2023. március 18., szombat

talán az a legrosszabb

hogy egyre inkább magamra maradok a sokszor bizonytalan, homályos kis emléktöredékeimmel - még ha a többségük eddig sem került szóba. ezután már nem is fognak, magamban kavargarom őket tovább. és sokkal jobban fáj, mint hittem.

9 megjegyzés:

  1. Ó, Martine! Most került helyére bennem ez a bejegyzés. Az utóbbi napok rohanásában felületesen olvastalak.
    Ölellek, és lelkierőt kívánok.
    Hasonló vár rám egyszer: néha mások mondják, néha magam gondolok rá, többet kellene anyámmal kommunikálnom, sérelmeket megbeszélnem, amíg lehet. Magam miatt. Mégsem megy. Nem akarok vele beszélni. Közben meg picit félek attól, milyen lesz, amikor már nem is lehet.
    Amikor azok mentek el, akiket imádtam, és akikkel rengeteget beszélgettem, akkor őrjítően nehéz volt a snitt. Huszonév távlatából is néha átsuhan a fejemen, h ezért-azért felhívom a nagyszüleimet, majd 0,000001 másodperc alatt esik le, h ja, már nem lehet, nincs jó szó, nincs jó tanács, nincs áramló szeretet.
    Csak remélem, h a kibeszéletlenség nem lesz fájóbb - de akkor sem megy.
    Bocsi, hogy idehánytam a saját nyűgömet.
    Részvétem!
    Boci

    VálaszTörlés
  2. Fogadd őszinte részvétem!
    Nekem valaki egyszer azt mondta, hogy a gyász, a fájdalom nem lesz kisebb, csak az élet körbe öleli, köré nő... Remélem, nálad is puha paplanba csomagolja az idő a fájó részeket.

    VálaszTörlés
  3. Oszinte reszvetem.
    (Bevallom, nekem eloszor nem esett le ez a poszt...) Sok erot, turelmet kivanok!

    VálaszTörlés