Népszerű kérdés, hogy ki mit tenne, ha tudná, hogy már csak rövid ideje van hátra. Népszerű válasz, hogy felhagynának minden felesleges dologgal, amit a társadalom oktrojál rájuk és már csak a ténylegesen lényeges, őszintén emberi dolgokkal foglalkoznának.
Nekem ebből a covidos időszakból úgy tűnik, hogy nem. Az emberek többsége feltehetően épp úgy él(ne), mint korábban. Az élet végének potenciális közelsége keveseket tesz bölcsebbé vagy jobbá. Valószínűleg jellemzően épp úgy halunk, ahogyan élünk.
Szomorúan látom, hogy nem elég, hogy egy vagyok a sokból, és nemhogy nem vagyok jobb a Deákné vásznánál, de még korábbi önmagamnál sem lettem erősebb, kitartóbb vagy állhatatosabb.
Az emberek azt is elfelejtik, hogy az élet vége potenciálisan MINDIG közel van :) Garancia a holnapra nincs.
VálaszTörlésAz én fejemben is ez volt a ki nem mondott elvárás erre az időszakra, és csak kikészítettem magam vele, hogy ezt se tudom megugrani- de az élet végének potenciális közelsége (vagy csak egy új és ijesztően bizonytalan helyzet) pont olyan óriási stressz- és szorongásfaktor, hogy a minimum, hétköznapokhoz szükséges kiegyensúlyozottságot is sokkal nehezebb megtartani, nem hogy szintet lépni...
VálaszTörlésSose gondoltam, hogy az élet végének potenciális közelsége "megjavítja" az embert, én legalábbis magamba zuhannék és abszolúte semmivel nem tudnék foglalkozni. Azt sem értem, sokan miért hiszik, hogy a covid-időszak elmúltával másképp, tisztább lélekkel, jobb emberekként fogunk élni. Részemről már mostanra is idegbajosabb vagyok, mint 3-4 hónappal ezelőtt, ugyan mitől lennék majd jobb? (már persze ha egyáltalán valaha is vírusveszély nélkül élhetünk...)
VálaszTörlés