változás

amikor egy csoportban valaki, aki néhány hónapja úgy érkezett, hogy nem tudott megálljt parancsolni a szavainak, és csak mondta, mondta és mondta a magáét, tekintet nélkül bármire és bárkire, és akit mindig meghallgattunk, és soha senki nem mondta neki, hogy beszéljen kevesebbet, egyszer csak észreveszi az aránytalanságokat, és azt mondja, hogy ő úgy érzi, hogy meg kell tanulnia hallgatni, mert talán nem minden esetben szerencsés az, hogy ami a szívén, az a száján, és azt látjuk, hogy már tényleg csak annyit beszél, amennyit jó végighallgatni, mert megválogatja, hogy mit és mennyit mond el, mert már képes szelektálni és képes magában tartani valamit - hát, azt hiszem, ez igazi siker, neki is, a csoportnak is, és nekem is