ma

tegnap egy kis ideig úgy tűnt, talán sínre kerülnek a dolgok. jó vágányra. megrendeltem a sírkövet, a beszédmondó embert, eszembe jutott, hogy biztosan kell majd virág - remélem, nem felejtem el addig. és kitavaszodott, és azt hittem, a temetéssel majd lezárul egy nagyon nehéz időszak, de egy kicsit most fellélegezhetek. aztán írt a nagynéném, az egyetlen, aki segít* - cserébe viszont folyton beszólogat, hogy szerinte mit kéne méééééég megtennem**, lehetőleg azonnal - hogy anyukámnak már otthonban lenne a helye - és igen, anyukámnak tényleg egyre növekvő időben kéne a gondozás, magam is úgy látom, hogy még egy telet nem lehet otthagyni a házában, még gondozás mellett sem*** - és mindennap keresem azt a megoldást, amit az én**** lelkem is el tud fogadni, de délutánra már jött is a hír, hogy az egyik gondozó felmondott, a májust még vállalja, tovább nem - és nyilván a másik sem vállalja egyedül, nem is lehet, de én sem tudok több erőt beletolni, kiakadt a derekam, lesántultam, iszonyúan fáj a csípőm, ami korábban sosem fájt, alig tudok menni, apám halála óta híztam immár hét kilót (igen, egy hónap alatt), hamarosan már az én életemért kell küzdeni, és időnként emlékeztetnem kell magam arra, hogy én még nem vagyok nyolcvan éves és én még nem akarok meghalni, mert ha nem emlékeztetem rá magam külön, akkor úgy érzem, hogy a fene se bánná*****, ha nem ébrednék fel reggel, egy csúnya, súlyos gonddal kevesebb.

* a többiek semmit - és egyiknek sem jutott eszébe az az egyszerű kérdés, hogy és te hogy vagy bazmeg?, a temetésre sem jön el senki a családból, tesómon, a gyerekein és rajtunk kívül, egyáltalán minek akkor megszervezni?, az öt éve (sem) megismert kollégáimtól több személyes figyelmet és együttérzést kapok, mint a családomtól, és nem tudok nem gondolni arra, hogy ha anyukám bármelyik testvérével történt volna az, ami vele, az halál biztos, hogy ő nem hagyta volna magukra a gyerekeit, érzelmileg biztosan nem, de szerintem egyéb ügyekben sem.

** nem szokott sokat kérni ilyenkor, csak hogy szerinte már adjam fel az állásomat, de legalább heti két napot szánjak rá, hogy végre rendesen ellássam anyámat - és meg kellett volna metszeni a ribizlibokrokat is, még ősszel, de most is megtehetem

***nyilván ha lenne pénz paripa fegyver meg ember a 24 órás gondozásra, akkor lehetne

**** pipogya, mimóza

***** mármint én nem bánnám, a gyerekeim meg A. biztosan szomorúak lennének