reggeli rutin

Kimentem megetetni a macskákat (nem tudunk eltartani ennyi macskát, help!), majd hátramentem, hogy újabb szomorúságot és dühöt szívjak magamba megnézzem, maradt-e még növény a nénitolvaj házbitorló szomszéd felőli kerítésszakaszon - mert a legújabb, hogy jó fél méter mélységben levágják a mi növényeinket a mi kertünkből (nád és trombitafolyondár, hogy ne bámészkodjanak át - sajnos az átömlő füstöt nem szűri). Erre mit találtam? Újabb legalább két kismacskát. Ez egy másik fészekalja, körülbelül annyi idősek lehetnek, mint a már korábban megtalált alom. Úgy sejtem, hogy az anyjuk a négyes alom nagymamája (hitler Chaplin, ha így jobban emlékeztek rá) - szóval él a kerünkben minimum hat kiscica, két anyamacska és Safranek - nem csodálnám, ha mindkét alom apja ő lenne. Meg persze a mi cicánk, mert az előbb említettek nem a mieink. De persze, hogy etetem őket, nem hagyhatok egy két szoptatós kismamát éhezni. Nem kér valaki macskákat? Postázom.*

* a postázásról jut eszembe, hogy mit NEM postáztam - apám ruterét, amit a szolgáltató visszakért, ha nem adom fel, 20ezer forintom bánja (és nem adtam fel, mert feladtam - micsoda remek szóvicc, szóval, nincs posta a közelünkben és alig van időm postát keresni, sorbaállni - meg hát eszembe sem jut az a kurva router - ezekkel is miért nekem kell foglalkoznom?)

esti rutin

Lefekvéshez készülődvén pisiltem, aztán nyomtam egy adag szappant a kezemre és alaposan kezet mostam, majd elővettem a fogkefémet, arra is nyomtam egy adagot - aztán nem nagyon kellett biztatni, hogy köpjek meg öblögessek alaposan. Ha az utóbbi néhány bejegyzést nézzük, lassan nem ártana elmennem demenciavizsgálatra. Anyukámhoz hasonlóan* én sem merném senkinek megmondani, ha pozitív eredménnyel járna, úgyhogy inkább el sem megyek.

Á. ma záróvizsgázott és megszerezte a BA fokozatot. Július elején egy nyelvvizsga, aztán felvételi az MA-ra, aztán el is telt a nyár jöhet a pihenés.

* emiatt nagyon haragszom rá, hogy nem szólt

gyorsuló idő

Úgy emlékszem, régebben elpakoltam tavasszal (az egy évszak volt) a téli ruhákat, ősszel (a tavasz ellentettje) meg a télieket  - de mostanában mire összeszedem magam annyira, hogy szétválogassam, hogy mi téli, mi nyári, pont újra elő kellene mindent venni. Az előszobánk kevéssé kompatibilis négy évszaknyi felsőruházat és cipő befogadására, ezért úgy néz ki, mint egy charity bolt. Sajnos sosem jönnek vásárlók.

air fryer singers

Nem bírtam tovább, és vettem egy forró levegős minisütőt. Amint hazahoztam, megtudtam a netről, hogy ez a kis kosaras semmire sem jó. Na, mindegy. Tegnap kipróbáltuk. Én bepaníroztam húscsíkokat és cukkinikarikákat az aldis panírba (pedig tudtam, hogy többé nem akarok olyat használni, mert a kvarchomok is kevésbé sprőd, mint ez), aztán megkértem A.-t, hogy az olivaolaj spray-vel spriccelje be őket. Nem gondoltam, hogy még sosem használta, így kissé váratlanul ért, hogy fél méterről telinyomta az arcomat és a bal szememet, valamint a frissen mosott hajamat olivaolajjal. Tudom, ápol és eltakar. A kis falatkák gyorsan megsültek, de ... khm... az élvezeteti értékük nem hágott túl magasra, szóval még kísérletezni kell majd ahhoz, hogy jószívvel fogyasztható dolgokat tudjak benne előállítani. Úgy aludtam, mint a farkas, miután a vadász megrakta kővel a gyomrát.

Nem tudja véletlenül valaki, hogy hogyan lehet pénzzé konvertálni a megszerzett tudást? Úgy szeretnék gazdag lenni - de nem a libacomb és a kugler szintjén, annál most még többre vágyom.

strand

Tegnap strandon voltunk, nem egészen hat óra hosszat, de úgy elfáradtam, hogy semmihez sem volt erőm. Ja, de, pizzát sütni még igen. A.-nak apák napja alkalmából. Eddig nemigen ért el hozzám a hír, hogy ez egy létező ünnep - de, persze, teljesen jogos, kapott is friss sk pizzát (tőlem, mert a gyerekekben anno tudatlanságomban nem ültettem el ezt az infót).

Irigykedve látom, hogy kortársaim kedves kiskori képeket tesznek fel a fb-ra, amin az apjukkal szerepelnek meghitt, idilli pillanatokban, és mellé olyasmiket írnak, hogy sok puszi, meg hogy emlékszel?, meg hogy szeretlek, meg hogy a világ legjobb apukájának. Én meg már annak is örülök, ha néha feldereng valami, ami nem volt rossz, kellemetlen, megalázó. Amióta apám meghalt, azóta abszurd módon sokat gondolok arra, hogy milyen jó lehet azoknak, akik olyan apát veszítettek el, aki hiányzik valahonnan. Megkezdtem a ház kiürítését, a cipőket és a pólókat - remélhetőleg - hajléktalanok viselik ezentúl. Sajnos ilyen ütemben kábé száz évig fog tartani ez a projekt.

Most, hogy van időm

hülyeségekre, megnéztem újra a Hairt a reggeli kávé mellé. Még mindig tudok sírni rajta, sőt. Amikor először (másodszor, tizedszer) láttam, sosem fért a fejembe, hogy hogyan választhattak Sheila szerepére egy ilyen kövér tehenet? Most inkább az (Bergeren kívül), hogy bakker, milyen szép lehettem, ha magamhoz képest ilyen rettentő kövérnek láttam ezt a (nekem amúgy továbbra sem tetsző) színésznőt? Kép alig van rólam tizenéves koromból, azok is inkább csak igazolványképek, vagy zsákruhában a kép szélén megbújva settenkedősek - de még nem adtam fel teljesen, hogy apám házában a szeméthegyek alján megbújva találok ilyesmit is.

Akkor most elmondom

hogy reggel hajnali négykor megkönnyebbülten ébredtem arra, hogy bedugult az orrom és pisilnem is kell. Mert előtte azt álmodtam, hogy a kollégáimmal tábort szervezünk egy szállodai szobában. Az ágyak, amin ülünk, vastagon homokkal vannak borítva, ráadásul krumpli csírázik ki belőle. Ám ahogy le akartam törni a krumplicsírákat, hogy letörölhessem az ágyról a homokot, kiderült, hogy ezek sírhantok és halottak kékes-vöröses merev, kemény ujjai bújnak ki a homok alól. Nem, nem volt kedvem visszafeküdni, inkább elmentem fürdeni. Aztán hosszas vívódást követően minden úgynevezett szépruhám a földön végezte (közvetlenül a fregoliról vettem le őket próbálás előtt), és végül dúlva-fúlva, sírva egy egyszerű fekete nadrágban és lazacszínű pólóban, mezítlábra húzott fekete szandálban indultam útnak egy kis fekete blézerrel a karomon - amit aztán a vizsgára el is felejtettem bevinni, szóval, akár rögtön a földre hajíthattam volna azt is a többi felesleges cuccommal.

A védés remekül sikerült. Jó, kicsit szétszórt voltam, de még így is. A diplomám (hacsak el nem rontják) jeles lesz (vagy kitűnő?). Úgyhogy a hétvégén semmit sem csinálok, csak alszom, olvasok, esetleg szétrugdosom a földre szórt ruhákat, hogy az így keletkezett kis ösvényen át lemehessek a konyhába kávéért. De ennyi!

láb van, szőr van

az epilátort nem találom sehol. Helló, mindenki, helló, június. Sajnálom, hogy eltűntem és kerestetek, minden okom megvolt rá (az eltűnésre) - és ma még több okom lenne, de lám, itt vagyok. Holnap lesz az államzáróvizsgám, nyilván nem pont ma kell nekilátnom blogot írni - miképp a lábszőrtelenítés is húzódik már egy ideje, szóval azt is kibírnám holnaputánig, mert nem lábszépségversenyre megyek, sőt, erős a késztetés bennem, hogy szoknya helyett inkább a nadrágot válasszam, amiből semmi sem látszana ki. Persze ismét rádöbbentem, hogy nincs egy rongyom sem, ezért nincs holnap miben mennem. Dübörög a mosógép évek óta nem látott ruhákkal - ahelyett, hogy a védésre készülnék, holott kaptam (a konzulensemtől! - akinek ilyen konzulense van, nincs szüksége opponensre) olyan kérdést, amit értelmezni sem tudtam eddig teljesen, nemhogy a választ rá kidolgozni. A csoporttársak szerint vegyem megtiszteltetésnek, engem szeret ez a professzor és rólam feltételezi, hogy képes leszek választ adni. Én meg csak nézek, mint Rozi a ködben bujkáló újkapura.

Anyukámnak lett gyógyszere végszó után kettővel - amiért közvetve a blogot illeti a köszönet, mert innen az ismeretség. Köszi, creusa! Aztán bv-vel voltunk könyvbemutatón (Krusovszky), aztán (előtte) voltam még több koncerten is (Visszaesők, F.O.System), és megyek is még (PUF) - szóval, sokat tettem azért, hogy ne a holnapi vizsgára készüljek. Itt állnak a kérdések kidolgozatlanul, én szőrösen, pucéran és kapkodva - mindent összevetve ezek ellenére is bizakodón, hogy egy szép új végzettséggel megspékelve jövök ki holnap a teremből. Addig még délután fodrászhoz megyek (nem én akartam, így jött ki, a múlt csütörtökre volt időpontom, de a fodrász unokája elballagott az óvodából, így az időpontomat át kellett tenni pont mára), meg a könyvtárba is vissza kell vinnem a könyveket, mert ma járnak le (mindig beiratkozom, de nem nekem valók azok a helyek, ahová rendszeresen vissza kell vinnem valamit - nyilván hozzá sem szagoltam a kivett könyvekhez) - de elolvastam három másikat.

A négy kiscica (mondtam, hogy négy van?) szépen cseperedik - nem tudom, mit csináljunk velük, nem akarok hat macskát. Megjelent az apjuk is, Safranek, egy ideje nálunk kosztol ő is. Úgy néz ki, mint Bánki György pszichiáter - de egyúttal a Macskafogóból Safranekre is emlékeztet, így inkább az utóbbi nevet kapta.

ria, ria, kálvária!

Anyukám csak a szakorvos által felírt gyógyszert szedheti. A szakorvos nyugdíjba ment. A nyugdíjazása előtt másfél hónappal már nem írt fel legalább egyhavi gyógyszert (mondjuk úgyis kevés lett volna), hanem azt mondta, majd hívjam a nyugdíjazása előtti utolsó napokon. Gondolom, mindenkinek ezt mondta. Gondolom, hogy néhányaknak sikerült elérni őt. Én nem tartozom közéjük, meg még covidos is lettem, nem bírtam 24 órát lógni egy csupasz telefonvégen. Több hasonló profilú orvos a környéken nincs. A területileg illetékes kórház szeptember 21-re tudott időpontot adni, még április elején. A nyugdíjba menő orvos legalább annyira tudta, mint amennyire én sejtem, hogy nem húzza ki anyukám áprilistól szeptemberig félhavi gyógyszerrel.

Kaptam értesítést a diplomaosztó ünnepségről - amit életemben először én fogok szkippelni - kell venni belépőt. Nem a vendégeknek (nem tudom, a vendégeknek kell-e), hanem saját magamnak. Hát, nem fogok.

kisebb csodák és meglepetések

Először is négy kiscica van, három cirmos és egy fekete.  Az anyjuk nem találta elég biztonságosnak a fészertetőt (megértem), ezért átköltöztette őket az utcára egy csatornarács alá (nem értem meg). Oda szoktam mindig megállni az autómmal, elég ijesztő lehetek. Meg hát az utca, még ha nincs is közvetlen kijárat! Felülről a rácson át látni őket. Még csukva a szemük, iszonyú cukik. Az anyát tápláljuk ezerrel - de aztán nem tudom, hogy legyen a négy picivel. Elég szelídek lesznek-e ahhoz, hogy megfogjuk és elajándékozzuk őket? Remélem, igen, és azt is, hogy lesz rájuk "vevő" - mert különben az utcán végzik. Sajnos nem tudunk öt macskát állandóra befogadni.

A másik: múlik a köhögés és a rekedtség is. Még nem múlt el teljesen, de szignifikánsan jobb. Attól, hogy nincs a bajomra orvosi magyarázat, még gyógyulhatok gyorsan, nem?

Á. leadta a szakdolgozatát, én pedig elvállaltam egy (attól teljességgel eltérő témájú) szakdolgozat bírálását (ne kérdezzétek, miért, biztosan nem vagyok normális)

Tegnap megünnepeltük V. huszadik szülinapját - hihetetlen! Ez alkalomból megkóstoltuk a krokodilhúst (szerintem nem túl jó, de a többieknek ízlett) és a kenguruhúst is (ez viszont nagyon finom volt) Ismét sós karamellás tortát kért - ezúttal csokis piskótával sütöttem, minden évben kicsit más, de minden évben finom.

Két hét múlva kell szakdolgozatot védenem és záróvizsgáznom - nem aggódom túl, de azért lassan érdemes lenne készülni rá.

Ma megjelent az új Jo Nesbo kötet, amire hónapok óta várok - és még nem vettem meg. Elindultam érte, de az utca végéből visszafordtultam, mert pazarlás lenne csak ezért autózni egy csomót, majd megveszem holnap(után?), amikor úgyis bent leszek a városban.