Lenne mit írnom, de nincs erőm, időm - szóval, ez vigaszsüti. Szedtem anyukámtól szilvát még augusztus végén. Nem tudom, mikor volt augusztus, talán egy éve, vagy tíz. A szilvát a hűtőbe tettem és ugyan mindennap gondoltam rá, hogy na, meg kéne csinálni végre, nem jutottam hozzá. Jól összeszottyadt, húzni is kellett belőle több sornyit ja, nem, szóval ki kellett dobálni a felesleges, megpenészedett szemeket. Alig maradt fél kilónyi. Mondhatnám, hogy szégyellem, de a szégyent, mint érzést megpróbálom kiiktatni az életemből. Nem volt rá időm, sőt, másra sem. Szóval, a maradék édes, zamatos szottyadt szilvát kimagoztam, megszórtam fahéjjal, cukorral, hogy majd ez legyen valaminek a tölteléke. aztán azt gondoltam, hogy a franc fog órákat pöcsölni a konyhában, mikor alig állok a lábamon és még kétszáz másik feladatom is van, úgyhogy az eddigra jócskán levet engedett kulimászba beleütöttem öt tojást, aztán villával kikavartam, felöntöttem rétesliszttel, szórtam bele vaníliáscukrot és sütőport, így is összekevertem, jó sűrű, egynemű barna tésztát kaptam. Ja, öntöttem hozzá kábé fél deci olajat - tudom, gáz, a vaj jobb, de mostanában kevés vajat veszünk, mert kurva drága lett - az egészet beöntöttem egy nagy közepes méretű (vagyis nem tölti ki a sütőt, de nem fér be mellé másik) tepsibe és ráeresztettem 180 fokot. Vagyis előtte fűtöttem fel a kemencét, és míg az melegedett, a nyers masszára rászeleteltem még két almát. Úgy negyven percig sütöttem, jó alaposan. Hiszitek vagy sem, isteni finom lett. Kár, hogy nincs erőm semmi másra, holott csütörtökön négy vagy öt idegen jön hozzánk (nem írom le, mert titkos projekt), úgyhogy még fel kéne építenem egy patyomkin falut házat. A patyomkin házban tisztaság és rend van, nem hevernek szenaszéjjel befőttek és lecsók, arra hivatkozva, hogy nincs hely, nincsenek ruhahalmok arra várva, hogy valaki végre kimossa, megszárítsa, összehajtsa és eltegye őket, nem tenyésznek hatalmas porkandúrok a szőnyegen, sőt, alatta sem, mert ott nem söpörnek alá semmit, ott tisztaság van mindenütt, akár táncolnak a papok, akár papolnak. Patyomkinországban örökös rend vagyon és patyomkinul folyik a tejjel-mázzal folyó boldogság, mindörökké, ámen.
2022. szeptember 13., kedd
Sütemény
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése