(a végállomásnál leszállunk, nem követem őket)


Budapest, 2014. március 21.

Milyen színű a marhavér?

Sejtem, hogy ez így reggel elég kemény felütés, az efféle címeknél kora reggel nyugodtan gyanakodhattok, hogy vagy valami nagyon komolyan durva buliban jártam az éjjel (nem) - vagy megint álomleírás következik. Ez utóbbiról van szó, buliba csak vágyakozom.

Szóval, azt álmodtam, hogy egy csillagos estén A.-val ittunk egy-egy kupica finom mézes pálinkát, majd A. elment bulizni, én pedig otthon maradtam a gyerekekkel és blogot írtam a kerti faasztalkánál a laptopomon (se kerti faasztalka, se fekete laptopom nincs, de álmomban volt). Ott volt a két üres pohárka előttem, gondoltam, iszom még egy kis kortyot - de tudtam, hogy az Őrségből hozott finom mézes pálinka már elfogyott, néztem hát egy másik üveg átlátszó valamit. A gyerekek is ott ültek velem az asztalnál. Töltöttem magamnak az átlátszó alkoholból egy kicsit és belenyalintottam - hát, förtelmes volt, undorító (lehet, hogy pálinka volt, én egyrészt nem szeretem a pálinkát az egyetlen őrségi mézes körtepálinkát leszámítva, másrészt ez szerintem pálinkának is rossz lehetett), kiköptem, fintorogtam és közben azt kérdeztem:
- Ez meg mi a fene?
- Marhavér - mondták erre a gyerekeim mindketten, magától értetődő természetességgel.
- De gyerekek, hogy lehetne ez marhavér? Hát szerintetek milyen színű a marhavér? - döbbentem meg teljesen képtelen állításukon.
- Pezsgőszínű? - kérdezte V. kicsit bátortalanul, egy halványsárga ruhadarabjára mutatva.
 - Nem - mondtam, de közben nagyon büszke voltam, hogy V. ilyen cizelláltan képes színeket megkülönböztetni és különleges néven nevezni.

(látom én, hogy álmomban túltengenek az alkoholok, nyilván az életemben megjelenő hiányokra reagál így a szervezetem - de estig mindenképp várnom kell, reggel nem bírok alkoholt inni, még ennyire kritikus pillanatokban sem)

Felnőni nehéz

Egy férfi és egy nő közeledik felém a kisboltban, harmincasok. A magas férfin fényes cipő, visszafogott sötét öltöny, világos ing, élén színű nyakkendő. A nő öltözéke is üzleties, térdig érő sötét tónusú, de nem fekete szoknya, hozzá illő blézer, kicsit világosabb blúz, kopogós tűsarok. A férfi szépen nyírt, borotvált, a nő is rendszeresen járhat fodrászhoz, frissen igazított haja vállig érő, orrán szemüveg, sötét keretes. Diszkrét illatfelhő körülöttük. Nagyon komolyak mindketten, és olyan fennhangon beszélgetnek, mintha még az irodájukban lennének, mintha nem is válogatnék épp zsömlét mellettük. Nem figyelek különösebben, lekötnek a zsömlék, vagyis az, hogy olyat találjak, aminek nem roppan be azonnal a héja, feltárva, hogy a héjon belül csak levegő van - de olyan sem kell, amit lehetetlenség benyomni (a kezemre húzott zacskóval nyomkodok, nagyon higiénikusan, de sajnálom, nem akarok levegővel töltött zsemlehéjat venni) Körülöttem közben módosuló jogszabályokról, trendekről, árfolyamokról, vagy valami ilyesmikről esik szó, ahogy közelednek, egyre hangosabban - aztán félrelöknek (az egyikük, talán a nő), ahogy utánuk nézek látom, hogy megállnak a tejes pult előtt. Aztán szinte velőt rázó sikoly, fejhangú visítás, toporzékolás, nyávogás, keserves, fülsértő panasz - a nő az: eeeeeeelfogyoooooooott a túúúúúúúúúróóóóóóóórudiiiiiiii, éééééén mooooost túúúúúúúróóóóóóruuuuudiiiiiiit akaaaaaaartaaaaam enniiiii, hol a túúúróóóórudiiiiiim????? hooooogy fogyhatoooooott eeeeel???? ezt ééééén nem hiszem eeeeeel! niiiincs túúúúúróóóóórudiiiiii - méltatlankodik, hisztizik visongva - komolyan, mint egy tomboló kétéves. A férfi nyugtatja, de hiába, a nő nyivákol és dühöng tovább. Én zsemlém végezetlenül (de ennek ellenére némán) eljövök.

A modern technika ördögnője

Kaptam egy e-mailt, mely szerint csomagom érkezett a postára. Nem lepődtem meg, vártam, hogy érkezzen, magam vállaltam, hogy érte megyek (mert úgy olcsóbb a feladónak). Az e-mailben szerepel egy azonosító, ilyenképp: Csomagazonosító: (PNKF -141783023) Ezzel kell átvenni. Gondolom, ti sem memorizáljátok az ilyesmit, gondoltam, én is magammal viszem egy darabka ragadós színes papíron, hogy vita nélkül kiadják. Elővettem a tehát a papírt (neonnarancs), magam elé tetem a billentyűzet mellé, a levélben kijelöltem a hosszú és bonyolult csomagazonosítót, aztán Ctrl C... Ctrl V... mondom Ctrl V!... mondom... jaj.... basszus...ilyen hülyét! Így aztán poszt lett belőle...