Nyárszellem

Sodródok, hömpölygök a tömeggel, bégetni támad kedvem, meleget, édes nyarat még, még, még (parlagfű allergia nélkül, pls!)

Téliszony

Téliszonyom van. Még el sem kezdődött igazán az ősz, de már rettegek a téltől - riaszt ez a hideg, sötét ígéret, teli betegségekkel (ja-ja, én máris megfáztam vagy elkaptam valamit, de a hétvégén kúráltam magam... még nem teljesen ki, csak nagyjából... szóval, holnaptól inkább maszkban megyek emberek közé) szeretném visszakapni a kissé esős nyaramat vagy a tavaszt, úgy április végétől felfelé - egyszerűen nem vagyok lelkileg felkészülve a ködös, nedves szomorúságokra, a korán ránk sötétedő estékre, a fagyos hajnalokra (oké, lelkileg semmire sem vagyok felkészülve, én nem tudom, ki találta ki, hogy gond van a langyos idővel vagy azzal, ha nem történik semmi, én pont erre vágyom: langyos idő, langyos víz, hosszú, békés unalom)

oké

- írtam végül válaszul valakinek, akimindenáron be akarta bizonyítani, hogy én nyomogattam rossz gombokat, és nem ő hibázott akkor, amikor a gombokat rosszul programozta be vagy nevezte el, ezért a gombok nyomogatásakor nem az történt, amit vártunk. Aztán ő módosította a programot, de szerinte nem lett volna rá szükség, ha én jól nyomogatok. Erre írtam azt, hogy jól van, mert nem akartam többször elmondani, hogy a módosítás előtti nyomogatás mindig rossz eredményt hozott, most a módosítás utáni ugyanolyan beavatkozás jót, szóval szerintem egyértelmű, hogy hol volt a hiba, de örüljünk, hogy most működik, a folyamat már mindegy. Vagyis oké. De felfortyant rajta. És nem bírta válasz nélkül hagyni a diplomatikusan rövid lezárást. Mit értesz azon, hogy oké? Azt értem rajta, hogy nem vitázom olyasmiről, amiről én tudom, hogy hogyan történt, mert ott voltam, te pedig nem, így az teljesen irreleváns számomra, hogy te erről mit gondolsz. Szóval, ahelyett, hogy beérte volna egy selymes okéval, felrobbantotta magát.

Az eredmény

paradicsomos káposzta

kelkáposzta főzelék

karalábé főzelék

sárgarépa főzelék

zöldbab leves

gombapörkölt

franciasaláta

isteni nyúlragu*

egybe sült fasírt

főtt húsgombócok

kapros-tejfölös csirkehús

rizs, tarhonya

két tepsi kapros túrós lepény (kelt tésztából)

* milyen izé már, hogy itt fényezem magam - de találomra főztem valamit, ami nagyon jól sikerült, pedig kábé semmi különös nincs benne: füstölt szalonna, sok hagyma, babérlevél, provance-i fűszerkeverék, egy zöldpaprika, egy paradicsom,  és két doboz darabolt nyúl egészen puhára párolva. Ízletes, sűrű szaftja lett és a hús nagyon puha - ami anyukámnak különösen fontos, mert már nehezen eszik rágós, kemény dolgokat.

** a kapros-túrós lepényen (meg a tarhonyán) kívül semmiben sincs liszt, nehogy valami vacak főzelékeket képzeljetek!

Ez nem egy, hanem két nap termése, mindkét estére totál kipurcantam, de ma megyek délután anyukámhoz, hogy telirakjam a mélyhűtőjét kész ételekkel és mindig igyekszem különlegességeket is vinni neki.

Vidám vásárlás

Befutottam a Lidlbe, azt hittem, csak befutok, összekapok ezt-azt, aztán kifutok - de végül sokkal vidámabban jöttem ki, mint ahogy bementem - bár jó kedvem volt egész nap.  Teli volt a Lidl gyerekekkel (az ilyesmi nem mindig tölt el felhőtlen örömmel, de ők most kivétel nélkül cukik voltak). Először lábdobogást hallottam a zöldségsoron, majd egy kisfiú hangját: "én mindenhol kiszimatolom a padlizsánt, , már érzem is azt a finom lila padlizsánszagot! Felkutatom, mint egy vadászkutya!" - és tényleg, egy szempillantás múlva már ott is állt izgatottan a testvérével és az anyukájával a padlizsános ládák előtt. Nem sokkal távolabb két kislány kardozott ádáz arccal a kígyóuborkákal - amit utána a kosarukba tettek és megvettek.

Alig hagytam el őket, egy kislányba botlottam a pékség előtt, épp bódult hangon ezt mondta "egyenesen mennyei illata van ennek a kenyérkének!" - és bár én nem éreztem a mennyei pékségillatot, de jólesett hallani a szavait.

Végül  egy hatalmasra pakolt bevásárlókocsi mellett álló megfáradt nő mellett mentem el, amikor épp jött a fia, egy kamasz, 13 év körüli srác, aki készségesen egy paradicsomszószt hozott az anyjához: "Csak ezt találtam, az van ráírva, hogy bio.... de az nem túl vacak?" Az a legjobb - mondta az anyuka, miközben egymásra mosolyogtunk - csak túl drága. Nem - mondta a fiú - pont ugyanannyi, mint a többi. Akkor megvesszük - derült fel az anyuka.

Aztán csirkemellet akartam venni, de borzalmasan fura színük volt. Egy pasi ott guggolt, válogatott - megkérdeztem tőle, hogy ő is látja-e, amit én, hogy ezek milyen taszítóan csúfak. Igen - mondta, miközben telefonban taglalta a csirkemellek sötét vörös téglaszínét - de a telefon másik végén lévő valószínűleg csak csirkemellet akart, mert kitartóan keresgélt tovább. Én gyorsan feladtam, vettem helyette nyulat, az úgyis a fogyókúrázók Mekkája. Vagy mokkája. De néhány perc múlva ismét szembejött a pasi, most ő szólított meg azzal, hogy egy másik hűtőben, jó mélyen talált rendes színű csirkemellet. És nekem is kibányászott egyet. Meghatódtam.

nem bírok a ruháimmal

Gondoltam, rendet vágok végre köztük - de van vagy egy tonnányi. Elkezdtem kupacokba hajtogatni, úgy mint nyári - téli - bármelyik időre - alvóruha - itthoni - játszós - eladom - ajándékba adom - ingyen adom - kiment a divatból - sosem volt jó rám, de imádom - túl kicsi, de ebben valamikor nagyon szép voltam - túl nagy és sosem akarok ekkorára hízni (khm - ez sajnos egy elég kis kupac - de létező kupac) - megvarrom - átalakítom - varrni fogok belőle valami mást - nem is az én ruhám - és még mindig rengeteg ruha hever szanaszét, ami nem való egyetlen halmazba sem, nincs egy talpalatnyi hely sem az ágyon, sem a széken, sem a szekrényben, sem a földön, nincs hol aludnom és nincs három teljes hónapom arra, hogy minden egyes ruhával személyesen hosszan elbeszélgessek arról, hogy mi a célja az életben és van-e közös jövőnk... nyugtalanság van a szobában, kupacok, halmok, színek, textúrák, por, és káosz káosz hátán...

nem volt mignon

úgyhogy színház után úgy fél tizenkettő magasságában megsütöttem a kis grízpalacsintákat. Szilvalekvárral ettük, azt hiszem, az ilyesmire mondták az ötvenes években, hogy a mindent megélt jó öreg nagymama bármiből kiadós ételeket tud készíteni.

A színházban a Jógyerekek képeskönyvét néztük meg, vidám groteszk darabként árulták, de nagyon bizarr és nekem ijesztően szomorú volt, és bár a közönség nagy része hahotázott, nekem a hideg futkosott a hátamon, mosoly az ajkaimon egyszer sem rebbent - az amúgy színpadkép szöveg, előadásmód, jelmez, díszlet tekintetében briliáns előadáson. Drukkolok, hogy nyerjenek (valami verseny is fut a háttérben), mert komolyan nagyon színvonalas volt - de soha többé nem akarok ilyet látni. Nem tudom, talán túl sok hasonlóval találkozom a mindennapokban. De persze én mimóza vagyok, horrorfilmet egyszer láttam tizenhat éves koromban és még mindig félek tőle.

nagyi sötét titka

Mivel torokgombócot, gyomorszorítást és egyéb diszkomfortokat is éreztem, lementem A.-hoz, hogy adja elő a légszomjmérőt. Odahozta a konyhaasztalhoz, ahová lerogytam, mint a hattyúhalál, kérdeztem A.-t, van-e csokija, de nincs - így csokitunning nélkül felcsatoltam a készüléket, és azt láttam (nagy álmélkodással), hogy ilyen jól még sosem voltam, permanens 99% oxigénszinttel a véremben, lubickolhatnék, mint hal a(z oxigéndús) vízben. Na jó, akkor félre nyafogás, akkor sütöt három darab (na jó, maximum hat darab) palacsintát. Hárman vagyunk itthon, plusz macska - ő nem kap. Feltörtem egy tojást, só, minimális cukor, olaj, és már öntöttem is bele nagyi titkát - de az nem lisztet tartalmazott, hanem búzadarát. Megláttam, és pontosan ennyi ideig tartott a fellángolásom, már (nyilván) egyetlen palacsintát sem volt kedvem sütni. Majd eszünk a színház* büféjében száraz mignont. Ha nincs (erre gondolni sem akarok), akkor este benyomok néhány dianás kockacukrot, mert addigra már bármi jöhet, csak édes legyen (khm... remélem, nem a hirhedten édeskés fagyálló folyadéknál kötök ki végül - bár onnantól már a pszeudolégszomjam lenne a legkisebb gond) . Valaki nem tekerné vissza május végére az időt? Úgy várom a nyarat, ami pihenéssel kecsegtet (hamisan, csalfa, vak remény)

* amikor megvettem nyáron a színházjegyet, azt gondoltam, hogy majd hogy fogok örülni neki - de sehogy. Aludni akarok, maximum néhány oldalt elolvasnék előtte a SZtálin teheneiből, ami tetszik, de olyan sebességgel nyomom, mint egy másodikos, aki nem gyakorolt a vakáió alatt és elfelejtette az összeolvasást.

kiég

Megszorozták a munkámat másféllel, én meg totál bezuhantam - most már lehet, hogy visszacsinálják egyszeresre, de most már ahhoz sincs erőm - helló, testi-lelki fáradtság, helló spleen, helló agyhalál. Azt mondja a kolléganőm, hogy de figyelj, te már tavasszal is fura voltál. Igen? - kérdezem. Akkor, amikor a kórházba járkáltam apámhoz és anyukámat a bank egzecíroztatta, vagy akkor, amikor meghalt az apám és én szakdolgozatot írtam, vagy akkor, amikor szerveztem a temetést és covidos lettem? Vagy amikor anyukám ápolását végeztem és koordináltam és erőn felül fizettem mindent? Miért, melyik mikor volt? - kérdezi. Hát, tulajdonképpen mind egyszerre, összefolytak a napok, meg a betűk a szemem előtt, a könnyek a vérrel és a verítékkel. De nem pihentél nyáron? - kérdezi őszinte naivitással. De - mondom. De úgy tűnik, három hét szabadság nekem meg se kottyan, ugyanolyan szétázott papírhajó vagyok, mint annak előtte.

megalapozott

"...hát én nem tudom... de ez csak az én véleményem"