Vasárnapi fények

Ma reggel boldogan ébredtem, vasárnapi nyugalommal. A nap beragyog az ablakon, kék az ég, zölden, sárgán, barnán bólogatnak a ház előtti juhar levelei, és én kipihentem magam. Nyújtóztam egy nagyot, aztán ránéztem az órára, nyolc nulla négy - nyolcra kellett volna mennem. Ennyit a szép vasárnapomról - a mai első programot már az ébredés pillanatában is lekéstem. Most már mindegy, gyorsan átütemeztem.

Azt álmodtam, hogy A-val valami sötét üzelmekbe keveredtünk, valakik irányítottak minket, rengeteg zöldséget, gyökereket tettek a táskáinkba, amikről kiderült, hogy illegális répák és gyömbérek (???), ezeket kellett eljuttatnunk valahová, mozogtak a falak és a kapuk, egyszerre voltak túl modernek és nagyon középkoriak a formák, A.-t néhányszor elkábították, én féltem, menekülnünk kellett, nem is nagyon értettük magunk körül a világot, talán valakik zsaroltak vagy megfélemlítettek? Engedelmesen vittük a szatyrokban a tiltott répákat, titkos könyveket is csempésztünk - és végül most mégis inkább kellemes álomként dereng elő. Lehet, hogy a valóságom ennyire élhetetlen?

Néha túlzásokba esem

V. nem akart vidéki egyetemet megjelölni, mert nem tudta elképzelni, hogy idegenekkel éljen együtt a kollégiumban. Én meg próbáltam rábeszélni.* Mint utóbb kiderült, nem is kellett volna, mert felvették az elsőnek megjelölt helyre - mégis elköltözött, mert a szerencse folytán úgy alakult, hogy van hová. És úgy volt, hogy a legjobb barátnőjével költözik - akit viszont végül a szülei nem engedtek el (nem tudtak volna pénzzel támogatni) - viszont V. elköltözésének is az volt a feltétele, hogy van fizetős lakótársa, mert a mi pénzügyi lehetőségeink is erősen korlátosak. Szóval, muszáj volt keresnie egy idegen lakótársat. Három hete laknak együtt, és mostanra Esztivel kábé mindent tudnak egymásról. Mindent is. Ami döbbenet - de biztosan sokaknak volt már hasonló élménye, hogy az ember ugyanúgy bele tud zúgni egy barátságba, mint egy szerelembe. Szóval, V. mesélte, hogy Esztivel milyen szuper minden - mire én azt találtam válaszolni: látod, a kollégiumban ezer meg ezer Esztivel lehetnél együtt minden nap! - de én is tudom, hogy akkora kollégiumok tán csak Kínában léteznek (vagy ott sem).

* nevezetesen és nagyon konkrétan Pécs mellett kampányoltam, mert sajnálom, hogy én sosem éltem Pécsett (bár jártam Pécsre több szakra is), de már csak levelezőkre, ezért időnként kellett ugyan ott aludni, de nagyon keveset ahhoz képest, hogy imádom Pécset.

Pipa

Leadtam a szakdolgozati témabejelentőt, a felkért konzulens elfogadta a témavezetést, már csak meg kell valósítani.

Alvás

két (vékony) pamutnadrág (egy szűkebb és egy bő), póló, pulóver, mellény, sál, zokni, paplan, takaró

csak reggel fázom, amikor felkelek

majd fogunk fűteni - kérdezem, mondja

ha muszáj - mondja A.

a jövő héttől jön a meleg

aztán azt mondja, végül is mindegy

bekapcsolhatja, ha akarom

á, ha jön a meleg, mondom, akkor nem kell

kibírom, mások is bírják

én úgy emlékszem, májusban is fűtöttünk még

mert hideg volt, most is hideg van

csak nyáron van kurva meleg, az húzza fel az átlagot

az a három hónap száraz hőség

aztán kilenc hónapnyi szürke és nedves didergés

friends

amint lesz egy szusszanásnyi időm, megrajzolom vagy megvarrom magamnak a képzeletbeli barátaimat

évadváltás

a loratadint a táskámban C+D vitaminra meg tőzegafonyára cseréltem

vegleges_verzio_8.0

Sütemény

Lenne mit írnom, de nincs erőm, időm - szóval, ez vigaszsüti. Szedtem anyukámtól szilvát még augusztus végén. Nem tudom, mikor volt augusztus, talán egy éve, vagy tíz. A szilvát a hűtőbe tettem és ugyan mindennap gondoltam rá, hogy na, meg kéne csinálni végre, nem jutottam hozzá. Jól összeszottyadt, húzni is kellett belőle több sornyit ja, nem, szóval ki kellett dobálni a felesleges, megpenészedett szemeket. Alig maradt fél kilónyi. Mondhatnám, hogy szégyellem, de a szégyent, mint érzést megpróbálom kiiktatni az életemből. Nem volt rá időm, sőt, másra sem. Szóval, a maradék édes, zamatos szottyadt szilvát kimagoztam, megszórtam fahéjjal, cukorral, hogy majd ez legyen valaminek a tölteléke. aztán azt gondoltam, hogy a franc fog órákat pöcsölni a konyhában, mikor alig állok a lábamon és még kétszáz másik feladatom is van, úgyhogy az eddigra jócskán levet engedett kulimászba beleütöttem öt tojást, aztán villával kikavartam, felöntöttem rétesliszttel, szórtam bele vaníliáscukrot és sütőport, így is összekevertem, jó sűrű, egynemű barna tésztát kaptam. Ja, öntöttem hozzá kábé fél deci olajat - tudom,  gáz, a vaj jobb, de mostanában kevés vajat veszünk, mert kurva drága lett - az egészet beöntöttem egy nagy közepes méretű (vagyis nem tölti ki a sütőt, de nem fér be mellé másik) tepsibe és ráeresztettem 180 fokot. Vagyis előtte fűtöttem fel a kemencét, és míg az melegedett, a nyers masszára rászeleteltem még két almát. Úgy negyven percig sütöttem, jó alaposan. Hiszitek vagy sem, isteni finom lett. Kár, hogy nincs erőm semmi másra, holott csütörtökön négy vagy öt idegen jön hozzánk (nem írom le, mert titkos projekt), úgyhogy még fel kéne építenem egy patyomkin falut házat. A patyomkin házban tisztaság és rend van, nem hevernek szenaszéjjel befőttek és lecsók, arra hivatkozva, hogy nincs hely, nincsenek ruhahalmok arra várva, hogy valaki végre kimossa, megszárítsa, összehajtsa és eltegye őket, nem tenyésznek hatalmas porkandúrok a szőnyegen, sőt, alatta sem, mert ott nem söpörnek alá semmit, ott tisztaság van mindenütt, akár táncolnak a papok, akár papolnak. Patyomkinországban örökös rend vagyon és patyomkinul folyik a tejjel-mázzal folyó boldogság, mindörökké, ámen.

Járulékos veszteségek

V. elköltözésével nincs immár több ember a háztartásban, aki különbséget tudna tenni azok közt a dobozok közt, amiket azért veszünk, hogy legyen dobozunk és azok közt, amelyek úgy kerültek hozzánk, hogy volt bennük valami, amire szükségünk volt. A. és Á. képtelenek megérteni, hogy miért tároljuk külön őket, miért és mikor dobjuk ki az egyiket, miért és mikor nem a másikat, melyikben adunk enni kóbormacskáknak, melyikben viszünk süteményt házibuliba, majd hagyjuk ott (stb).

Sajnos a mosással sem járunk jobban - V. ugyan kissé túlzásba vitte a színkódok szerinti szortírozást, és szerintem kevés 30 fokon mosni mindent, de ez még mindig vállalhatóbb, mint a fehértől a feketéig minden, 30 és 90 fok közt ahogy esik, úgy puffan módszer.

Tovább zötyög

A buszon egy ötvenes nő talpig fáradt rózsaszínben izgatottan olvas. Ahogy halad a sorokkal mozgatja a fejét, ráncolja a homlokát, látszik, hogy siet, gyorsan lapoz, aztán amikor feláll, hogy leszálljon, akkor sem hagyja abba, olvas állva is tovább. Túl korán jelzett, a busz szűk folyosóján torlódás képez, valaki rászól, hogy mozduljon már. Maga ostoba - néz fel a nő - maga azt sem tudja, micsoda életek vannak! - mondja lesajnálón, és olvas tovább. Addig tekergetem a nyakam, míg meg nem tudom, mit olvas. A könyv címe elég bizarr, A férj prostija. Az itthon megnyitott fülszöveg sem teszi vonzóbbá.