2013. június 20., csütörtök

Jelentés a ló túloldaláról

Mert átestem, az tuti. Reggel (mit reggel, hajnalban) futás, este másfél órás torna, utána még futás. Az első meccs végére haza is értem. Biztosan a meleg teszi, attól kicsit megborul az ember. Másfél liter vizet tudok meginni egy szuszra. Nagyjából ennyit ki is izzadok néhány perc alatt, brutális. Ma be kell mennem a városba, de nincs olyan vékony ruhám, amit szívesen viselnék. Mire hazaérek majd, olyan szagom lesz, mint egy komplett, minden szarral felszerelt tyúkólnak. Ó, bárcsak hazaértem volna már! (klasszikus óhajtó mondat)

2013. június 19., szerda

Azért nem jó tűző napon még kalapban sem

mert hazafelé aztán ilyesmik jutottak az eszembe: ha valaki, például egy számomra most még ismeretlen gazdag mecénás, pártfogolna engem, és fizetne nekem havonta egy méltányos összeget (és istenbizony, nem lennék telhetetlen!), akkor én szíves örömest lemondanék a munkahelyemről más, nálam kevésbé szerencsés emberek javára, mert nem unatkoznék egy cseppet sem itthon, hanem akkor naponta járnék futni meg úszni, immár nem kizárólag a tűző napon. És van még más ötletem is, hogyan töltsem el hasznosan az időmet...

De persze azért többnyire látja az ember, hogy a tűző napon a gondolatok realitása némileg alábbhagy, ezért nem hozza minden gondolatát kontroll nélkül nyilvánosságra. Vagy ha igen, azért hozzáteszi, hogy ő maga is tudja, hogy ez azért vicc (de ezúton hívnám fel a potenciális mecénások figyelmét arra, hogy némely vicceket szívesen vennék komolyan!)

Viszont amikor a futáshoz unaloműzőként szolgáló rádióban egyszer csak azt hallja az ember, hogy a hírekben (és nem a kabaréban) azt mondják, hogy a miniszterelnök azt mondta egy sportcsarnokavatáson, hogy ez az építmény a szemmel látható méretén felül még azért is nagyon nagy dolog, mert ilyen monumentális létesítményeket másutt, Európa jóléti államaiban csak konjunktúra idején szokás építeni és átadni (vajon miért tolnak ki önként így magukkal?), bezzeg nálunk a válság idején is gombamód nőnek ki a földből a sportcsarnokok, uszodák és egyéb efféle monumentálék, akkor azt nehéz már csak a napi középhőmérséklet - egyébként valóban intenzív - megemelkedésére fogni.

2013. június 17., hétfő

Már az első napon tettem néhány kiábrándító felfedezést

Szabadságon vagyok itthon. És elhatároztam, hogy minden nap addig alszom, míg csak magamtól nem ébredek fel. Ez jó ötletnek tűnt, miképp az is, hogy minden reggel és este is megtegyem a magam 4-6 kilométerét - vagy többet. Az alvás sikerült, még a kávéval beosonó V.-re sem ébredtem fel, így a kávét hidegen ittam meg egy órával később, de az jó volt. Aztán felöltöztem a sportöltözékembe és nekiindultam. De hogy ez mindennap a tűző napon, harminc fokban nem fog menni, azt már most látom. Végigcsináltam, de céklavörös fejjel és teljesen kiszáradva értem haza. Szóval, kénytelen vagyok engedni valamiből, így a kései kelés öröme ugrott, muszáj lesz beállítanom az órát és felkelni addig, míg kellemes az idő a sporthoz. Az idő az úr felettem.

A másik ügy sem vidámabb, rájöttem, hogy az a tény, hogy a hétvégén a közeli és távolabbi szomszédok bőszen kalapálnak, flexelnek és füvet vágnak sajnos nem zárja ki azt a másik tényt, hogy ugyanezek vagy mások ne flexeljenek, vágjanak füvet, és/vagy kalapáljanak bőszen a hétköznapokon is. Elvágták a csendet.

2013. június 14., péntek

Már csak a kérdés a kérdés

én: vettem neked egy fekete rövidnadrágot az évzáróra...
Á.: nekem?????
én: ja... a macskának nem kell...
Á.: de nekem minek?
én: hogy ne sülj meg a hosszú fekete farmerodban
Á.: és milyen?
én: egy fekete vászonnadrág, olyan térd alá érő... próbáld fel!
Á.: minek?
én: mert  már csak az a kérdés, jó-e...
Á.: miért ne lenne jó? a kérdés inkább az, hogy tetszik-e

2013. június 13., csütörtök

Mélyrepülésben a "természettudományos" tájékoztatás

"Hatalmas méhkas jelent meg ma a budapesti Jászai Mari téri villamosmegállóban. A darazsak ellepték a területet."

Szerencséd, hogy nem öreganyádnak szólítottál!

A kiscica következik! Jöjjön, jöjjön be az a kiscica! - kiáltotta az orvos. És én a csodáló tekintetek kereszttüzétől felajzva vidáman besétáltam. (A féregtelenítést és bolhairtást szerencsére nem nekem kellett elszenvednem.)

2013. június 12., szerda

A fordítás szabadsága

A kisboltba újfajta termékeket hoztak, különféle salátákat áttetsző dobozban. A csomagolóanyagon élénk pink felirat: prodotto non lavato! - és a fordítás az olaszul egyáltalán nem olvasóknak: konyhakész, mosás nélkül fogyasztható!

Vagy ti másképp fordítanátok?

Macskajaj

Bajok vannak a macskákkal. Először is Ciróka nem ismeri saját nevét, finom cirógatás helyett rúg, karmol, harap, mintha inkább Maróka lenne a neve. Tegnap úgy pofon vágta kieresztett karmokkal V.-t, hogy V. sírva fakadt az ijedségtől és a fájdalomtól és azt hüppögte, hogy ő nem szereti már Cirókát. Mert túl vad és ő így nem tudja szeretni. És aztán rám is megharagudott, amikor azt mondtam neki, hogy sajnos Cirókát sokáig kell szelídíteni, mire megtanulja, hogy ne prédának nézzen minket és ne támadjon ránk teljes erőből - hiszen akármilyen kis aranyos pofija van, mégiscsak egy ragadozó vadállat. És azt javasoltam V.-nek, hogy foglalkozzon többet vele, mert másképp nem megy. Viszont V. úgy képzelte a dolgot, hogy ő majd olvasgatja a HP hatodik kötetét, míg Ciróka édesen dorombol a mellkasán. De nem így van.

Aztán nekem még az a bajom a macskával, hogy egyáltalán nem szobatiszta. Hol itt, hol ott találok egy adag bűzlő kupacot, és nem csak az a baj, hogy nincs kedvem macskakakát takarítani, inkább az, hogy nem is mindenhonnan lehetséges.

Aztán a fekete mimacskánk továbbra is rettenetesen utálja a kiscicát, így nemigen lehet egy légtérben hagyni őket kettesben, még a kertben sem. Pláne mert a vakmerő Cirókát már többször is a kerítés túlfeléről cibáltam vissza, ahol viszont két igen érdeklődő kutya lakik. Ahol meg nem, ott autók járnak.

És a nagymacska, pótolandó a kismacska miatt nem velünk töltött időt, éjjelente rendszeresen beszökik az emeleti magas fürdőszobaablakon, ma például éjjel háromtól böködött és dagonyázott rajtam, és hiába dobom ki az ágyból, amint visszaaludnék, ő is visszajön.Dorombolva, nem karmolva, de kicsit rágicsálva és a fejével sűrűn megbökve - úgyhogy nagyjából olyan friss vagyok, mint a vizes fürdőszobakövön napokig  rohadni hagyott felmosórongy.

Ja, és persze nekiálltam a kismacska bérszelídítésének is V. helyett, mert hát mégiscsak én vagyok az anyja (V.-nek persze, nem a kis vadállatocskának)

Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj! Ajjjajjjajjjajjj!

2013. június 10., hétfő

hüpp-hüpp

Végtelenül megható, amikor egy szívet-lelket, minden energiát és szeretetet beleadó tanári csoport segítségével egy 35 fős ötödik osztály minden egyes tagjáról az összes szülő előtt bizonyosodik be, hogy jaj, ő is, meg ő is, meg ő is (és ez így harmincötször) milyen jó volt! Ilyenkor könnyű nemcsak érteni, de érezni is, hogy miért mondja Á. a tanév vége előtti pillanatban, hogy örül ugyan a szünetnek, de szomorú is, mert már csak hét év van hátra ebből az iskolából. Ha hét ilyen év, akkor az azért hosszú időre látja majd el szellemi és lelki munícióval mindannyiukat. Hú, de örülök! És csak azért nem bőgtem a meghatottságtól, mert láttam, hogy mások is visszatartották. Igazából most az van, hogy nem is találok szavakat erre a megnyugtató, puha, finom, szívet melengető érzésre.

2013. június 9., vasárnap

Határtalan megátalkodottságomban...

én: ragaszkodom hozzá, hogy holnap valami rendes ruhában menj iskolába!
Á.: de miért?
én: mert nem akarom, hogy a többi szülő összesúgjon mögöttem és ujjal mutogasson rám a koszos vagy szakadt ruhás gyerekem miatt
Á. teátrálisan végigveti magát a lépcsőn (!): nem bírom! vasalt ing???? lakkcipő???? hogy kinevessenek???? miattad?????
én: mások rendszeresen vasalják a ruháikat, nem leszel feltűnő... lakkcipőd pedig még sosem volt
Á.: igen, eddig sosem volt, de te még arra is képes lennél, hogy vegyél egyet holnapra! (és hisztizve elrohan)

(nem, egyébként nem lennék képes arra, hogy lakkcipőt vegyek Á.-nak, mert tök feleslegesnek tartok évi egyszeri felvételre szépcipőt venni, még V.-nek sincs, aki pedig nem bánná... bár lehet, hogy ebben mutatkozik meg az igazi gonoszságom, V.-nek nem veszek, Á.-t kötelezem rá, hogy abban szenvedjen)