2023. június 15., csütörtök

Akkor most elmondom

hogy reggel hajnali négykor megkönnyebbülten ébredtem arra, hogy bedugult az orrom és pisilnem is kell. Mert előtte azt álmodtam, hogy a kollégáimmal tábort szervezünk egy szállodai szobában. Az ágyak, amin ülünk, vastagon homokkal vannak borítva, ráadásul krumpli csírázik ki belőle. Ám ahogy le akartam törni a krumplicsírákat, hogy letörölhessem az ágyról a homokot, kiderült, hogy ezek sírhantok és halottak kékes-vöröses merev, kemény ujjai bújnak ki a homok alól. Nem, nem volt kedvem visszafeküdni, inkább elmentem fürdeni. Aztán hosszas vívódást követően minden úgynevezett szépruhám a földön végezte (közvetlenül a fregoliról vettem le őket próbálás előtt), és végül dúlva-fúlva, sírva egy egyszerű fekete nadrágban és lazacszínű pólóban, mezítlábra húzott fekete szandálban indultam útnak egy kis fekete blézerrel a karomon - amit aztán a vizsgára el is felejtettem bevinni, szóval, akár rögtön a földre hajíthattam volna azt is a többi felesleges cuccommal.

A védés remekül sikerült. Jó, kicsit szétszórt voltam, de még így is. A diplomám (hacsak el nem rontják) jeles lesz (vagy kitűnő?). Úgyhogy a hétvégén semmit sem csinálok, csak alszom, olvasok, esetleg szétrugdosom a földre szórt ruhákat, hogy az így keletkezett kis ösvényen át lemehessek a konyhába kávéért. De ennyi!

5 megjegyzés:

  1. Hurrá, hurrá! Gratulálok ezerrel. 🥰...Hmm, mellesleg: én tudtam. Sőt, teljesen biztos voltam benne, hogy remekelni fogsz. Mint mindig.🤗

    VálaszTörlés
  2. Éljen, éljen!!! Jó pihenést, megérdemled!

    VálaszTörlés