H5

A H5 és a H7 hév teljes vonalán korlátozások várhatók. Vagy nem is, a H1 és a H8? Vagy.... basszus, a H6 és a H2? Melyiken várható a fontos micsoda? Nem tudom. Mert egyikkel sem járok rendszeresen sehová. Tudom, hogy van szentendrei, meg ráckevei, meg gödöllői, meg... van egyáltalán több? Aha, egy csepeli! Feltételezem, hogy még több van, ha egyszer H9-ig számozzák, de melyik merre is jár?

Értem a magyarázatot, hogy a hévezni óhajtó külföldiek talán jobban megjegyzik a számokat, mint a számukra ismeretlen hangzású hosszú neveket, de nem lehetne a buta belföldiek kedvéért a hülye számok mellett azt is elmondani, hogy melyik hévről van szó? Én például néha utazom hévvel (többnyire tudom, hová, de egyáltalán nem tudom, hanyassal), de a rádióban bemondott számok hallatán hülyén állok. Annyira nem szokott fontos lenni, hogy leüljek megtanulni, viszont bosszantó, hogy a közlekedési információk egy részét nem vagy csak internet segítségével tudom megérteni. Nagyjából mintha GPS koordinátákat adnának meg a terelések helyéül. Hülyéül.

P.S.: az esti vásárlásból hazaautózva, messze minden hévvonaltól egy busz cammogott előttem komótosan, H5 jelzéssel. Hát ez nem a sors fintora?

Így működik

Az egyik pillanatban még nem tud felkapaszkodni a székre sem, a másikban viszont már az asztalról nem tud leugrani, mert mégiscsak felverekedte magát valahogyan (könnyű neki, erre szánja minden idejét, és van neki rengeteg. Ha mi ilyen intenzitással gyakorolnánk a saját tanulnivalóinkat, ahogy Ciróka teszi, nekünk is jobban mennének a dolgaink), aztán bárhol, ahol épp van, egy szempillantás alatt elalszik, de olyan mélyen, hogy odébb tehetjük anélkül, hogy felébredne! Ez utóbbira hamarosan én is képes leszek.

Ami nem ciki, meg ami ciki

Szerintem nem ciki, ha valaki nem ért mindenhez. Szerintem nem ciki az sem, ha egy miniszterelnök nem ért mindenhez (az mondjuk kívánatos, hogy legalább néhány dologhoz értsen). Az viszont ciki, ha úgy tesz, mintha mindenhez értene, jelen esetben árvízvédelemhez, katasztrófaelhárításhoz. Még cikibb, ha nemcsak úgy tesz, hanem ezt mélyen hiszi is, és hozzáértése teljes tudatában jó negyedórán át beszél magabiztosan a rádióban a vészről és a védekezésről - hozzáértés híján sajnos nyilvánvaló baromságokat is. Amit aztán kínos (úgy értem, főleg a hallgatóknak kínos) röhincsélések közepette helyesbít és közismert dakota közmondásokkal magyaráz. Aztán még ciki az is, hogy nincs senki a környezetében, aki figyelmeztetné arra, hogy ez ciki. Nincs, mert nem lehet. Ez viszont már több, mint ciki. És nemcsak hülyeségeket beszélni ciki, hanem a védekezési munkák egyszemélyű kézi vezérlésének folytonos hangsúlyozása is. Ami azért remélem, igazából nincs így, mert ha mégis, akkor viszi a víz a Gellért-hegy tetejéről a Szabadság-szobrot is.

Gumicsizmában járkálok a konyhában

Nem az évszázad áradása ért el bennünket, csak Ciróka tanult meg felmászni a nadrágom szárán, a szoknyámon, és ezek híján a csupasz lábszáramon is.

Dolce vita

A macskákon túli világ

Állítólag olyan is létezik. De abban vajon kicsoda Reiner Ferenc? És miért töltene el határtalan boldogsággal, ha egymás lábán taposunk egy nem létező  barackfa alatt? Más lenne, örömtelibb, mint mondjuk a vonaton a reggeli zsúfoltság? Születtek paródiák, de mind kevésbé vicces, mint az eredeti. Egyébként szerencsére a mi iskoláinkban nem énekelnek újszülött bárgyúságokat, ami megnyugtató. A munkahelyemen viszont az eddig kiutalt ebédjegyjuttatást bizonytalan időre visszavonták, fizetésre még egy darabig számíthatunk. De a darabot hónapokban mérik, ami mégis nyugtalanító. Miképp az is, hogy hirtelen meghalt egy tanár az iskolában. Nem volt öreg, hamarosan én is elérem azt a kort. Vagyis bízom benne, hogy elérem és meghaladom.

Júniusi meglepetésként kisütött néhány percre a nap, és én igyekszem a külvilág helyett a szívbéli feladataimra koncentrálni, mert a macskák közti békefenntartás igen nagy energiákat vesz igénybe, ha komolyan csináljuk.

Drámai féltékenység

Csak azzal nem számoltunk, hogy a mimacskánk hiába okos, mégsem értette az öthetes verbális felkészítőt arról, hogy jön majd egy új macska, aki akár a gyereke is lehetne, és ez milyen jó lesz neki, hiszen ő ivartalanítva van és nem is lehet gyereke, mert ezt talán maga sem tudta, így végig sem gondolta, hogy kéne neki egy idegen kismacska. De hát kapott egyet. És mi úgy gondoltuk fene nagy hurráoptimizmusunkban, hogy itt a kismacska, aztán jön a nagy, egymás nyakába ugranak, hiszen egy potenciális anyuka talált rá potenciális macskagyerekére, és majd megtanítja mindenre és már magunk elé vizionáltuk színesben, hogy a vörös és a fekete milyen bájos lesz egymás mellett. Nos, a valóság kissé más. Vagyis nagyon más.

A valóság az, hogy a nagy retteg a kicsitől, ezért úgy fúj rá, mintha a végzetes leheletével akarná kioltani a kicsinek az életét, V. persze védelmezi elszántan a kiscicát, a nagy viszont megsértődött, úgy általában is, mert szimatol, mint egy kutya és mindenütt a kismacskaszagot érzi, de V.-re különösen megharagudott, és V.-től nem fogadja el sem az ételt, sem a simogatást, szegény V. pedig zokog keservesen, hogy higgyük el, ő ugyanúgy szereti a nagyot, mint eddig, de a nagymacska már utálja őt, és hogy most mi lesz, mert kettészakad a szíve.

Próbálom nyugtatni, hogy néhány hét, és együtt dorombol majd az ölében mindkettő, de nagyon szeretném már mihamarabb látni, hogy igazat mondtam.

Vadászat

A félelmetesen felé rohanó pingponglabdától még ijedten hátrahőköl, de lesből már bátran ráveti magát a gyanútlan gömbre és legyőzi!

Ciróka

Ciróka egy vörös macskafiú. Egy simogatni való kis rókacica. Ezek az első képek róla, de gondolom (és nagyon remélem), idővel több száz követi majd még.

V. és A. most mentek el érte, én pedig itthon várom nagyon, holott sejtem, hogy végig fogja nyávogni az elkövetkezendő néhány éjszakát, be fog bújni az ágyunkba, összepisil ezt-azt, megrág és széttép más dolgokat, aztán meg oltás kell majd neki, meg mindennap friss máj, víz... V. könyörögte ki, hogy jöjjön,  de mind várjuk.

Egy torta

Majd egyszer lesz valami kép is, ami a tortát ábrázolja, meg néhány másik, talán az öröm egyes pillanatairól. Most csak a recept, mert mindannyian úgy éreztük, az utóbbi évek egyik legfinomabb tortáját sikerült véletlenül elkészítenem. Persze, akartam én, hogy így legyen, de kellett hozzá az az édes vakszerencse is.

Szóval, V. karamelltortát kért, mert az utóbbi év egyik átütő változása volt, hogy V., aki mindez idáig fintorgott még a karamell szó hallatán is, egyszer csak rajongóvá vált és karamellkrémes tortát kívánt. Én pedig ahelyett, hogy megnéztem volna, hogy mások hogy állnak neki az ilyesminek, elképzeltem, hogy tudna a legfinomabb lenni. Semmi bonyolultság, semmi trükk, pár perc az egész. Na jó, közben eltelik egy éjszaka, de ha azt alvással töltjük, eltelik hamar.

A piskótát persze meg kell sütni, az annyi idő, amennyi. Mivel nem találtam itthon fehér kristálycukrot, barnával pedig nem szokott elég szépre sikerülni, porcukorral készítettem. Hogy ezért-e vagy pusztán a nap ünnepélyessége miatt, de a piskóta tökéletes lett: könnyű, sárga, illatos.

A krémhez pedig beleöntöttem egy kislábasba nádcukrot (nem mértem), azt addig kevergettem, míg illatosra karamellizálódott. A folyékony, kissé égett cukormasszát felöntöttem két doboznyi tejszínnel (ettől persze rögös sziklává görnyedt az addig lágy massza), aztán addig-addig simogattam lassú, épphogy tűzön, míg fel nem olvadtak mind az égetett cukorrögöcskék a tejszínben. Tettem hozzá egy kis kávéskanálnyi sót is. A már homogén, karamell színű tejszínt hűlni hagytam, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem. Ezt jobb mihamarabb megtenni, mert nagyon könnyű elkóstolgatni azon a címen, hogy csak azt ellenőrzöm, elég hűvös-e már...

A hűtőből kiszedve a hideg karamellás tejszínt habverővel felvertem (nem próbáltam meg, lesz-e igazi kemény hab belőle), majd hozzákevertem egy doboz mascarpone-t. Olyan krémes állaga lett, hogy csuda! Aki képes olyan, a képtelenségek világába tartozó kijelentéseket tenni, mely szerint egy fagylalt túl krémes, az nem biztos, hogy szeretni fogja, mert ez a fagylaltoknál jóval krémesebb... mintha olvasztott selymet nyalogatnánk, úgy simogat.

Most jön a leggyorsabb rész: piskótát lapokra vágni, megkenni, összeilleszteni,  gyertyákkal díszíteni, meggyújtani... elfújni, szeletelni, osztani, enni.

Szerintem eperdarabokkal kombinálva is nagyon jó lehet, de így sem hiányzott semmi hozzá.