a nap fénypontjaként

meg akartam inni a maradék élőflórás kefíremet vacsorára. az íróasztalomon állt, akkor hagytam félbe, amikor az esti meeting kezdődött. nem szeretek kefírbajusszal meetingelni. ez persze mellékszál. a főszál az, hogy gondoltam, felrázom, mielőtt meginnám. semmi okom nem volt amúgy a felrázásra, de már lendült is a kezem a magasba a kefíres palackkal. amin - mint egy pillanaton belül kiderült - nem volt tető. vagy ha volt, olyan helyre gurult, amit nem találtunk meg a takarítás folyamán - ugyanis maximum egy deciliternyi kefírrel sikerült beborítanom vagy öt négyzetméternyit a szobámból, a parkettát, a szekrényajtót, az íróasztalomat, a billentyűzetet, a (nyitott) táskámat, iratostul, telefonostul, a holnapra kikészített ruháimat, a ma rajtam lévő ruháimat, de jutott a szemüvegemre, az arcomra és a karomra is. szerencsémre épp A.-val beszélgettem, aki az első döbbenet után egyetlen szó nélkül összetakarította helyettem, szerintem nagyon jó érzékkel fölmérte, hogy ha rajtam múlik, így fekszem le aludni, a kefíres szoba közepén, nemcsak ma, de a következő hónapokban is.