Mivel torokgombócot, gyomorszorítást és egyéb diszkomfortokat is éreztem, lementem A.-hoz, hogy adja elő a légszomjmérőt. Odahozta a konyhaasztalhoz, ahová lerogytam, mint a hattyúhalál, kérdeztem A.-t, van-e csokija, de nincs - így csokitunning nélkül felcsatoltam a készüléket, és azt láttam (nagy álmélkodással), hogy ilyen jól még sosem voltam, permanens 99% oxigénszinttel a véremben, lubickolhatnék, mint hal a(z oxigéndús) vízben. Na jó, akkor félre nyafogás, akkor sütöt három darab (na jó, maximum hat darab) palacsintát. Hárman vagyunk itthon, plusz macska - ő nem kap. Feltörtem egy tojást, só, minimális cukor, olaj, és már öntöttem is bele nagyi titkát - de az nem lisztet tartalmazott, hanem búzadarát. Megláttam, és pontosan ennyi ideig tartott a fellángolásom, már (nyilván) egyetlen palacsintát sem volt kedvem sütni. Majd eszünk a színház* büféjében száraz mignont. Ha nincs (erre gondolni sem akarok), akkor este benyomok néhány dianás kockacukrot, mert addigra már bármi jöhet, csak édes legyen (khm... remélem, nem a hirhedten édeskés fagyálló folyadéknál kötök ki végül - bár onnantól már a pszeudolégszomjam lenne a legkisebb gond) . Valaki nem tekerné vissza május végére az időt? Úgy várom a nyarat, ami pihenéssel kecsegtet (hamisan, csalfa, vak remény)
* amikor megvettem nyáron a színházjegyet, azt gondoltam, hogy majd hogy fogok örülni neki - de sehogy. Aludni akarok, maximum néhány oldalt elolvasnék előtte a SZtálin teheneiből, ami tetszik, de olyan sebességgel nyomom, mint egy másodikos, aki nem gyakorolt a vakáió alatt és elfelejtette az összeolvasást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése