Elöntött a pánik, hogy felkelek 2018-ban, másnap már dolgoznom kell menni a vadiúj helyre és nincs egy rongyom, amit felvehetnék. Nyilván zárva lesz elsején minden, nem lesz már mód akkor korrigálni a ruhatáramon. Vagyis most kell, azonnal. Az egyik Hádában tehát rögvest turkáltam magamnak egy nagyon cuki virágmintás pénztárcát (üres) - de mivel ezt önmagában még elég lenge öltözetnek találom, bementem egy plázába is. Vagyis mindenképp bementem volna a plázába más ajándékokért, de így berontottam a CundA-ba is. Kár volt, komolyan, olyan ormótlan minden ruhájuk (mármint ami jó rám), hogy majdnem sírva jöttem ki a próbafülkéből. Nyakig felkúszó kerek pólónyakak, nulla dekoltázsok, esetlen szabású, szűk ruhaujjak, műszálas thermoruhák, béna blúzok - nadrágból pedig csak skinnyk és slimek, és még a straight-eknek is szűkül lefelé a száruk. Borzasztóak. Ha felvenném bármelyiket, úgy néznék ki, mint egy tévedésből karácsonykor elszabadult kötözött sonka. Azt hiszem, inkább plus size divattanácsadónak kéne mennem, ezer ötletem van, hogyan kéne ízléses és hordható ruhákat tervezni 60 kilón felüli nőknek is. Üres kézzel jöttem ki (de aztán pakkokkal haza) - már kezdenek alakulni az ajándékok, bár azt még nem döntöttem el, hogy Á. milyen húsokat fog kapni. Ja, és bejelentkeztem egy körmöshöz manikűröshöz - mondjuk nem sokra megyek majd a már majdnem elfogadható szintre tornázott külsőségekkel, ha nem fogom felfogni tizedjére sem, hogy mi lesz a munkám. Kellett ez nekem?
En is abba a klubba tartozom, akinek nem all jol semmi, amit manapsag kapni lehet :(( (es akiknek masfel ora kell ebredes utan..) Ha ez vigasztal... (gondolom, nem :)))
VálaszTörlésHa barmiben is hasonlitok rad, az nagyon is megnyugtato :)))
TörlésNa hallod... :)))))
Törlésulla popken üzletekben néztél már ruhát ? Á.-nak kobe marha ?
VálaszTörlésNeztem, de szornyen nagyok es rettento dragak.
TörlésKobe: igen, ilyeymiben gondolkodom :)
Szia, esetleg az Orsay-t es a Vogele-t is probald meg ruha ugyben, hatha.
VálaszTörlésD.
Én már elkönyveltem,hogy velem van a baj...
VálaszTörlésOké,nem vagyok egy modell alkat.De,hogy minden szarul álljon rajtam azt nem akarom elhinni.Semmi ruha nem tetszik.Idióta szabások,béna anyagok.Amiket meg pulcsi néven akarnak eladni inkább zsákok meg felmosórongyok.
Talán mégis a ruhákkal van baj.
Persze tuti vannak jó göncök csak hát azt hiszem a havi fizetésemért maximum egy fölsőt kapnék.:S
hm-nek is van plus size kollekciója (hm+ néven), csekkold online! 27-én pedig már minden le lesz árazva, csak a tömeggel kell megküzdeni
VálaszTörlésIgen, a Vogelet javasoltam volna en is, de igen draga sajnos...
VálaszTörlésÉn sem vagyok konfekció méret semmilyen értelemben sajnos, mégis pl durciban mindig találok magamravaló ruhát már ha keresek, mert már keresgélni sem szeretek. Februárban lesz M. szalagavatója, fel kellene normálisan öltöznöm, már előre félek a kihívástól, amit majd a vásárlás jelent. Violával megyek, hogy legalább nevetni legyen kivel a nyomoromon...
VálaszTörlés