szafari

Olyan boldog vagyok veled... mintha kaptam volna egy valódi oroszlánt ajándékba.

Skinny, slim

Elöntött a pánik, hogy felkelek 2018-ban, másnap már dolgoznom kell menni a vadiúj helyre és nincs egy rongyom, amit felvehetnék. Nyilván zárva lesz elsején minden, nem lesz már mód akkor korrigálni a ruhatáramon. Vagyis most kell, azonnal. Az egyik Hádában tehát rögvest turkáltam magamnak egy nagyon cuki virágmintás pénztárcát (üres) - de mivel ezt önmagában még elég lenge öltözetnek találom, bementem egy plázába is. Vagyis mindenképp bementem volna a plázába más ajándékokért, de így berontottam a CundA-ba is. Kár volt, komolyan, olyan ormótlan minden ruhájuk (mármint ami jó rám), hogy majdnem sírva jöttem ki a próbafülkéből. Nyakig felkúszó kerek pólónyakak, nulla dekoltázsok, esetlen szabású, szűk ruhaujjak, műszálas thermoruhák, béna blúzok - nadrágból pedig csak skinnyk és slimek, és még a straight-eknek is szűkül lefelé a száruk. Borzasztóak. Ha felvenném bármelyiket, úgy néznék ki, mint egy tévedésből karácsonykor elszabadult kötözött sonka. Azt hiszem, inkább plus size divattanácsadónak kéne mennem, ezer ötletem van, hogyan kéne ízléses és hordható ruhákat tervezni 60 kilón felüli nőknek is. Üres kézzel jöttem ki (de aztán pakkokkal haza) - már kezdenek alakulni az ajándékok, bár azt még nem döntöttem el, hogy Á. milyen húsokat fog kapni. Ja, és bejelentkeztem egy körmöshöz manikűröshöz - mondjuk nem sokra megyek majd a már majdnem elfogadható szintre tornázott külsőségekkel, ha nem fogom felfogni tizedjére sem, hogy mi lesz a munkám. Kellett ez nekem?

Kis hírek a nagyvilágból

Katicák jelentek meg a fürdőszobában.

Irodakompatibilis öltözékeim száma nem haladja meg a kettő darabot. Nem tudom, miben fogok dolgozni járni. Mondjuk, szinte mindegy is, egyelőre képtelen vagyok hajnali ötkor kelni, márpedig ha be akarok majd érni időben, muszáj lesz.

Vettem Á.-nak fogkefét (karácsonyi előajándék gyanánt) és ezzel szinte lehetetlen helyzetbe hoztam. Nem tudom, mit kérhetnék... mindenem megvan... nem szeretnék több tárgyat a szobámba... nem, élményeket sem akarok, nem szeretnék elmenni sehová... semmiképpen... jó, akkor ha mindenáron adni akarsz valamit, akkor vegyél nekem húst. Húst? - kérdeztem teljesen elképedve. Finom húst - mondta megint. Húst vegyek neked karácsonyra? Á. vállat vont és azt mondta: jó, húst nem akarsz, akkor vegyél valami különleges halat.

Az emberjogi aktivisták

életének legnehezebb napjai akkor kezdődnek, amikor kamaszodni kezdenek a saját gyerekeik

Megnyertem hatszázerezmilliárd usa dollárt, és ez teljesen komoly!

De az egész folyamat legmegdöbbentőbb része az, hogy kaptunk egy telefonhívást Mr. Tamas Kassai, aki kapcsolatba lépett velünk, hivatkozva a hivatkozási számot a díjazás igénylésére, és meghalt. Azt állította, hogy te vagy a szomszédod, és követeli, hogy átadjuk neki a díját. De azért, mert nem akarunk hibát elkövetni, ezért fogunk ismét kapcsolatba lépni veled, ha nem haltál meg, mert ez a férfi hamisan állítólag azt tanácsolom, hogy mielőbb válaszoljon erre az e-mailre. A díjaid igényléséhez egyszerűen forduljon ügynökeinkhez a követelés benyújtásához.

Mr. Tamas Kassai a legjobb szomszédom volt, ez most már bizonyos, mert még holtában is csak arra tudott gondolni, hogy ha meghal, akkor nekem kell örökölnöm utána, és mivel én még azt hiszem, nem haltam meg (bár ma délelőtt úgy éreztem, minden bizonnyal meghalok, ha még egy karácsonyi tülekedést végig kell csinálnom az IKEA-ban vagy bárhol másutt), de most úgy érzem, mégsem haltam még meg, ezért muszáj örökölnöm jó szomszédom, Mr. Tamas Kassai után, aki hirtelen halálát követően azonnal értesítette az osztrák lottótársaságot (nem, nem hamisan, ez ki van zárva, Mr Kassai igen őszinte ember hírében állt egész életében és a halál - amennyire én tudom - az őszinteséget már nem szokta befolyásolni, szóval, nyilván igazat beszél a halálát követően is), hogy én vagyok a hatszázerezmilliárd usa dollár egyetlen örököse, nem pedig a másik szomszédja, még csak az kéne! Karácsony előtt jól jön nekem ez a kis zsebpénz, úgy érzem. Ha mégis meghalnék, mindenképp valamelyik szomszédomra, vagy az ábécében az énutánam következő magyar állampolgárra hagyom a pénzemet (ilyenkor aztán sajnálhatja A., hogy nem vette fel a nevemet, mert így semmiképp nem örökölhet ő vagy a gyerekek, de hát szelaví, az élet komoly dolog, a jószomszédság pedig felülírja a rokoni szálakat, nemdebár?)

Karácsony

Á. nem kér semmit, köszöni, mindene megvan. Jó, ha ennyire akarom, kitalál valamit. Mondjuk szeretne egy saját szájvizet, hogy ne A.-ét kelljen használnia. És még? miért, mást is ki kell találnia? Jó, akkor még egy új fogkefét is kér, mert a régi elkopott már.

A családból messze én vagyok a legtelhetetlenebb. Én azt kérném karácsonyra - ezer évre visszamenőleg is - hogy ne legyen már ekkora suttyó seggfej az apám. Nem lehetséges? Jó, akkor egy kurva nagy adag varázserőt kérek részint az apám, részint az ELMŰ, részint a régi munkahelyem totális átformálásához (patakparti margaréta valahol a chilei havasokban, a lényeg, hogy ne ártsanak senkinek és sose lássam őket többé) Vannak még néhányan a listámon (nincs listám), a margarétaság megfelelő lesz számukra is, gyönyörködjenek bennük a kecskék, aztán legeljék le őket. Köszönöm, végeztem.

A jövőre nézve még azt szeretném kérni, hogy a családom (A., Á., és V.-t leszámítva, mert ők nagyjából hozzák a családról alkotott fogalmam szerinti elvárásokat) legalább tizedannyi érdeklődést mutasson irányomba, mint a barátaim, azzal nagyjából elégedett lennék.

A szombatom (értelemszerűen baráti társaságban és nem a családommal töltöttem) fantasztikusan jó volt, arról majd még írok, csak úgy, mint Krakkóról, becsszó!

nyer, veszít, nyer

A perbe nem mennék bele, lesz még belőle évekig munícióm, stresszem. Remélem, megnyerem. Elhatároztam, hogy megnyerem. Részint, mert igazam van. Lesápadtam a tegnapi agresszív hazugságözöntől. De már visszanyertem magam. Igazam van és bizonyítékaim is vannak rá. Bármeddig tartson is, nyerni fogok.

Scrabbleztünk tegnap, ez sokkal vidámabb téma. bv úgymond bejáratos lett hozzánk. Tisztára visszatért a kamaszkorom. 9 körül érkezett (nem a kamaszkor, bv), már rutinosan jön, függetlenül attól, látszódnak-e a sávok az esőben vagy sem. Múltkor V. is, A. is, most csak V. szállt be játszani - annyit mondok: nem kispályázik a lányom! Olyan szavakat rak ki (olyan helyekre...), hogy nyerni tud. Kacagva. És lassan már veszíteni is tud kacagva - ez legalább ennyit ér. És különösen boldog vagyok, hogy úgy nő fel, hogy azt látja, vannak barátaink, akikkel játszunk, fecsegünk, dolgozunk, sütünkfőzünk, eszünk, iszunk, megint játszunk, röhögünk, sírunk. Hall női fecsegést, a legnemesebb értelemben vett női pletykát, ahol pozitívan beszélünk jelen nem lévő harmadikakról, mert kedveljük őket.

Soha ne higgyetek senkinek

(egy kicsit később esetleg majd még finomítok rajta... talán)

Bukott nő

Hazug kutya, bújj a lyukba... onnan meg? Ott lapulj meg, míg le nem buksz. Nem fog sokáig tartani, mert úgyis hamarabb utolérnek, mint a sánta kutyát.

Az új munkahelyemről (ahol még nem kezdtem dolgozni, majd január elsején) kaptam egy csomó formanyomtatványt, hogy küldjem vissza őket kitöltve. Nyilatkozzak, valljak be, ismerjem el, satöbbi. Nem akarok hazudni (vagyis, de, pont hogy akarok, illetve kénytelen leszek, vagyis fogok, de még nem most, arra még várjatok egy kicsit) - szóval, tizenkettő mellékletet küldtek, hogy azokat mind töltsem ki, aztán küldjem nekik vissza, hogy január elsején kezdhessek.

És hát sok egyéb kérdés mellett (neve? neme? lakcíme? ésatöbbi) van egy olyan kérdés is, ami az úgynevezett családi állapotomat firtatja. Hogy nehogy eltévelyedjek hibás irányokba, kötelezően választandó kizáróan vagylagos válaszlehetőségeket is mellékelnek, ötfélét (amúgy még saját logikájuk szerint is hibásan). Eszerint lehetek hajadon vagy nőtlen vagy elvált vagy nős vagy férjezett - oszt' kalap, kabát, jónapot. 19. századi irreleváns kategóriák - és az özvegyek mit csináljanak? Nyalogassák némán a sebeiket otthon eldugva?.

Nos, tennék itt egy kis értelmező kitérést a tekintetben, hogy az "állapot" szót mire használja a magyar nyelv (innen):

állapot (főnév)

Állandósult jellemzők összessége, ahogy a személy vagy dolog van. Annak betöltött szerepét, feladatát, rendeltetését, használatát jellemző körülmények, szerkezeti felépítés, a megjelenés nagysága, fejlettsége.

Eredet [állapot < ómagyar: állapot < állapik (megállapodik, áll) < ősmagyar: állap (állás) < áll]

További részletezés

1. A működés pillanatnyi módja, körülménye, amely elvezet egy célhoz. Egy személy vagy folyamat fejlődésének üteme; a környezetet és a körülményeket irányító hatáskör nagysága.

2. A hozzáállás módja egy célhoz, kötelezettséghez, és az ebből eredő hatékonyság jellemzői. Ez a cél irányába megtett haladás vagy nem haladás, a cél eléréséhez szükséges tevékenységek megléte vagy elhanyagolása. A személy elért eredményeinek összessége, amely a hozzáállásából, szándékából, tevékenységeiből ered.

3. Egy személy testi-lelki minősége, helyzete életének egy szakaszában.

4. Külső megjelenés, ahogyan egy személy kinéz.

5. Megfigyelhető tulajdonság; egy anyag, élettelen tárgy jellemzői használhatóság, célszerűség szempontjából.

(vannak további pontok, meg mindhez példák is, olvassátok el bátran az egészet, ha akarjátok, én itt leállok az idézéssel)

Mert szerintem ezekből is nagyjából kiderül, hogy az állapot valamiféle állapotot... izé... a jelenben is jellemző, tartósan fennálló helyzetet jelent.

Nos, az én családi állapotomat a felkínált szavak nem írják le elég jól. Mondjuk nőtlennek épp nőtlen vagyok, mert még sosem volt nőm - talán még ez igaz rám leginkább és születésemtől fogva állandóan. Így aztán a "nős" kategória egyértelműen kihullik a rostán. A hajadon az meg mi fán terem? Azonos a szűzleánnyal? Lehetne itt akár kategóriát  is bővíteni, mit szóltok esetleg az "aggszűz" vagy "vénleány" formulákhoz? Persze szűznek nem tudom hazudni magam, hiszen megszámlálhatatlan szexuális aktust követően két, saját testből kipréselt gyerek után is szeretnék családi adókedvezményt igénybe venni (ha már pótszabadság Á. után nem is jár, mert elmúlt 16 - omg!) És hát (jó, lehet, hogy nem mondtam még, akkor most kapaszkodjatok meg jól a székkarfáitokba... megvan?... akkor mondom) azért sem lehetek hajadon, mert egyszer már férjhez mentem. Na, ezt tudtuk - gondolhatjátok most, és már el is engedtétek a karfát, pedig most jön a lényeg: nem A.-hoz. Nem szeretném hosszan ragozni az ügyet, 18 évesen úgy gondoltam, ez is egy útja annak, hogy elköltözhessek otthonról. Rossz út volt, ti ne menjetek soha férjhez csak azért, hogy elköltözhessetek otthonról - de hát mit tegyek? Késő bánat eb gondolat, iuventus ventus, jó pap is holtig tanul (mondjuk az okos a más kárán) - és így tovább (sorolhatnám napestig, ezekből jó vagyok, meg hát a google is a barátom (de ő nem úgy)). Erre elég hamar rájöttem, elváltam. De a szégyen velem marad egy életre (ja, nem, nincs benne szégyen... ja, de nem kitörölhető...). Szóval, aztán megismerkedtem A.-val. Miután minden évben áldozok egy posztot a témának, nem fogtok nagyon meglepődni azon, hogy ez (hamarosan évforduló) 22 éve volt. De nem házasodtunk össze, több okból sem. Egyrészt nekem egyszer is bőven elég volt. Másrészt utáljuk a ceremóniákat és eszünkben sem volt felcicomázva pironkodni az ismerőseink előtt. Harmadrészt nem akartunk egy csomó nászajándékot kapni és a kapott pénzből nászútra menni. Harmadrészt úgy döntöttünk, addig érdemes együtt maradni, míg működik a dolog. Hát ki a fene gondolta és ki tehet arról, hogy ilyen sokáig működik? Ja, azok mi vagyunk, mert közben valamiféle életcélunkká vált ennek a közös létállapotnak a fenntartása. Na, mindegy. Viszont nem szeretnénk a statisztikákat javítani azzal, hogy hűdemennyien házasodnak. Mert köszi, mi ezt az együttélés dolgot magunknak csináljuk. Együtt élünk tehát, az élettárs szót nem használjuk, mert az olyan kékfényes-tettestársas, nálunk meg még egy nyomorult üvöltözés sem volt ezidő alatt, nemhogy pofon, egyszerűen unalmasan békések vagyunk, és be sem jegyeztettük magunkat (mert magunkan építjük). Együtt élünk tehát (a hivatalos formulák szerint nem) családban, (de) szeretetben, még macskáink is vannak a gyerekeinken kívül - a "hivatalosan elvárt" állapotom mégis az elvált lenne. De miért, bazdmeg? Mi köze a leendő munkahelyemnek ahhoz, hogy 18 évesen milyen buta kis majom voltam? A családi állapotom mondjuk befolyásolhatná azt, hogy milyen a mentális állapotom. Például hogy egyedül küszködöm-e az árvízzel két gyerekemmel. És akkor segíthetnének egy ingyen pszichoterápiával. Vagy keresetkiegészítéssel. Vagy például állíthatnának mások elé, hogy nézzétek már, ezek itten 22 éve összebútoroztak, aztán még ma is kedvesen köszönnek egymásnak. De hogy elvált? hát mennyiben jellemez az engem? Mennyire az az én állapotom? Elárulom: semennyire. Nem szoktam gondolni erre, mint ahogy az sem jut mindennap eszembe, hogy egyszer hetedikben kaptam egy kettest fizikából. Vagy négyest? mittudomén, kit érdekel már? Elmúlt, nem fontos. De ezek nem hagyják, hogy elfelejtsem, bár pontosan nulla a relevanciája azt tekintve, hogy hogyan fogom ellátni a munkakört, amire felvettek. Ha nem a nőtlen mellett döntök (bár ez a legrokonszenvesebb verzió pillanatnyilag), akkor azt fogom egyébként beírni, hogy férjezett, mert ez sem kevésbé igaz, mint az elvált és a családi adókedvezmény igényemet szerintem csak így fogják benyelni. Szóval, előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett hazudozással kezdem a szakértői pályafutásomat ennél a cégnél. Gratulálunk, martine, menj vissza a pokolba munkanélkülinek. Remélem, nem a leendő munkahelyemen dolgoztok HR igazgatói pozícióban, hogy aztán jól mégse vegyetek fel!

OMG

úristen, mit fogok felvenni? és ha kiderül, hogy mégsem értek semmihez? mindenesetre nem szabad megbetegednem (addig, akkor, utána)... és mosolyogni, mindig mosolyogni... mindent megérteni, megcsinálni, jaj, értek én ehhez? omg.... remélem, nem rúgnak ki az első héten... és azután sem... jaj, hogy kell ott viselkedni?... basszus, nagyon örülök, de annyira félek, hogy elszúrom... jaj... nem jöhetne velem az anyukám is? mi vagyok én, ovis? vagy legalább A.? legalább az első nap... jaj, le kell fogynom gyorsan... és elolvasnom az egyetemen egykor feladott összes szakirodalmat... és minden mást is... omg, ezek nem tréfáltak, ezek tényleg felvettek... mindjárt elájulok... vagy bepisilek... vagy... jaj, mondjak inkább fel, nehogy rájöjjenek, hogy full hülye vagyok? jajistenem, mit csináljak? (még csak hívő sem vagyok... omg).... örülök, persze, csak megállt az eszem...