Száraz tények (ja, nem, mégis elragadott a hév*)

Köszönöm az össznépi aggodalmakat, de nem érdemlem meg. Mert egy szemét vagyok. Ludmilla  - hat nappal a próbaidő lejárta, és nyolc nappal maradási szándékának egyértelmű megerősítését követően - azt mondta, talált egy jobb állást a családja közelében valahol vidéken. A jobb azt jelenti, többet fog keresni. Sokkal többet - mondta. Ez sajnos nem nehéz, nálunk tényleg alacsonyak a fizetések. És még a családja is közelebb lesz. Úgyhogy szeretne januártól ott kezdeni, mert várni azt nem fognak rá. Mármint a család igen, a multi nem. Mert az egy komoly multi. A dolog némiképp megakasztotta azt a tervezési folyamatot, amiben épp nyakig benne vagyok és ami a jövő évről szól. Annak ellenére is, hogy Ludmillát amúgy a hátam közepére sem kívánom (jaj, hát micsoda hülye mondás ez - hogy kívánhatnék bárkit is a hátam közepére?) volt egy gyenge próbálkozásom, hogy mi lenne, ha februártól menne csak el, mert mégis, honnan akasszak le valakit karácsony előtt egy héttel, hogy vegyen át egy munkakört? - de hát nem várnak rá. Oké - mondtam belenyugvóan, és másnap írtam egy pöpec kis tervezetet a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről, amiben december 15-e az utolsó munkanapja, és amiben ő lemond a bent maradt szabadsága pénzbeli megváltásáról, én meg szemét módon nagyvonalúan nála hagyom a havi bérletét. És nem fizettetem vissza vele a konferencia részvételeket. Ezt elküldtem neki, mint ajánlatot. Mire ő azt válaszolta, hogy neki megfelel, ha csak 15-ig marad nálunk, és akkor addig gyorsan ki is venné a fennmaradt szabadságát, mert le semmiképp nem mond róla - de ki is fizethetem neki, ha ragaszkodom hozzá, hogy bejárjon - szóval, van választásom. Mire én - ahelyett, hogy csóváltam volna a farkam örömömben, hogy van választásom - szemét módon azt mondtam, hogy nem. Hogy annak, hogy én közös megegyezéssel elengedjem, pontosan ez a két dolog a feltétele: 15-éig, amíg marad, nem vesz ki addig szabadságot és utána sem fizetteti ki velem. Mert én egy szemét vagyok. Illetve megzsaroltam azzal, tájékoztattam, hogy amennyiben nem él a közös megegyezés lehetőségével, természetesen jogában áll egyoldalúan felmondani a munkaszerződését - ez esetben viszont nem fogok eltekinteni az egy hónapos felmondási idő teljes kitöltésétől. Mert szemét vagyok nekem is vannak érdekeim. Többek közt például az, hogy a tervek szerint 19-én bezáró irodába ne fizessünk plusz fél hónapra egy olyan alkalmazottat, aki már sosem fog nálunk dolgozni. Azt, hogy énnekem is van még bent tizenhárom napom, már említeni sem merem. Mert hogy én ezt (igen, épp őmiatta) már sosem fogom tudni kivenni, az tuti. Kifizetni sem fogja nekem senki. Persze, márciusig átvihető... de én akkor épp a munkafolyamatokba fogok bevezetni egy új embert. Ludmilla az eddigi három hónapban effektíven nem termelt semmit, abból fizettük őt, amiért a többiek dolgoztak meg - természetesen azzal a reménnyel, hogy egy kicsit később** majd behozza az árát. 

* nem a HÉV!
** mondjuk ez elég naiv feltételezés volt, mert se eleve nem tudott sokat, se megtanulni nem nagyon akart semmit (mármint semmit, ami nem érdekelte - de a úgy láttam, hogy a nálunk folyó munka úgy általában nem érdekelte különösebben)

én úgy szeretnék reggel tükörbe nézni, hogy egy kedves arc mosolyog vissza rám

foncsort lekaparni
üveget a földszinti ablakkeretbe begittezni
cédulát írni (valami vicces rajz a fb-ról?)
kiragasztani
mögé ülni

három szaloncukor

egy petróleum ízű
egy óceános mosópor ízű
egy avas gépzsír ízű

De ne legyek telhetetlen, mert kaptam egy valódi csokoládét és kecsketejet tartalmazó szappant is. Boldog vagyok, hogy épp V. a lányom, mert rá mindig számíthatok.

sorskönyv

pocsolyába dobott, elbaszott életű, korcs és rút kis plüssállat vagyok

Ilyen még soha, de soha nem fordult elő

Éjszaka a Mikulás odasettenkedett az ablakhoz és nagy szeretettel odacsempészte az ajándékokat a gyerekek (és a felnőtt) számára. Aztán lefeküdt aludni. Reggel arra ébredtem, hogy V. az alvó szemeim elé tart a töksötét szobában egy papírlapot és azt suttogja: a fizikadolgozatom. Csak egy pontot vesztettem. Megyek, szia! És el is ment. Nagy nehezen kinyitottam a szememet és elolvastam a fizikadolgozatot, hogy miből készült az a golyó, aminek a tömege meg a súlya meg az átmérője, és hogy mekkora edénybe mit töltöttünk, ha azt tapasztaltuk, hogy egységnyi idő alatt adott hőmérsékleteken mi történt velük... huh, de örülök, hogy nem kell soha többé fizikát tanulnom - bocs, A.!!!!! ügyes ez a V., hogy ezeket mind ilyen frappánsan megválaszolta. És akkor kimásztam az ágyból és arra számítottam, hogy térdig kibontott csokipapírokban fogok majd gázolni, de legalábbis eldobált mogyoróhéj meg elgurult mandarinok lesznek itt-ott - de nem volt semmi. Egyáltalán semmi. A Mikulás által az ablakba helyezett csomagok mind ott voltak bontatlanul és érintetlenül.*

* Talán már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor nem azzal ébresztettek hajnali négykor csillogó szemmel, hogy mami, nézd, nézd, nézd, mami, nézd, megjött a Mikulás és nézd, mit hozott. De nem gyanakodtam, azt hittem, kibontották, csak nem ébresztettek már fel hozzá. Úgyhogy ezen a ponton elbőgtem magam (és nem csak azért, mert én viszont semmit, de semmit nem találtam a cipőmben, holott ennyire azért talán nem voltam rossz egész évben)

Csak azért hívlak, mert itt vagyok most

egy könyvesboltban
a piacon
a ruhaszaküzletben
a sportboltban
egy kirakat előtt
egy barátnőnmél - tetszés szerint kiegészíthető, nem kívánt törlendő

és meg akarom kérdezni, hogy mit vegyek Mikulásra, karácsonyra, húsvétra (stb.)

A.-nak
Á.-nak
V.-nek
neked
anyukának
apukának
Fincikének
Gyuszi néninek
Bori bának
szomszéd kutyájának - tetszés szerint kiegészíthető, nem kívánt törlendő.

Köszönjük, hogy gondoltál ránk (és még másokra), de nem érek rá most erre, mert dolgozom. Írj e-mailt vagy hívj fel valamikor munkaidő után (de ne ma, mert ma színházba megyek) - mondom kedvesen, mondjuk a mai negyedik után már inkább csak tettetett kedvességgel - de bakker, nem vagyok sem nyugdíjas, sem gyesen.

És borítékolható, hogy megsértődnek. Mert ők csak jót akartak.

alapszókincsvadászat

Azt hinné az ember (én), hogy a gasztrobloggerek haspók háziasszonyok pasijai - mint állandó szerfogyasztók - tisztában vannak a magyar konyha remekeinek megnevezéseivel. Hát, nem.

A. elment vadászni kirándulni a barátaival pénteken. Szabadsága van még bőven, az időjárás épp megfelelő volt pocsék volt ugyan (emlékszünk még a 100+ km/órás pénteki szélre mindannyian - ez egyes kopár sziklaszirteken elérte a 135 km/órát is), de előre lefixált időpont volt - hát mit tehettek volna? Menni kellett. Csomagoltam hát némi hamuba sült szalámis szendvicset - azzal, hogy a végén majd úgyis beülnek valahová. Végig is mentek a tervezett útvonalon, ahogy kigondolták - körülöttük recsegtek-ropogtak, dőltek a fák, süvöltött a jeges északi szél - majd fáradságos útjuk végeztével, amint célba értek, beültek a kiszemelt helyre. Rendeltek, ettek, beszélgettek.

Aztán A. hazajött és én megkérdeztem, hogy nem fagyott-e csonttá az úton, jól van-e, mennyi idő alatt tették meg a mekkora távot mit rendelt az étteremben. Disznótoros tálat - mondta A. És, mi volt benne? - faggattam a kirándulás központi eleméről. Hát, minden - válaszolta ő. Jó, de mi volt a köret? Rendes párolt káposzta és sült krumplipüré*. Na, emiatt a szóösszetétel miatt született a poszt. Ennyi. Desszertről nem esett szó.

* mint nyilván mindannyian kitaláltátok, A. hagymás törtkrumplit evett.

szüret decemberben

Levágtam a disznót

Vagyis inkább megfejtem a tehenet és borjait*. Vagyis hát...az igazság ennél sokkal kevésbé izgalmas... egyszerűen ma végre kibontottam a perselyeimet.

Nem vagyok túl takarékos - mint bizonyára már mind tudjátok. Szórnám a pénzt két marékkal, ha nem lenne ennek objektív akadálya maga a pénz. Mármint a szórható mennyiség korlátozott. Na jó, nem panaszkodom, van azért mit a tejbe aprítanom, de amúgy meg telhetetlen vagyok. Még év elején (de nem a legelején, annál kicsit később) szembe jött a fb-on többször is, hogy hogyan kell sok pénzt összegyűjteni egy befőttesüvegbe. Valami rendszer is volt hozzá mellékelve - na, én az ilyen rendszerezett megoldásokat képtelen vagyok csak iszonyú erőfeszítések árán tudom követni, úgyhogy azt kigyomláltam - de izgatott, hogy vajon mennyi pénzem gyűlne össze, ha  - tegyük fel - mindig bedobálnám egy izébe azt a mennyiséget, ami felgyűlik táska alján, zsebekben, itt-ott - szóval, ami nem hiányzik igazából annyira, hogy el tudjak vele számolni magamnak, hogy hová is tettem. Kaptak még régen a gyerekek egy perselyt, amit egyikük sem használ, azt sajátítottam ki erre a célra. Sajnos nem dobtam a legaljára egy cédulát, hogy mikor kezdtem beleszórni a pénzemet - mondjuk talán februárban. Nem a takarékosság vezetett (sajnos?), hanem a kíváncsiság - hogy mennyi gyűlik össze. Reméltem, hogy nagyon sok. Nagyon-nagyon sok. Ezért aztán időnként csaltam egy kicsit, és szórtam bele papírpénzt is. Hála az égnek - mert így most legalább az a része kezelhető (értsd: 12 év felettiek számára is boltban elkölthető anélkül, hogy az eladók nagyon húznák a szájukat) formában van.

Körülbelül egy közmunkás havi fizetése gyűlt így össze. Amire havi fizetésként nyilván nem állíthatom, hogy vállalható lenne, mert semmire sem elég, ami a megélhetést illeti - költőpénznek így karácsony előtt viszont igenis szép summa. Jól jön - így is terveztem. Csak hát a formátuma - hát, az finoman szólva is aggályos. És elég nehéz átkonvertálni. Hogy a fenébe állítsak oda a boltba több kilónyi fémpénzzel? Még ha mind kétszázas lenne, sem vennék szívesen mindenhol (noha minden bizonnyal én vagyok az oka a boltok permanens váltópénzhiányának és így meg is tudnám szüntetni azt) - na de nekem tízesekből, pláne ötösökből áll a vagyonom egy része. Ami pont arra lesz jó, hogy apránként a gyerekeknek adjam zsebpénzként - na, de azt már év közben is megtehettem volna (meg is tettem, amikor épp volt apróm). Szóval, jövőre stratégiát (is) fogok váltani: havi elszámolásban kiszedem a bedobált pénzt a perselyből, beváltom magamnak, és úgy rakom vissza, papírpénzként - mert azt szeretném, hogy karácsony előtt különösebb fejtörés nélkül, egyszerűen, bárhol elkölthető legyen.

* amikor a persely betelt, átlátszatlan (hogy titok maradjon) zacskókat is bevetettem

Fogalmi elhatárolások

Némely könyv azért kell nekem (pedig még mindig nem olvastam végig, csak megint eszembe jutott, hogy talán tovább kéne olvasni), mert elgondolkodtat azon, amin amúgy, nélküle egyáltalán nem biztos, hogy a gondtalan kis napsárga micimackóagyammal valaha is elgondolkodnék. Ilyen dolog például az is, hogy mennyire nagyon-nagyon különbözik az, hogy egy könyv tetszik nekem, vagy hogy szeretek egy könyvet, netalán otthon érzem magam benne (ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy jól, inkább csak annyit, ismerősen), vagy hogy vonz, esetleg olyan érdekesnek találom, hogy nem tudom letenni (vagy ha letettem, időről időre újra felbukkan bennem - ha már máshol a lakásban nem) esetleg a markáns taszítása ellenére sem. Meg azt megtapasztalni is jó, hogy bizonyos vonzások és taszítások hogy meg tudnak ráncigálni és előhúzni olyan dolgokat, amelyekről már azt is elfelejtettem, hogy léteztek valaha. És hogy van a múltnak néhány szeglete, ami iszonyú nagyon tud hiányozni teljesen váratlanul, holott akkoriban úgy tűnhetett, mintha nem lenne sok (elég) közünk egymáshoz. Az idő meg csak halad, és én öregszem, pedig még nem fejeztem be a fiatalságomat sem rendesen. Nincs okom, de szomorú vagyok.