Egyidejűleg

Hogy képes arra bárki, hogy miközben épp reszketve vacog a vidám tavaszi blézerében, sállal a nyakán, mert megveszi az isten hidege, egyidejűleg lehülyézze azokat (engem), akik a télikabátjukat vették fel április közepén. Hiába van április , névleg tavasz, hiába zöld és virágzik minden, ha közben kurva hideg van. Nem? De.

Párnára vele!

Nem dolgozni nem azt jelenti, hogy több szabadidőd van, csak azt, hogy jóval kevesebb pénzed.

és tovább álmodok

Először azt, hogy két munkajogász ismerősöm is irodai asszisztensi állást ajánl - nem teljesen tisztázott feladatkörrel, havi százezerért. Nem akarom megbántani egyiküket sem, de a feladatot sem érzem kihívásnak és a pénzt sem elegendőnek. Ugyanakkor úgy érzem, jól el lehetne bújni ezekben az irodákban a világ szeme elől. Puhatolózom, hogy el tudnám-e látni mindkét asszisztenciát egy időben és egy helyiségben - ők egy-egy fél helyiségbérleti díjat nyernének, én dupla fizetést.

Aztán pedig azt, hogy megyek épp befelé egy minisztériumba vagy más hivatalba késő délután, amikor szembe jön velem kifelé jövet F. és még néhányan. Természetesen nem köszönünk egymásnak, és természetesen görcsbe rándul a gyomrom, de annak örülök, hogy legalább F. hosszan dühöngeni és rágódni fog ezen és talán most azt hiszi, munkaügyben vagy egyéb fontos hivatali ügyben járok arra. Egyébként nem. Talán csak pisilni mentem be.

(de hogy miért játszódik mostanában az álmai többsége tantermekben vagy iskolai lépcsőházakra hajazó épületekben?)

Amúgy lett kalács, három is, két sima, egy mazsolás, szépek, egészségesek és boldog húsvétot is kívánok mindazoknak, akiket érdekel - engem most nem eléggé.

Élő hagyományaink és a tapasztalati tudás, mint érték

Húsvét előtt mi úgy szoktuk (mármint gyerekkoromban), hogy (noha nem voltunk gyakorló katolikusok, sőt, azt mondanám inkább, pontosabban leírja az állapotot, hogy nem gyakorlóak sem) a nagyböjt idején még kevésbé dorbézoltunk, mint a rendes hétköznapokon (egyébként az is erősen közelített a nullához), és aztán a nagyhéten egyáltalán nem ettünk húst. Volt zöldcsütörtök spenóttal, meg nagypéntek meg szombat mondjuk tésztával, főzelékkel. Mondjuk ez nem jelentett nagyon markáns különbséget a normál hétköznapi menükhöz képest, mert amúgy sem ettünk heti egynél többször húst.

Mire gyerekeim lettek, sőt, azok meg is kamaszodtak, a húsfogyasztás csúnyán elharapódzott nálunk. Nem örömmel, de engedve a közakarat nyomásának többször is van hetente (sőt, többször, mint nem). Én amúgy szeretem a húst, de ezt sokallom. Eljutottunk viszont oda, hogy Á. (és lassacskán a karatézástól egyre izmosodó A.-t is ide sorolhatom) számára nem étkezés az, amiben a hús és/vagy az édesség nincs jelen. Na, de itt a nagyhét.

Azt gondoltam naivan, hogy majd nem tűnik fel nagyon. Volt a héten hal, ez még rendben volt. Aztán szemet hunytam én, volt húsgombócos paradicsommártás krumplival. Aztán pénteken zellerleves és diós tészta, ma pedig tejszínes szederleves tojásos galuskával, zöldsalátával.

én: vegyetek... jó étvágyat!

Á.: de elfelejteted idetenni a másikat

én: milyen másikat?

Á.: itt van ez az izé, de nincs hozzá semmi

én: tojásos galuska

Á.: igen, de hol a hús?

én: nincs hús

Á.: ez lesz az ebéd? mit lehet hozzá enni?

én: ez az ebéd, salátával

Á.: na neeeee!

A.: tudod, a mami ebben nagyon hagyománytisztelő

Á.: azt nevezed hagyománytiszteletnek, hogy mániákusan ragaszkodik mindenféle értelmetlen rigolyákhoz?

én: tudod, holnap Húsvét... és így majd jobban örültök újra a húsnak

Á.: hát, nagyon fogok örülni... már a tegnapi ebéd is gyanús volt

Még ebéd előtt betettem a galuskaszaggatót a mosogatóba és folyattam rá hideg vizet, aztán hagytam ázni benne. Ebéd után A. a még mindig galuskatésztás szaggatót megküldte forró vízzel.

én: neeeeee! ezeket a nyers tésztás cuccokat hideg vízben kell leöblíteni, csak aztán lehet meleggel elmosni, mert a hideg víz leoldja a tojásos lisztet, de a forró víz odafőzi és kapirgálni kell!

A.: igen? jó, akkor legközelebb kipróbáljuk a te elméletedet is!

én: ja, nagyszerű ötlet... üdvözlet a konyhában... az én elméletem több évtizedes gyakorlaton alapul

(kalácstésztakészítés helyett írok... nincs kedvem... legalább a sonka már fő...)

Megértés

Úgy tűnik, a gyerekeimen keresztül érkezik el hozzám a megértés, most például a hét főbűn egyikéé: kezdem érteni, miért bűn a lustaság, avagy a jóra való restség. Első látásra nem tűnt ez olyan veszélyesnek. Egy kis lustálkodás, némi henyélés beleférni látszott az életbe, sőt, bőven adott hozzá annak édességéhez, élvezhetőségéhez.  De úgy tűnik, jól átgondolta és tudja az ördög, mit csinál, amikor restséggel csábítja magához a népet. A gyerekeimet.

Vásárlás után hazaesek több mázsa holmival (oké, egyszer írok majd a kapzsiságról meg a falánkságról is), és mivel rohanok  tovább (épp edzésre), megkérem Á.-t, hogy pakoljon ki mindent a helyére. Külön is szólok neki arról, hogy a hűtő előtt lerakott neon sárga táskában vannak a fagyasztott cuccok, azokat tegye ki legelébb, méghozzá a mélyhűtőbe. Csodák csodája, mire hazaérek, Á. kipakolt, a táskák üresek. Az üres táskák a konyha közepén. Nem szólok, hiszen szavam sem lehet, végül is kipakolt - az üres táskákat elrakom. Néhány nap múlva A. azt állítja, nincs itthon vaj. Kell, hogy legyen - mondom - nem rég vettem négy nagyot, négy kicsit (a kalácshoz is kell). De nincs - mondja. Vak vagy - mondom én. Aztán kipakoljuk a hűtőt, de nincs sehol a vaj, Egy sem. Kérdezd meg Á.-t! mondom. Felmegy, megkérdezi, jön vissza. A mélyhűtőbe rakta. Mi? - nyaffantok fel fájdalmasan. Mióta tartjuk a húsvéti vajkészletünket a trezorban befagyasztva a mélyhűtőben lefagyasztva? Azt mondta, te utasítottad, hogy a sárga táskából mindent a mélyhűtőbe rakjon. Nyilván én vagyok a hibás - kiszedem a vajat a mélyhűtőből. 

Este színházba megyünk, elköszönünk Á.-tól. Csináljak valamit, mire hazajöttök? - kérdi, fel sem pillantva a lövöldözésből. Meghatódom. Elég, ha a ruháidat leszeded a fregoliról és felhozod. Mikor jöttök? - kérdezi (bár tudja, hogy ebben a kontextusban ezzel a kérdéssel bármikor kiüldözhet a világból). Kilencig tart - mondom... szóval, tíz körül. Aztán nem tart épp kilencig, forgalom meg nincs, úgyhogy hazaérünk negyed tíz előtt. A ruhák a fregolin várnak, Á. lövöldözik. Túl korán jöttetek, azért nem csináltam semmit - mondja fel sem nézve. Tízre ígértétek. Persze aztán a ruhák tízkor meg még éjfélkor is a fregolin vannak. Ha mi jöhetünk korábban, pakolhat ő is később vagy soha, nem?

Megkérem V.-t, a teli mosogatóból pakolja be a mosogatógépet, amint Á. kipakolta. Aztán szóljanak rögtön, akkor jövök  főzni. Á. kipakol, V. be, jön szólni. Bepakoltam, de nem indítottam be, mert a felső rekesz szinte üres. Oké, mondom. A konyhában látom, hogy noha a mosogatógép tényleg félig van csak teli (avagy félig üres), de az asztalon szennyes edények sorakoznak és a mosogatódézsa sincs kiürítve. Elfelejtettem szólni, hogy máshonnan is beteheti a szennyes edényt. És hogy a pakolásnál vegye figyelembe, mit hová érdemes tenni. Ha én nem gondolkodom helyette, ő aztán nem fog helyettem. Átrendezem a gépet, bepakolok, már teli van. A mosogatótálcában is maradt még. Beindítom a gépet, a maradék edényeket elmosom kézzel.

Tudnának gondolkodni, megvan hozzá mindenük - a kedven kívül. Nem gondolkodnak, nincs rá igényük. A kikényszerített minimumra hagyatkoznak, gondolatok és cselekedetek terén is. És még így is magasan jobbak a többségnél. Helló, világ! Gyászoljuk együtt a restség megállíthatatlan térnyerését. 

Többkomponensű igazságszérum

Úgy látszik, a munkahelyemen való felmondás körülményei még mindig élénken foglalkoztatják az agyamat, nemcsak ébren, de alvás közben is. Ma azt álmodtam ugyanis (többek közt), hogy megint összehívtak egy végső tisztázó - szembesítő meetinget, ahol megjelentek ők (sokan) és meg kellett jelenni nekem, hogy a fejemre olvashassák bűneimet, illetve hogy én is végre bevalljak mindent. Abszolút mindent. Ezért arra köteleztek, hogy az ülés előtt injekciózzak magamba, illetve igyak meg egy többkomponensű igazságszérumot. Mondjuk én sem vagyok normális, mert az első szúrást megejtettem a könyökhajlatban a vékony dárdaszerű tűvel. Csak nem jót adtam be, azt pont inni kellett volna. Nagyon dizájnos és összetett palack volt, vastag falú, kemény, mégis ruganyos műanyagból, körkörösen különféle elfordítható, színes gyűrűk mutatták, hogy azon a részen mit tartalmaz a duplakörte alakú palack. Sajnos a feliratok főleg orvosilatinul meg vegyésznyelven íródtak, volt sok mikrogramm, milligramm, milliliter, görög omega, mű és nű, százalékok és anyagnevek. A bizottságosdi helyett azon keseregtem, miért nem írják egyértelműen, hogy melyik az első (1.), melyik a második (2.), és így tovább, melyiket kell inni (drink), melyiket szúrni (?). Volt még egy félliteres fantám is, gondoltam, azzal kihúzom, de már egy napja üléseztek a másik tanteremben, én meg ültem az egyikben a cuccaimmal, egy esőkabátba burkolózva és még mindig tudtam busongani azon, hogy nem is köszönnek. Aztán amikor behívtak, sem köszöntöttek, így (egynapos várakozás és az igazságszérum részleges önkéntes bevétele után) megharagudtam rájuk és eljöttem szó nélkül, az igazságokat (?) is magamban tartva. Akkor már kuncogtam belül, hogy hahaha. Kifelé jövet még azt is megtudtam, az államtitkár sem írta alá amit akartak (az elfogatóparancsomat? rabosíthatósági engedélyemet?, mert rossz államtitkárhoz fordultak, ez még az elmúlt időszak (?) tisztességes emberei közül volt való) A dizájnos palackom útközben sajnos elveszett, pedig szívesen megmutattam volna. Kiültem a Duna partra valahol a Rómain (persze nem volt olyan, mint a Római, inkább olyasmi, mint Balatongyöröknél a part, csak még szebb). Egy apuka törpenövésű (úgy 50 cm magas), de nagyon nagy lábú (minimum 41-es) kislányt kajakoztatott a vízben, sokan eveztek. Ide érkezett meg a fiatal, kék sportöltözékes Stohl András is , hogy fusson. Vagy ússzon. Ahogy álmosan jelzett a buszon vagy villamoson (amin én is ültem), egy szemvillanása, egy göndör, álmos hajtincse elég volt ahhoz, hogy megérezzem, miért tudnék beleszeretni. (azt hittem eddig, utálom, legalábbis elég ambivalens, és tetszeni garantáltan nem tetszett soha - de lám, az igazságszérum talán hatni kezdett mégis)

Mély gyászunk - munkaszüneti nap, nagypéntek 2017 Magyarország

rádiós műsorvezető: ééééés akkor most kívánhatsz magadnak egy számot, hogy méééééég vidámabbak lehessünk ez a szééééép, nagypénteki ünnepnapon

Az álmok nem hazudnak

Mióta pereskedésen jár folyton az eszem munka helyett, sokszor álmodom, de mindig elfelejtem, mire arra kerülne a sor, hogy le is írjam (de aztán vagy nem írom le akkor sem, ha nem is felejtem el, mert hosszú és nincs elég időm, de majd ha lesz - de mire lesz, addigra elfelejtem, vagy van más fontos ügy, vagy már nem annyira élő az egész) - ilyesmik miatt nem írtam meg, amikor azt álmodtam, hogy mondom Á. -nak, hogy ne jöjjön ki korábban a matekversenyről, aztán fél órával a kezdete előtt látom őt mégis, az utcán áll, rasztahaja van, füves cigit szív és a képembe röhögve azt mondja, hogy miért, mit gondoltam? vagy amikor  egy másik álomban találkozom a húszéves Katával, akitől megtudom, hogy Á. nagyon édes srác, mindig elviszi a kistesóit (Katáét) a játszótérre és órákig játszik velük, és hogy már régóta együtt járnak (Á. és Kata), mert Á. sokkal érettebb a koránál. És sokszor álmodom anyukámról, most reggelre kelve például azt, hogy V. hangversenyén felment a színpadra és az ott díszletként elhelyezett nyugágyak egyikébe belefeküdt és onnan hallgatta a koncertet, és amikor le akarták küldeni a színpadról, hosszas elmesélésébe kezdett annak, hogy őneki miért van joga itt lenni, és én eleinte szégyenkeztem és vártam, hogy lejöjjön, de végül a zenekar is hagyta őt ülni és én is belenyugodtam, hogy az én anyukám ilyen lett, de mindegy, milyen, mert akkor is az én anyukám, és aztán bicikliztem valami nagyon szép tengerparton, jobbra a tenger, balra kis lapos, zöld mező után nagy, kéklő hegyek, mögötte fekete felhők tornyosultak, de én a zöld hegyek és a kékebb ég irányába tekertem a bicikliúton, olyan balatonfelvidékes távolabbi rész felé és közben az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy bármi legyen is, engem anyukám azért szült, hogy én boldog legyek és hogy nekem nincs jogom ahhoz, hogy elrontsam az ő terveit, és hogy nekem függetlenül a körülményektől boldognak kell lennem, ha nem akarom azt, hogy az ő élete hiábavaló legyen - és hát ébren még kevésbé megy ez, de mégis ez lesz a jó irány tényleg: balra a hegyek, jobbra a tenger én pedig kitartóan karikázok a boldogság felé, mert az a számomra kijelölt cél.

Itt vannak

a fiatalok

Zsinórmérték

Két hexameter

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

(az örök érvényű József Attila tollából, 1936-ból)