hüpp-hüpp

Végtelenül megható, amikor egy szívet-lelket, minden energiát és szeretetet beleadó tanári csoport segítségével egy 35 fős ötödik osztály minden egyes tagjáról az összes szülő előtt bizonyosodik be, hogy jaj, ő is, meg ő is, meg ő is (és ez így harmincötször) milyen jó volt! Ilyenkor könnyű nemcsak érteni, de érezni is, hogy miért mondja Á. a tanév vége előtti pillanatban, hogy örül ugyan a szünetnek, de szomorú is, mert már csak hét év van hátra ebből az iskolából. Ha hét ilyen év, akkor az azért hosszú időre látja majd el szellemi és lelki munícióval mindannyiukat. Hú, de örülök! És csak azért nem bőgtem a meghatottságtól, mert láttam, hogy mások is visszatartották. Igazából most az van, hogy nem is találok szavakat erre a megnyugtató, puha, finom, szívet melengető érzésre.