Áll a bál, mindenki összeveszett mindenkivel. Hogy miért? Á. a születésnapján lövöldözni kívánt a barátaival. Ne firtassuk, hogy miért, de beleegyeztünk. Pedig drága, meg minden (lásd a bezzeganya oldalon a legutóbbi posztok egyikét és a hozzáfűzött alázó kommenteket, melyek alapján bizony egyértelműen felvágós, gyermekeiket csak pénzzel szerető, lusta, és egyéb más módokon is ellenszenves szülők lehetünk), de mi mégis beleegyeztünk. Á. azt mondta, hogy fiús szülinapot szeretne, csak a barátaival. OK, mondtam én. Megrendeltük.
Ma reggel két veszekedő és kibőgött szemű gyereket találtam a konyhában, akik reggeli helyett egymást szidalmazták, enni később sem kértek, a veszekedés pedig nemcsak hogy tart még, hanem eszkalálódott is. Mert mi is összevesztünk mindkettejükkel külön-külön és egymással is némileg. Mert A. szerint Á. szívtelen, ha nem engedi, hogy V. is játsszon, hiszen láthatja, mennyire fontos lenne neki. Szerintem viszont V. sírással zsarolja Á.-t, hiszen pontosan tudta hetekkel ezelőtt is, hogy Á. őt nem akarja most meghívni, és nem kezdeményezett akkor tárgyalást vele (bár azzal sem nagyon értettem volna egyet), hanem most csinálja a fesztivált a buli napján, holott szerintem igenis mindenkinek joga van eldönteni, hogy a szülinapján kikkel szeretne játszani, és nem jelenti a testvér utálatát, ha 14 nagyfiú mellé nem veszik be őt is a csapatba. Azzal persze én sem értek egyet, hogy Á. azt mondta V.-nek, azért nem játszhat, mert olyan béna, hogy úgysem választaná senki a saját csapatába, mert az a csapat tuti vesztes lenne, viszont továbbra sem kényszeríteném Á.-t, hogy V.-t bevegye (különösen, annak fényében, hogy mindenféle izgalmas dolgokat ígértünk V.-nek, hogy amíg a fiúk játszanak, mi majd miféle csajos programokat bonyolítunk csak kettesben, amit V. igen undokul visszautasított - holott nekem amúgy semmi kedvem semmiféle programhoz, az ágyban szeretnék feküdni felhúzott lábakkal, még mielőtt teljesen kettétörik a derekam, de az ő kedvéért feláldoztam volna magam). A. főként Á.-val veszett össze Á. feltételezett szívtelensége miatt és velem valószínűleg azért, mert nem tudtam békésen együttműködő gyerekeket produkálni.
2013. november 16., szombat
2013. november 15., péntek
Születésnap
Ilyen volt egyévesen a papírkosárban:
És ilyen volt az első tortájával:
És hasonlóan vidám volt ma is. Azt hiszem, kivétel nélkül minden ajándéknak örült, a vacsora ízlett neki, tortára épp ilyenre gondolt - mit kívánhatnánk neki egyebet, hogy még száz évig éljen boldogan, elégedetten, egészségesen szerettei körében.

Jó a férfi a háznál
Ma van Á. 12. születésnapja - erről majd bővebben később. Az alkalomra hivatkozva megkértem A.-t és V.-t, hogy a ma esti edzést hagyják ki, hogy ne csak kilenckor kezdjünk ünnepelni. Belementek, bár nem szívesen (teljesen függők). Ma kiderült, hogy Á. edzése is elmarad, az ünnepnaptól teljesen függetlenül, így ő is korábban itthon lesz. Én még nem vagyok készen sem a tortával, sem a vadassal (bár mindkettőnek vannak már elkészült alkotórészei), de dolgozom mindkettőn. És mondtam A.-nak, hogy korábban fogunk vacsorázni, mint az előzetesen beharangozott este hét óra, mert Á. is itthon lesz már délutántól.
A.: Na, az nagyon jó, így nem kell bánnom a feleslegesen kihagyott edzést!
én: Miért feleslegesen? Miért kéne bánnod?
A.: ha úgysincs hét előtt vacsora, akkor minek maradok itthon?
én: hogy ne egyedül kelljen mindent megcsinálnom
A.: először nekem is eszembe jutott, hogy segíthetnék takarítani
én: de aztán?
A.: de aztán elvetettem valamiért

2013. november 13., szerda
Nagyon jó véleménnyel vagyok az alkoholról
Én sosem gondoltam volna, hogy hiányozni fog az alkohol, és azt mondjuk most sem mondom, hogy elvonási tüneteim lettek volna, de amikor tegnapelőtt két hónap teljes absztinencia után végre hozzájutottam ahhoz a kis alkoholhoz szicíliai limoncellohoz, amit A. hozott nekem még a szeptemberi konferenciáról (és amit nem tartottam volna jó ötletnek a fájdalomcsillapítókkal együtt magamhoz venni), akkor az azért maga volt a mennyország, teli lebegéssel, és édes citromos boldogsággal. A füleimbe Bach zengedez, az ölemben macska selymeskedik, és látom, érzem, tapasztalom, hogy élni igencsak jó.
2013. november 12., kedd
Szerintetek van körzője?
Eltaláltátok, nincs.
Mivel a jó megoldás triviális volt, nem jár érte pont.
És vajon szólt róla?
Dehogy szólt.
Ez is magától értetődő, gondolom.
Hogy akkor hogyan derült ki mégis?
Együtt vacsoráztunk mindannyian, és miközben beszélgettünk holmi versenyekről és versenyeredményekről, A. hirtelen megkérdezte Á.-tól, hogy mit tanulnak most matekból. (igen, sejtem, hogy a rendes családokban rendesen mindenki képben van minden gyerek minden tantárgyával kapcsolatban mindennel, és jelentem, én is szinte mindenből tudom, hogy nagyjából épp mit tanulnak, de a matekot nem szoktam különösebben megkérdezni, mert abból annyira nyilvánvalóan magasabb szinten áll, mint a mindenkori tanórák aktuális tananyaga, hogy nem tűnik jó ötletnek erről is faggatni - ugyanis nem túl szószátyár gyerek, és ha elpazarolja a matekra azt a napi x szót, amit nekem szán, akkor nem fogok tudni másról). Szóval, A. óvatlanul rákérdezett mégis (mondjuk őt ez a matekkérdés igazán érdekli is):
A.: miket tanultok most matekból?
Á.: geometriát (fintorog, tudjuk, hogy utálja)
én: és van körződ? (csapok le azonnal, bár tudom, hogy adtunk neki körzőt...)
Á.: nincs
A. és én kórusban: mi????? hová tetted? mit csináltál vele????? hol a körződ????
Á.: először kilazult a csavarja, aztán azt megszorítottam, mégis teljesen elveszett, aztán emiatt ugye kiesett a hegye is, de nem volt másik, aztán az a kis fém része is elveszett, amibe a hegyet kell tenni, de nem olyan nagy baj, mert mostanra már a körző sincs meg...
A. és én kórusban: és szóltál? szóltál, hogy már megint nincs körződ?
Á.: nem... nem gondoltam, hogy kell szólni
A. és én kórusban: és mit használsz? megint szabad kézzel rajzolod a köröket?
Á.: dehogy! mindig kérek kölcsön
A. és én kórusban: kitől? hogy meri odaadni neked? nem fél, hogy elhagyod?
Á.: .....
Na, vajon kitől kér Á. minden órára körzőt? (erre jár a pont, ha valaki eltalálja)
A válaszig egy teljesen friss sztori. Á.-nak meghagytam, hogy mindennap hívjon fel telefonon, amikor hazaindul az iskolából. Ma mintegy fél órája hívott.
Á.: szia, mami
én: szia! indulsz?
Á.: szívesen indulnék, de még nem ebédeltem
én: hát ebédelj gyorsan, aztán gyere!
Á.: van egy kis baj
én: hm?
Á.: nincs ebédjegyem
én: még csak kedd van! hogy hagytad máris el??????
Á.: azt hittem, a kabátomban van, de nem
én: és hányszor mondtam, hogy a táskád cipzáros zsebébe tedd?????
Á.: hát, csak nem fér bele
én: nem fér bele???? (az ebédjegy egy kb. 1x5 cm-es papírcsík) nem fér????
Á.: hát, ugye abban tartom a gesztenyéket, az üveggolyókat meg a papír zsebkendőt is, amihez egyébként te ragaszkodsz, hogy mindig legyen nálam...
(csak hogy biztosak lehessetek benne: a zsebkendőhöz valóban ragaszkodom (többnyire egyébként teljesen hiába), ahhoz viszont nem, hogy a táska egyetlen zárható zsebében őrizze... és igen, jól gondoljátok, ha azt hiszitek, hogy a gesztenyékhez és az üveggolyókhoz egyáltalán nem én ragaszkodom... nem is értem)

2013. november 11., hétfő
Zene
Ti sohasem éreztétek még azt, hogy mennyivel nehezebb dolga lehet manapság egy zeneszerzőnek mint a régieknek volt? Hogy a levegőben körülöttünk szálldosó legszebb dallamokat már mind levadászták előlük a korábban élt nagy mázlisták klasszikusok?
(Úgy gondoltam, klasszikus zenével is fogom gyógyítani magam, és működik, mintha kisimogatná belőlem a fájdalmakat, mintha reptetne, mintha beleillesztene a mindenségbe, mintha megérintene az örök élet, mintha minden olyan magától értetődő és mintha bármi lehetséges lenne. Sajnálom, hogy nem értek a zenéhez, de legalább rengeteget énekelek itthon egyedül. A saját örömömre és másokéra is. Nagyon jó ám.)

2013. november 9., szombat
A szép beszéd félreértésekhez vezethet
én: Mit kértek reggelire?
V.: Kaphatok evett szalonnát?
én: Mit?
V.: Megevett szalonnát.
én: Ezt hogy érted?
V.: Szalonnát, amit mindenki nagyon szeret.
én: Öööö.... végül is van itthon szalonna... amit a nagypapa hozott...
V.: Igen, azt kérem!
én: De mi az, hogy megevett szalonnát?
V.: A nagypapa mondta...
én: Mit?
V.: Ő úgy mondta, hogy zabált szalonnát hozott, csak úgy olyan csúnya

Ilyen az, ha megmutatom
Nos, végül is kicopyztam és elküldtem Á.-nak e-mailben a kisebb hibákról szóló írásomat. Nem mondtam meg, hogy mi ez, csak azt, hogy olvassa el. Elolvasta.
Hogy tetszett? - kérdeztem.
Nagyon szomorú! - mondta (és közben tényleg szomorú volt a szeme)
Nagyon szomorú??? - kérdeztem.
Igen, nagyon szomorú - mondta.
De hát miért? - kérdeztem.
Mert nagyon sajnálom a szegény gyerekeket. - mondta magától értetődően.
A szegény gyerekeket????? - döbbentem meg.
Igen. Mert ők ezt nem tudják átérezni, mégis rosszakat kapnak enni - mondta.
Nem tudják átérezni? Hogyhogy? - csodálkoztam.
Nem. A gyerekek csak jót akarnak, meg spórolni a szüleiknek - mondta.
Szóval, neked tényleg csak szomorú? - faggattam tovább.
Nagyon. Szerintem még kicsik hozzá, hogy értsék. És most rosszakat kapnak enni - válaszolta.
És egy kicsit sem vicces? - kérdeztem.
Hát, egy kicsit vicces. De csak a felnőtteknek. - mondta szomorúan.
Neked nem? - kérdeztem.
Nekem nem - mondta.
Megölelgettem és megígértem, hogy nem főzök tollal csirkét ezentúl sem. De Á. szomorú maradt. Azt mondta, mostanában már fel is szokta venni a telefonját - és ez így igaz.

2013. november 8., péntek
Hamupipőke a klotyón sápadozik
Kaptam egy nagyon-nagyon megtisztelő és tuti felkérést egy munkára. Évek óta várok egy pontosan ilyenre. Átadtam - mást nem tudok most csinálni. És igyekszem örülni annak, hogy egyáltalán eszükbe jutottam, éppen én. Kár, hogy éppen most. Ez nagyon nagy szakmai siker ám! Vagyis az lehetett volna...
Úgy érzem magam, mintha elmentem volna a bálba, kellettem volna magam egész este, megmutattam volna, milyen bájos, okos, jó táncos (stb.) vagyok, az ideális hercegnő. Aztán mire jön a királyfi a fehér lovon, hogy táncba vigyen és feleségül kérjen, én épp a vécén kucorgok hasmenéssel és összehányt ruhában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy engem keres - csak épp nem tudok így előmászni.

2013. november 7., csütörtök
A kis hibák nem számítanak nagynak
Csinálják, amit kell. Úgy nagyjából, hozzávetőlegesen, futtában. Kis hibákkal.
Nagyjából így: De miért olyan nagy baj, ha nem teszünk a mondat végére írásjelet? vagy ha nem használunk ékezeteket? vagy ha csak a t betűt nem húzzuk át? És miért gond, ha a fregolin ott marad néhány bugyi vagy zokni, amit nem vettünk észre? És miért baj, ha nem tesszük el azonnal (értsd: hetekig) a szobánkba felvitt holmijainkat? Végül is a mi szobánk, nem? És nem értem, a tanár miért aggódik, ha nincs füzetem vagy épp tollam, simán megjegyzem, amit mondanak. Tudok az utcai edzőcipőmben is tornázni, nem? Jó, elveszett, de már úgyis majdnem kicsi volt (a sapka, a sál, a kabát, a pulóver, a kesztyű, a cipő, a nadrág). De végül is van bérletem, csak itthon. Kifizettük. Akkor meg miért számítana lógásnak? És miért ne hajítsam a kertbe a sárba a labdát? Amikor labdázunk, úgyis koszos lesz. Kivittem a szemetet. Jó, ez az egy vagy kettő bent maradt. Na és? jön a kukás a jövő héten is. Hát, kiszakadt. De végül is alig észrevehető, nem? Jó, ott hátul nem fésültem meg, de az úgysem annyira látszik. Nem koszos az arcom, csak csokifoltok vannak rajta. Már nincsenek darazsak, akkor miért baj? Szívesen segítek. Mindjárt megyek. Mondtam, hogy mindjárt megyek. Jó, tegnap végül elfelejtettem. De most tényleg azonnal, csak előbb... Elraktam a száraz edényeket. Ja, a lábasokat nem. Mert nem tudtam, hogy azt is kell. Nem mindegy, merre néz a villák feje? Nem tudom, miért kell így akadékoskodni, úgyis mindjárt elővesszük újra. Engem nem zavar, ha gyűrött, úgyis pulóvert veszek rá. Nem, a folt sem látszik át a pulóveren. Egyszerűbb, ha nem pakolom ki-be mindennap a táskámat, így nálam van mindig minden. Jó, nem tudtam, hogy már nyolc palack van, akkor néhányat kirakok. Ami penészes, azzal mit csináljak? Szerintem a zsemle még jó lesz, az szárazon is jó, nem? Gondolom, szünet előttről való. Ja, azt hittem, kiraktam az úszóholmit. Most már mindegy, úgyis vizes lesz megint, nem gond, ha nedves. De, volt nálam telefon, csak gondoltam, nm fogyasztom a pénzedet azzal, hogy mindig felveszem. Igen, tudtam, hogy be kell vinni, csak nem akartalak ezzel is terhelni. Jó, legközelebb majd szólok, ha nagyon akarod. Én nem tudtam, hogy ez a te zoknid (pólód, pulóvered, tollad, könyved, stb.), nem ismerhetek minden darabot személyesen, azt hittem, hogy az enyém. Jó, majd megkeresem akkor, biztosan az iskolában (játszótéren, edzésen, barátoknál, buszon, vonaton, utcán, vagy talán valahol másutt) hagytam. De szerintem nem annyira kár érte, úgyis régi volt nem?
Hát, jó. Most figyeljetek, gyerekek! Főzök nektek ebédet.
Ez itt egy húsleves. Ne legyetek már ilyen finnyásak, ha tegnap jó volt ez a tányér, jó lesz ma is. Ja, ha nem nyaltátok le rendesen a kanalatokat, azzal nekem mit kéne kezdenem? És miért mondjátok, hogy teli van tollal? Dehogy teli, csak néhány! Rengeteget leszedtem róla! Ha maradt, hát maradt. Miért lenne gusztustalan? ez is a tyúkhoz tartozik, természetes része. Igen, a körmeit is rajta hagytam. Egy kis homok biztosan nem fog ártani, átmossa a beleiteket. Persze, hogy tettem bele répát. Ja, bocs, úgy tűnik, ez torma. De hát olyan hasonlóak! A sárgarépának tényleg sütőtök íze van? Na, ez vicces! Izé is van benne, petrezselyemzöld. Vagy mi is az? Valami zöld levél, a kertben találtam. Nem mindegy? De, egészen biztosan tettem bele sót, legalábbis valami fehér port biztosan. Hát, talán cukor? vagy sütőpor? mit tudom én, de hát a fehér por az fehér por, nem? Igen, van benne bors is. Jó, akkor szegfűbors, annak csak örülhettek, az kicsit nagyobb. Azért fehér egy kicsit, mert nem vízzel öntöttem fel, hanem tejjel. Muszáj volt felhasználni, gondoltam, úgyis egy helyre megy, nem igaz? Na, nem kértek finom leveskét? Komolyan úgy gondoljátok, hogy ez a néhány eltérés a lényeget is érintheti? Jaj, dehogy! Ugyanolyan szeretettel főztem, mint máskor! És a másodikból azért kértek, ugye? Van krumplipüré. Kicsit más ízű, mert zellerből csináltam, nem volt itthon krumpli, meg talán az is furcsa, hogy vaj helyett libazsírral kevertem össze, de hát a vaj is csak zsír. Tej már nem maradt, de találtam kókusztejet a kamrapolcon. Na, ne mondjátok már, hogy nem finom! Igen, párolt káposztát csináltam hozzá. Nem vágtam fel, gondoltam, jó lesz negyedelve is. Tudjátok, fárasztó ám olyan vékony kis csíkokra szabdalni. Kicsit több olajat öntöttem alá, hogy ellepje. Nem finom így? Pedig tettem hozzá birsalmát is. Ja, nem is, narancsot, mert azt már kezdett kicsit penészedni a héja, nem akartam kidobni, meg úgy tudom, azt úgyis jobban is szeretitek, nem? De, persze, hogy sütöttem húst is hozzá. Kicsit fekete kívül, mert nagy lángon kezdtem. Ja, belül véres maradt? Igen, azért nyugodtan megehetitek, az ősember sem ettől halt ki, biztosan megértitek, hogy már nem volt türelmem annyit a tűzhely mellett ácsorogni, gondoltam, inkább olvasok egy keveset. De hát nem is kéritek? Desszertet sem? Palacsinta. Igen, tudom, hogy szeretitek. Nem volt itthon tojás, de ha egy kis zabpelyhet összekeverek tejföllel, az eléggé hasonló állagú lesz, mint a palacsintatészta. Jó, nem sült épp olyan alakúra. Itt van hozzá töltelék is... lekvár? az most nincs, de van egy kis házi májkrém, azt szétnyomogathatjátok rajta... igen, a sós palacsintát is ismeri a gasztroirodalom. Édeset akartok? hát, van még egy kis méz, csöpögtessétek rá, vagy ha túl folyós a tészta, keverjétek össze. Ha így válogattok, én nem tudom, mit csináljak, a lelkemet kiteszem azért, hogy a kedvetekre tegyek, aki dolgozik, az néha hibázik is, nehogy már ezek miatt az apró eltérések miatt kelljen kidobnom egy napi munkámat, benne van vagy tízezerbe, nem fogjuk elpocsékolni, majd csomagolok nektek az iskolába is. Tudom, hogy hétvége jön, hétfőig eláll, ha nem eszitek meg addig, jó lesz az még! Ezek a kis eltérések igazán nem lényegesek, ti mondtátok, tényleg így lehet, és végül is könnyebb így az élet.

Címkék:
én,
gyerekek,
háztartás,
írás,
játék,
konyha,
kultúra,
sosem történik semmi,
vicces világ,
viselkedés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)