2024. január 1., hétfő

BÚÉK!

Az első nap eddig csupa édes semmiséggel telt - többek közt meghallgattuk a bécsi újévi koncertet a Duna tv internetes adásán (az ágyból, közben Mozart kugelt szopogatva), aztán ottragadtuk a Noszty fiúra - amit én felsősként olvastam (először? utoljára?) - és nem volt teljesen világos a történet, hogy mi történt vagy sem a kisszobában éjszaka, de nem okozott gondot a mindennapokban, hogy nem értettem a sztori minden mozzanatát, és sosem ezen múlt a magyar felvételim sem (bár ha kérdezik, nyilván kiderült volna, hogy nem vagyok tisztában a kompromittáltság fogalmával) - mindenesetre mivel nagy koromban nem olvastam újra, így több évtizedes titokról lebbent most le a fátyol. Most azt nem értem pontosan, hogy a Duna tv mennyire volt tudatos abban, hogy egy ily mértékben aktuális görbetükröt mutasson a magyar tévézőknek 2024 első napján - vagy úgy voltak vele, hogy amiben szerepel főispán meg szolgabíró és egyéb népnemzethy elemek is nagy számban nyüzsögnek, az biztosan jó lesz évkezdésre. Most fürdés, hajmosás, lencseleves - aztán kellő mértékű sminkkel és közepesen szolid ruházatban elmegyünk egy élő újévi koncertre is, amit karácsonyra kaptam.

Mit kívánok? Főként egészséget mindnyájunknak, aztán még békét, (némelyekkel) szeretetet, másokkal inkább csak a konfliktusmentességet (nyilvánvalóan öreg vagyok, ezt mások nem értik, ezért gyanakvással is fogadják az efféle marhaságokat) - és ha még kellő mértékű pénznek sem leszünk híján, akkor szerintem a többit valahogy megoldjuk. Olyan évet kívánok magunknak, amire aztán elégedetten és nyugodtan tekintünk vissza, nem azzal a fellélegzéssel, mint az előző néhányra, hogy hú, bakker, valahogy ezt is megúsztuk.

2 megjegyzés:

  1. Hehe, pontosan abban a könyvben találkoztam én is először a kompromittálás fogalmával. :))
    Ugyanezeket kívánom nektek én is, mivelhogy koromnál fogva egyáltalán nem tartom marhaságnak ezeket a prioritásokat.

    VálaszTörlés
  2. Legyen így, Martine! BÚÉK!

    VálaszTörlés