Két idegen, akiket egymás mellé ültetett a sors. Vagyis A. és én. Fákat ültettünk ugyanis. Egy szilvát (már van szilvafánk, de imádjuk, nálunk sok fogy belőle) és egy rózsaszín virágút, aminek a címkéjén az szerepelt, hogy őszibarack - itthon néztem meg a neten: nektarin. Jó lesz, csak maradjon meg és teremjen!
Igazából málnatőért mentünk, mert a néhány szálnyi folytontermő málnánk kiszáradt, márpedig szeretjük, ha mindig van a kertben szedegetni való gyümölcs. De a málnatő darabja ugyanannyiba került, mint a gyümölcsfák darabja, úgyhogy úgy döntöttünk, málnát majd veszünk máshol máskor, most pedig fát. Ha rajtunk múlna, mindenféle gyümölcsből lenne a kertben két-három fa - de kicsi a kert, így muszáj valahogy választani. A mai választás teljesen érzelmi alapú volt - a csoffadt, csúnyácska fák közül azt a kettőt hoztuk el, amelyek a szimpla életjelenségek kimutatásán túl (azt sem mutatott mind) virágoznak is épp - és ők ketten szépen virágoztak: Stanley fehéren és Adosa rózsásan. Kiválasztottuk a helyüket, A. jó nagy gödröt ásott mindkettejüknek, azokat feltöltöttük érett marhatrágyával, beleállítottuk mindkettőt saját gödrébe, visszaszórtuk a földet, jól meg is tapostam és bőven elláttuk őket vízzel. Azt hiszem, minden megtehetőt megtettünk... mostantól pedig drukkolunk nekik!
(muszáj lesz vennünk még egy nagy szemű, édes meggyet, mert ami van, az egy nagyon későn érő savanyúcska meggybokorrá nőtt csak hat év alatt és egy sárgabarackot is... meg a málnatöveket és egrest, az is nagyon jól fogy)
Nekünk epret, málnát és őszibarackfát kellene vennünk, de még el sem indultunk....
VálaszTörlésnálunk sem egyszerű az elindulás... most úgy tűnik, Stanley tök jól van, kivirult :) Andosa viszont nem mosolyog, csak kornyadozik :(
Törlés