Knausgardról egy keresetlen szó

Ez micsoda egy önző barom!

Kísérleti fázis

Népszerű kérdés, hogy ki mit tenne, ha tudná, hogy már csak rövid ideje van hátra. Népszerű válasz, hogy felhagynának minden felesleges dologgal, amit a társadalom oktrojál rájuk és már csak a ténylegesen lényeges, őszintén emberi dolgokkal foglalkoznának.

Nekem ebből a covidos időszakból úgy tűnik, hogy nem. Az emberek többsége feltehetően épp úgy él(ne), mint korábban. Az élet végének potenciális közelsége keveseket tesz bölcsebbé vagy jobbá. Valószínűleg jellemzően épp úgy halunk, ahogyan élünk. 

Szomorúan látom, hogy nem elég, hogy egy vagyok  a sokból, és nemhogy nem vagyok jobb a Deákné vásznánál, de még korábbi önmagamnál sem lettem erősebb, kitartóbb vagy állhatatosabb. 

Hihetetlen történések

A múltkor leírtam, hogy kiolvastam a Knausgard regény (?) első kötetét és nincs nálam a következő. Estére egy olvasóm megküldte e-mailben. Letöltöttem az étteremben, azóta csak olvasok. Nagyon hálásan és elképedve, hogy ilyen van? Nagyon köszönöm!

És ugyan - nehéz lenne tagadom - időnként érzem úgy, hogy a kutya se nyitja rám az ajtót önszántából, mégis szerveződik egy könyvklubos este is, még csak nem is én vetettem fel.

És mióta nyaralok, csak rám írt néhány ismerős, hogy hogy vagyok, találkozunk-e. Keres blogos és blogtalan. Nagyon jólesik!

És A. is egyetlen zokszó nélkül viseli, hogy naphosszat csak olvasók, néha rajzolok. Mászkálunk, eszünk, összebújunk - de van sok magánidőm is. Nagyon jólesik, nagyon szeretem. Hűvös van, de az ilyesmikhez pont jó.

Még a hétvégére is visszajövök anyukámmal - az mondjuk nem lesz ennyire zen, mert úgy kell rá figyelni, mint egy kisgyerekre, szóval strandra egyedül nem merek vele menni, de itthon azért lesz időm olvasni mellette is. És örülni fog az ittlétnek és nekem is. Majd rajzolunk.

Pünkösdi királyság

A szép kártyámnak nyoma veszett. Nem adták le le sem itt, sem ott. Szerencsére könnyű volt letiltani. Majd uralkodom belőle otthon.

Gasztroturisták mezítláb

Ma estére vacsorázós randit szerveztem Pikiékkel. Asztalt foglaltam egy lepukkantnak álcázott, ám áraiban erős helyre. Reggelire én beértem dinnyével, A. a rá jellemző zsömle, sajt, kolbász, méz együttest nyomta, aztán sós mogyorót evett rá dél körül. Úgy volt, hogy hétig már kibírjuk, de én megéheztem, A. pedig csatlakozott hozzám az evés iránti vágyban, bár nem volt éhes.

Először leestem a lépcsőn, aztán sebnyalogatás közben kitaláltam, hogy levest ennék. Annyira nem vagyunk urak, hogy egy nap kétszer is étteremben együnk, úgyhogy kiszaladtam a kisboltba levesporért. Mi szinte sosem eszünk levesport, úgy ötévente egyszer - ma megtettük. Magamnak megvettem azgaz egyetlen gomba krém levest, A.-nak pedig jobb híján hagymát, mert a csirke krém túl bizarrnak tűnt. Konzerv gombával és tejföllel ettük, desszertként túrórudival. Azt sem eszem többször, mint évente egy-két alkalommal.

Kiolvastam a Knausgard regények első kötetét - és mivel nem ugrunk haza, fájdalmasan sokat kell várni a következőre. Nem könnyű olvasmány, de ha az ember átkerül abba a világba, akkor már szomjazza a továbbiakat. Vagyis én így vagyok vele. Van nálam több könyv is, de azok a szakirodalom körébe tartoznak. Szeretem, de most inkább kiszakadnék, és idő is volna rá, ami nem általános.

Riviéra

Úgy élünk, mint Marci hevesen. Hevesen. És jól. Étteremben étkezünk, feléljük csóró kis gazdagságunkat, a szép kártyát. Mennyire szép? - kérdezi a felszolgáló lány. Megmutatom. Eléggé annak találja, ehetünk.

Persze nem mindenütt fogadják el, van, ahol kénytelenek vagyunk pénzzel fizetni. A Balatonfelvidék idei slágerei: kovászolt káposzta, tökfőzelék, marhapörkölt, édesvízi halak, mangold, túró, málna, levendula. Mindent végigkóstolunk, ami csak erőkből telik. A parti hekket és a lángost is, persze.

A ház, ahol lakunk, ajándék, nincs jogom nézni a fogát, igy nem nézem - de sok szempontból kimerítő. Egyetlen ágy sincs, ami ne lenne gerincgyilkos. Ágyról ágyra vándorolok, minden éjjel más testrészemet alszom mozgásképtelenre.

Mosok is, mert úgy volt, hogy hazaugrunk, de mégsem. Minden kihívás, ami a vizesblokkok körül történne. Öreg vagyok már XVIII. századi asszonynak, mint amit a ház rám róna. Villany van, net nincs, netezni a kútra járok. Mármint a Balatonra.

Mindezzel együtt is csodálatos, de lassacskán elkezdek vágyni haza. Még éjszaka, legfeljebb annyi.

Az időjárás csak mérsékelten barátkozik velünk, hol túl meleg van - de a víz alig - hol hideg a hetente megjelenő viharok miatt.

Fürdőgatya 18 éven felülieknek

A.: Annyira nyom ez a szopásgátló, kivágom a fenébe! Van ollód?

én: Van, de egyáltalán mi az a szopásgátló? Miért vettél ilyen  szexgatyát?

A.:  lopás

én: mi?

A.:  nem szopásgátló, lopásgátló

én: jaaaa

A nyár, aki vagyok

Nem lesz ennek jó vége

Elolvasott könyvsorok száma: 3
Végig pörgetett fb posztok száma: 985336853

És még a szép új piros maszkomat sem találom, pedig tejet kell vennem a kávémhoz. És dinnyét a túléléshez. És fűszeres kiflit a hízáshoz. És maszkot ahhoz, hogy bemehessek a boltba maszkért.

Nyaralunk

én (reménykedve): most már azért kicsit csúnyább az idő, ugye?

Heni: kicsit... talán...

Előzmény: úgy leégtem, hogy nincs az a melltartó, amit el tudnék viselni... sőt, nincs az a póz sem

Megállapodás: este hat körül majd kimegyünk a házból a vízhez, addig a hűs falak közt csillezünk... már amennyire a rákvörös bőrünk csillezni enged