V. nem akart vidéki egyetemet megjelölni, mert nem tudta elképzelni, hogy idegenekkel éljen együtt a kollégiumban. Én meg próbáltam rábeszélni.* Mint utóbb kiderült, nem is kellett volna, mert felvették az elsőnek megjelölt helyre - mégis elköltözött, mert a szerencse folytán úgy alakult, hogy van hová. És úgy volt, hogy a legjobb barátnőjével költözik - akit viszont végül a szülei nem engedtek el (nem tudtak volna pénzzel támogatni) - viszont V. elköltözésének is az volt a feltétele, hogy van fizetős lakótársa, mert a mi pénzügyi lehetőségeink is erősen korlátosak. Szóval, muszáj volt keresnie egy idegen lakótársat. Három hete laknak együtt, és mostanra Esztivel kábé mindent tudnak egymásról. Mindent is. Ami döbbenet - de biztosan sokaknak volt már hasonló élménye, hogy az ember ugyanúgy bele tud zúgni egy barátságba, mint egy szerelembe. Szóval, V. mesélte, hogy Esztivel milyen szuper minden - mire én azt találtam válaszolni: látod, a kollégiumban ezer meg ezer Esztivel lehetnél együtt minden nap! - de én is tudom, hogy akkora kollégiumok tán csak Kínában léteznek (vagy ott sem).
* nevezetesen és nagyon konkrétan Pécs mellett kampányoltam, mert sajnálom, hogy én sosem éltem Pécsett (bár jártam Pécsre több szakra is), de már csak levelezőkre, ezért időnként kellett ugyan ott aludni, de nagyon keveset ahhoz képest, hogy imádom Pécset.
Szerencsés. Lányom ugyanígy. Olyan szobatársat fogott ki, hogy álmodni nem tudott volna jobbat magának.
VálaszTörlés